Vesszen a „Vesszen Trianon!” Enerváltság, dac, elszántság és csakazértis: erdélyi lapok a marosvásárhelyi székely autonómiatüntetésről

A Krónika című erdélyi magyar napilap szerint mozgósító erejű volt a felvonulás tiltása a Székely szabadság napján, a Háromszék című napilap pedig az autonómia pártján megszólaló székelyföldi románokat hiányolta a rendezvényről. A Krónika vezércikkírója szerint a marosvásárhelyi hatóságok szándékuk ellenére is az autonómia népszerűsítésének szolgálatába álltak azzal, hogy megpróbálták megakadályozni a tömeg felvonulását a Székely

OSI: Dübörög a román ipar, lassult az infláció

A román ipari termelés 10,1 százalékkal haladta meg januárban az egy évvel korábbit, szezonális korrekcióval a 12 havi növekedés 9,9 százalék volt – közölte kedden az országos statisztikai intézet. Egy hónap alatt 6,4 százalékkal bővült a termelés, a naptárhatással és szezonálisan kiigazított érték szerint 2,3 százalék volt a növekedés. Szintén kedden tette közzé a statisztikai


A Krím félszigeten kialakult helyzettel van összefüggésben a székelyek radikalizálódása?

A keddi román lapok a Mediafax és Agerpres hírügynökség helyi tudósítóinak jelentései alapján tárgyilagosan tudósítottak a hétfői marosvásárhelyi Székely szabadság napja elnevezésű demonstrációról, beszámolóikban azonban nem a székelyek autonómiaköveteléseire, hanem az „engedély nélküli menetelés” során a rendfenntartókkal dulakodó „szélsőséges csoportok randalírozására” helyezték a hangsúlyt. A kormánnyal és ellenzékkel egyaránt kritikus Gandul Magyar szélsőségesek dulakodtak a

Ön fiatal és diplomás? Itt a Mol ajánlata

A Mol-csoport idén újra elindítja globális, diplomás programját, amelynek keretében idén összesen 250 pozícióra lehet pályázni az olajipari társaság 25 vállalatánál, 11 országban – közölte a Mol az MTI-vel kedden. A tájékoztatás szerint a Mol-csoport 2007-óta nyújt lehetőséget fiatal, rövid munkatapasztalattal rendelkező diplomásoknak globális programjában, hogy a Growww-n keresztül karrierjüket egy nemzetközi nagyvállalatnál indítsák el,

Állásfoglalás: Románia sem nézi jó szemmel az orosz tevékenységet Ukrajnában. Agresszióról beszélnek

Ukrajna függetlenségének, területi épségének és szuverenitásának a támogatásáról fogadtak el közös nyilatkozatot a parlament szenátusának és képviselőházának külügyi bizottságai, amelyek Bukarest támogatásáról biztosították Ukrajnát az Európai Unió felé vezető útján. Az Ukrajna és az ukrán nép európai útjának támogatása címet viselő nyilatkozatot kedden ismertette Petru Filip, a szenátus és Borbély László, a képviselőház külügyi bizottságának


Összezárt a képviselőház a volt pénzügyminiszter körül. Nem engedélyezik Chitoiu érintettségének vizsgálatát egy korrupciós ügyben

Nem indíthat bűnvádi eljárást a korrupcióellenes ügyészség Daniel Chitoiu volt pénzügyminiszter ellen, mivel a képviselőház kedden szavazattöbbséggel elutasította az igazságügyi minisztérium erre irányuló kérését. Daniel Chitoiut hatalommal való visszaéléssel és bűnszövetkezetben való részvétellel gyanúsítja a vádhatóság, egy, a Carpatica Asig Rt. biztosítótársaságot érintő ügyben. A pénzügyminisztérium éléről februárban lemondott politikus az ügyészek szerint olyan embert