Arculatváltás: T-Mobile néven menne tovább a Cosmote. Hogyan döntenek a részvényesek? március 14, 2014 12:57 Szerző mediatica Gazdaság Telecom nevet viselheti szeptembertől a Romtelecom volt román állami távközlési vállalat, amelynek igazgatótanácsa döntött már az arculatváltásról, a végleges döntést a részvényeseknek kell meghozniuk – közölte csütörtökön a Mediafax hírügynökség. A Romtelecomhoz közel álló forrásokra hivatkozva a hírügynökség úgy tudja, az arculatváltás a Romtelecom többségi részvényeit birtokló görög OTE fő részvényesének, a Deutsche Telekomnak a …
A „kelet-európai probléma“ a holland önkormányzati választási kampányban. „Pénzért a saját országodban kellene tartanod a markod“ március 14, 2014 12:55 Szerző mediatica Külföld Számos más nyugat-európai ország mellett a március 19-i önkormányzati választásokra készülő Hollandiában is megjelent politikai kampánytémaként a keleti EU-tagállamokból érkező bevándorlók problémaköre. Mint a DutchNews.nl című angol nyelvű holland hírportál csütörtöki beszámolójában olvasható, a kormánykoalíció mindkét pártja – a jobboldali liberális Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD), illetve a Szociáldemokrata Munkapárt (PvDA) – felvetette …
Válaszolt Vona Gábornak Traian Băsescu. „Pontosan ismerem az Ön romániai tevékenységét…“ március 14, 2014 12:53 Szerző mediatica Politika Traian Basescu államfő a román alkotmány tiszteletben tartására szólította fel a Romániába látogató magyar politikusokat, és kilátásba helyezte, hogy kiutasítják azokat, akik az alaptörvényt sértő kijelentéseket tesznek. Basescu kijelentette: a választási kampány idején sok magyarországi politikus érkezik Romániába, és előre figyelmeztetni szeretné őket, bárkit könnyűszerrel ki lehet utasítani, ha nem tartja tiszteletben a román törvényeket …
Román külügyminiszter a magyar választási kampányról. Tartanak valamitől március 14, 2014 12:51 Szerző mediatica Politika Begyűrűzött Romániába a magyarországi választási kampány az új magyar állampolgársági törvény miatt, amellyel három év alatt több mint félmillió külföldi állampolgárnak adtak magyar állampolgárságot – jelentette ki Titus Corlatean külügyminiszter csütörtökön. Az Agerpres hírügynökség szerint a román diplomácia vezetője a magyar honosítási törvény romániai hallgatólagos elfogadásának tulajdonította a bukaresti köztelevízió műsorában, hogy „egyes szélsőséges magyarországi …
Eurochallenge Kupa – Egyenlített a Szolnok a negyeddöntőben március 14, 2014 12:49 Szerző mediatica Sport
Forma-1, Ausztrál Nagydíj – Hamiltoné a nap legjobb körideje március 14, 2014 12:07 Szerző mediatica Sport
Letöltendő börtönbüntetésre ítélték a Bayern München elnökét március 14, 2014 12:05 Szerző mediatica Sport
Vona Gábor nyílt levélben válaszolt a román elnöknek és kormányfőnek. „Hatalmas hazugságok“ Kiutasítják a belga, katalán és baszk vezetőket is? március 13, 2014 14:39 Szerző mediatica Politika Nyílt levélben fordult a Jobbik elnöke Románia elnökéhez és miniszterelnökéhez a nem kívánatos személlyé nyilvánításával kapcsolatos eljárás ügyében. Vona Gábor a Traian Basescunak és Victor Pontának írt levelében azt írta: a politikusokat vagy félretájékoztatták, vagy egy „alacsony szintű és magyarellenes politikai játékot játszanak”. Victor Ponta miniszterelnök szerdán, a kormányülés végén nyilatkozott arról, hogy a belügyminisztérium …
Vége lesz a Republicnak! „Ezért imádkoztam minden nap“ Cipő édesanyja kitálal, miért halt meg a fia március 13, 2014 13:43 Szerző mediatica Színes Egy év után beteljesülhet az édesanya jóslata, vége lesz a Republicnak! Gizi néni szerint csak így teljesülhet fia végakarata. „Tudtam, hogy ez lesz a vége! Teljesült, amit megjósoltam, nem hiába imádkoztam ezért minden áldott nap. Hiszen ez volt a fiam végakarata, hogyha meghal, ne legyen többé Republic” – mondta a Storynak Cipő édesanyja. Gizi néni …