Javult Michael Schumacher állapota? Gazzetta-értesülés: önállóan lélegzik, grimaszol, felemeli a kezét. A kórház reakciója

Michael Schumacher önállóan lélegzik – ezt az információt közölte pénteki számában az olasz La Gazzetta dello Sport. a milánói lap értesüléseit sem a grenoble-i kórház, sem Sabine Kehm, a december 29-i síbalesete óta kómában fekvő Schumacher menedzsere nem erősítette meg. A hétszeres F1-es világbajnok továbbra is kómában van, de a Gazzetta szerint már nincs szüksége

Külföldre menekült, fél a Fidesz bosszújától a kirúgott iskolaigazgató. „Hatalmasok, utánam nyúlnának“

Külföldre menekült a Fidesz elől a kirúgott iskolaigazgató, írja a Népszabadság Szabó László magyar–történelem szakos tanárról, akit a lap információi szerint leváltottak, kirúgtak, s bár ezután minden pert megnyert (a bíróság 2013 novemberében mind az ellene felhozott 12 pontot megalapozatlannak ítélte, ezért megítélték neki hathavi vezetői pótlékát, 360 ezer forintot), mi több, a menesztését követően

Szürreális: sokkolta a látvány a balesetet szenvedett sofőrt! „Azt hittem, nem vagyok magamnál“

Szürreális látványt nyújtottak az osztrák tűzoltók, akiket egy súlyos közlekedési balesethez hívtak ki, ám az állomány nagyobb részét épp egy karneváli felvonuláson érte a riasztás. Amikor a tűzoltók megérkeztek a balesetet szenvedett autóhoz, a sofőr eléggé csodálkozva nézett rájuk, de az összeroncsolódott kocsiból kimászva épp elég sokkos állapotban volt ahhoz, hogy már a saját józan


Sok a megválaszolatlan kérdés Hacser Józsa halála kapcsán. „Még a csengőt is leszereltette“

Nincs végrendelete Hacser Józsának. A 82 évesen elhunyt színésznőre a rendőrök törték rá az ajtót, mert a szomszédoknak és a családsegítő szolgálatnak is feltűnt, hogy napokig nem adott életjelet magáról. A Jászai Mari-díjas színésznő nem végrendelkezett, olyannyira nem törődött a jövővel és a külvilággal, hogy nem érdekelte, kire marad a vagyona. „Mindenkivel megszakította a kapcsolatot,

Minden vágya! VV Aurelio akarja a tornatanárnőt. „Lépjünk túl a tanár-diák kapcsolaton!“

Kiszúrta magának a tornatanárnőt Aurelio. A ValóVilág 6 szájhőse azonnal bedobta magát, amint először meglátta a fiatal Ju­liannát, aki már indításként egy kőkemény tesiórát tartott a villa diákjainak. Aureliót azonban ez sem rettentette el az udvarlástól, sőt a tanárnő határozottsága még inkább felszította benne a tüzet. Aurelio stréber kisdiákként a tanárnő miden kérését sietve teljesíti:

Ötvenmilliót fizettek, hogy ne induljon a választáson! „Gyurcsány kitalálta, hogy nem lehetek képviselőjelölt”

Pénz, vesztegetés, árulás, politika – botránykönyvben vall Zuschlag János egykori MSZP-s országgyűlési képviselő. Zuschlag tavaly szeptemberben szabadult a börtönből, miután hat évre ítélték, mert közel 75 millió forint pályázati pénzt vett fel fiktív civil szervezetek nevében. A Blikk megszerezte a hétfőn megjelenő könyv több részletét is, amelyben a politikus megdöbbentő dolgokat állít. Így például azt


Magyarország nem hagyja, hogy szülőföldjén hátrányos helyzetbe kerüljön a magyar. Budapest a Székely Nemzeti Tanács oldalán belép az Európai Bizottság elleni perbe

A magyar kormány úgy döntött, hogy beavatkozik a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) oldalán abba a perbe, amelyet a szervezet az Európai Bizottság döntése ellen indított az Európai Unió Törvényszékénél – közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel. Hozzátették, a lépésről a bírói fórumot hivatalosan értesítette a magyar kormány. Emlékeztettek arra: a bizottság 2013 júliusában formálisan elutasította

Valóban jó ez az RMDSZ-nek? „A kormányprogram ugyanaz, csak a megvalósult célokat töröltük belőle”

Új programot fogadott el csütörtökön a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részvételével alakult kormány, amelyet úgynevezett felelősségvállalással, vagyis parlamenti vita lehetősége nélkül készül a törvényhozás elé terjeszteni – közölte az Agerpres hírügynökség. Ez Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök és a jobboldali Traian Basescu államfő előző napi megállapodásának része volt: az elnök azzal a feltétellel nevezte ki

Budafok: álljon mindenki a székely autonómia ügye mellé! Mindenkire számítanak Marosvásárhelyen március 10-én

A fővárosi XXII. kerület polgármestere arra kér minden magyarországi politikai szereplőt, hogy hétfőn, a székely szabadság napján a kampányt félretéve álljon a székely autonómia ügye mellé. Szabolcs Attila polgármester (Fidesz-KDNP) az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt kérte: hétfőn a politikai erők vagy a jelöltjeik részvételével tartandó rendezvényeken „essen egy-két szó” arról, hogy Székelyföld autonómiát kér.


Kelemen Márton megkapta Lokodi Edit székét. „Mindenkinek természetesnek tűnt”

A Maros Megyei Tanács a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által jelölt Kelemen Mártont választotta alelnökévé csütörtökön, aki az egy hónapja lemondott Lokodi Edit Emőke helyét veszi át az önkormányzat vezetésében. Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének az elnöke az MTI-nek elmondta, Kelemen Mártont egyhangú szavazással választotta alelnökévé az önkormányzati testület. Az új alelnök