Alkotmánybírósági diktatúra van Romániában az RMDSZ elnöke szerint

A román alkotmánybíróság túllépte hatáskörét, és lezárta a 2014-es alkotmánymódosítás lehetőségét – jelentette ki az MTI-nek Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke hétfőn, a taláros testület előző napi döntését kommentálva. A testület alkotmányellenesnek minősítette a parlamenti különbizottság alkotmánymódosító tervezetének 26 pontját, közöttük a kisebbségi jelképhasználatra, a kulturális autonómia elvére és a hagyományos

Új alkotmány elfogadását sürgeti az EMNP

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szerint a magyar közösséget érintő alkotmánymódosítási javaslatok elvetése azt jelzi: a jelenlegi alkotmány keretei között nem lehetséges a magyarság helyzetének a tartós rendezése. Az EMNP az MTI-hez hétfőn eljuttatott állásfoglalásában úgy értékelte, új alkotmányra van szükség Romániában, „ehhez pedig új szövetség kell – a közösség és politikai képviselői, valamint az

Staféta Székelyföldön március 15-én: 3000 eurót kér az útügy az engedélyért!

Csaknem háromezer eurónak (930 ezer forint) megfelelő összeg befizetéséhez köti a romániai Autópályák és Országutak Társasága (CNADNR) annak a székelyföldi futó stafétának az engedélyezését, amelyet a sepsiszentgyörgyi Gáll Lajos futókör immár hagyományosan szervez március 15. alkalmából. Csutak Tamás, a Gáll Lajos Futókör elnöke az MTI-nek hétfőn elmondta, az idén tizenharmadik alkalommal megrendezendő március 15-i emlékstafétához


Amatőrökre bízták az alkotmánymódosítást

Kudarcnak minősítette Traian Basescu államfő hétfőn a bukaresti parlament alkotmánymódosítási tervezetét, miután a román alkotmánybíróság az alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította, illetve újrafogalmazásra javasolta a parlamenti bizottság számos módosító javaslatát. Basescu szerint megengedhetetlen, hogy a 128 módosító javaslat közül 85-öt újra kell fogalmaznia a módosítást végző parlamenti bizottságnak. Hozzátette: a taláros testület szerint a tervezet 26 pontja

Próbavizsgáznak a nyolcadikosok

Kedden román nyelv és irodalomból, szerdán matematikából, utána anyanyelvből írnak dolgozatot. Az eredményeket március 7-én teszik közzé. A próbavizsgát azért vezették be, mert idén nőtt a nyolcadikos tanulók tudásszintfelmérő vizsgájának a tétje, hiszen a középiskolai felvételi jegy nagy részét a vizsgákon elért eredmény adja. A bejutási jegyet az V-VIII. osztályok átlagának 25 százaléka, valamint a


Ügyészség: Senki sem felelős Schumacher balesetéért

Az albertville-i ügyészség lezárta a nyomozást Michael Schumacher december 29-én történt méribeli síbalesetének ügyében. A franciák a vizsgálat során megállapították, a német balesetéért nincsenek felelősök, emberi mulasztás nem történt. Tovább…

Újabb halasztások a köd miatt

Ismét el kellett napolni a férfi sílövők 15 kilométeres, tömegrajtos versenyét a szocsi téli olimpián, s a köd miatt a hódeszkások férfi krossz számát sem tudják hétfőn lebonyolítani. Tovább…


Tenisz: Román győzelem Dohában

Simán megnyerte vasárnap délután Simona Halep a 2.44 millió dollár összdíjazású dohai WTA-torna döntőjét. A néhány hónapja remek formában játszó román sportoló 6-3, 6-2-re győzte le a német Angelique Kerbert. A mérkőzés mindössze 66 percet tartott. Simona Halep sportolói karrierjének ez a hetedik tornagyőzelme és tizedszer játszott tornadöntőt. A dohai tornán aratott győzelmével a román