Orbán a beteges dolgokról

A magyar kormány dolgozik azon, hogy újraindítsa a vájárképzést és modern bányászatot hozzon létre – mondta a miniszterelnök az Ózdi Városi Televíziónak nyilatkozva csütörtökön. Orbán Viktor az Apropó című műsorban emlékeztetett: Magyarországon kultúrája volt a bányászatnak, nemzetközileg elismert szakemberek és jól képzett vájárok dolgoztak egykor, húsz éve azonban kitalálták, hogy a bányászatnak nincs jövője, mára

No, megállj csak! – Még mindig az orosz rajzfilm a legnépszerűbb

Még mindig a No, megállj csak! című szovjet-orosz rajzfilm a legnépszerűbb Oroszországban – derült ki egy közvélemény-kutatásból, amelyet a Ria Novosztyi hírügynökség ismertetett csütörtökön. A Szojuzmultfilm nevű animációs stúdióban készített rajzfilm első sorozatának első részét 1969-ben vetítették. A fondorlatos nyúl és a gonosz, buta farkas történetéből 1986-ig több sorozat is készült, akkor a farkas hangját

BÉT – Szakértő: lehúzta a BUX-ot az OTP és a Mol

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 418,46 pontos, 2,35 százalékos csökkenéssel, 17 376,42 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 13,0 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. Mezei Ákos, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője az MTI-nek elmondta: a nap első felében az európai piacok zöme elég gyengén szerepelt, de zárásra nulla


Amerika szemében szálka a magyarországi antiszemitizmus

Az amerikai külügyminisztérium a csütörtökön nyilvánosságra hozott, éves emberi jogi országjelentéseiben elítélte, hogy tekintélyuralmi rendszerek világszerte fegyveres erőkkel fojtották el a demokratikus tiltakozásokat. A Magyarországról szóló jelentés a romák társadalmi diszkriminációját és kirekesztését, valamint az antiszemitizmust említette a legfontosabb problémák között. „A tekintélyelvű kormányok világszerte bevetették a biztonsági erőket, a hatalmuk konszolidálása és az elégedetlenség

Jégkorongliga – Egyenlítettek a magyar csapatok

A Dunaújváros hazai pályán, míg a Miskolc idegenben győzött és egyenlített a jégkorong Mol Liga elődöntős párharcának második, csütörtöki mérkőzésein. A dunaújvárosiak 3-2-re nyertek a Brassó ellen, míg a Miskolc Szlovákiában, a Érsekújvár otthonában tudott diadalmaskodni 2-1-re. Mol Liga, elődöntő, 2. mérkőzések: Dab.Docler-Corona Brassó (román) 3-2 (0-0, 3-1, 0-1) —————————————————- gólszerzők: Jabornik (25.), Somogyi (31.),

Őszödi beszéd: Kósa Lajos tovább magyarázkodik

Kósa Lajos a HírTv-nek úgy nyilatkozott csütörtök este, nem ismerte az őszödi beszédet rádióbeli elhangzása előtt, csak tudott róla. A Fidesz alelnöke hangsúlyozta, a napokban tett nyilatkozatai között nincs ellentmondás: nyilvánosságra kerülése előtt nem játszották le neki a beszédet, csak elmondtak belőle egy-két dolgot. Azzal kapcsolatban, hogy Braun Róbert, az Összefogás képviselőjelöltje Wikileaks dokumentumokra hivatkozva


Mercedes, ajándékba

Mercedes autókat kaptak ajándékba csütörtökön az orosz államtól a szocsi téli olimpián érmet szerzett hazai sportolók. Negyvennégy orosz olimpikon vehette át Dmitrij Medvegyev miniszterelnöktől a fehér autók kulcsát. A különböző osztályú (G, ML és GLK) és értékű, több millió rubelbe kerülő járműveket a Kreml fala mellett, a Vörös térre vezető Vasziljevszkij lejtőn sorakoztatták fel. Az

Újabb fronton támad a Fidesz

Az MSZP-s Sós Tamás a Fidesz figyelemelterelésének és helyi lejárató kampányának tartja, hogy támadják doktori dolgozatát, és közölte, feljelentést tett. A szocialisták Heves megyei elnöke, országgyűlési képviselő, az Összefogás képviselőjelöltje Tatár László (Fidesz-KDNP) csütörtöki sajtótájékoztatójára reagált az MTI-nek. Tatár László tájékoztatóján bejelentette, hogy hivatali visszaélés bűncselekményének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz Sós Tamás

Gyurcsány végzete: Orbán és a futballhulligánok

Gyurcsány Ferenc szerint egyre több a bizonyíték arra, hogy 2006 őszén a mai kormány politikusai szándékos, sanda, szervezett politikai akcióval törtek a köztársaság rendjére. A Demokratikus Koalíció elnöke a párt gyöngyösi lakossági fórumán csütörtökön azt mondta: „lassan kezünkben a bizonyíték, hogy ha nem is az egész jobboldal, de Orbán Viktor és pártja futballhuligánok segítségével rátört


Elgázolták, meghalt a kerékpáros

Halálra gázolt egy autó egy kerékpárost a 86-os főút Győr-Moson-Sopron megyei szakaszán – közölte az MTI-vel csütörtök este a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Czank Hajnalka százados elmondta: az újrónafői elágazásnál előző kocsi egy kivilágítatlanul kerékpározó nőt gázolt el. Az áldozat a helyszínen belehalt sérüléseibe. Az út e szakaszán a helyszínelés ideje alatt fél pályán zajlik a