Fidesz-reakció az Orbán Viktorral szembeni vagyonnyilatkozati eljárás kezdeményezésére

A Simon-ügyről való figyelemelterelés „olcsó, vacak és szánalmas” kísérletének tartja a Fidesz szóvivője, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Orbán Viktor miniszterelnökkel szemben. Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke pénteken közölte: azzal vádolja a kormányfőt, hogy politikai pályafutásának jelentős részében olyan jövedelmekhez jutott hozzá, amelyek túlmutatnak a vagyonnyilatkozatában megjelenő hivatalos jövedelmeken, és amelyek nélkül

Adóügyi bejelentést tett a Jobbik

A Jobbik kormányra kerülése esetén a jelenlegi 27-ről 20 százalékra csökkentené az általános forgalmi adót, az alapvető élelmiszerek és a gyermekneveléshez szükséges cikkek esetében pedig 5 százalékra mérsékelné az áfát. Erről az ellenzéki párt szóvivője beszélt pénteki sajtótájékoztatóján. Dúró Dóra elmondta: a rezsicsökkentést követően – amelyet szavai szerint még 2010-ben először a Jobbik vetett fel

Madéfalvi veszedelem: négy művésznek sikerült hatásosan „újrafogalmazni“ a történelmi eseményt

Négy alkotó, köztük Szepessy Béla grafikusművész, a Nyíregyházi Főiskola Vizuális Kultúra Intézetének igazgatója is díjat nyert a madéfalvi veszedelem 250. évfordulója által meghirdetett képzőművészeti pályázaton – közölte a nyírségi oktatási intézmény sajtóreferense pénteken az MTI-vel. Nagy Balázs elmondta, hogy az 1764-es madéfalvi vérengzés évfordulója alkalmából a Balassi Intézet és erdélyi Madéfalva Polgármesteri Hivatala hirdette meg


Tokaj: a magyar borászok, de a fogyasztók szempontjából is rossz döntés született

A fogyasztók megtévesztését eredményezheti, hogy az Európai Bíróság elutasította a magyar fellebbezést a „Tokaj” márkanév ügyében – közölte állásfoglalását a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa pénteken az MTI-vel. A testület hangsúlyozta, a „Tokaj” márkanév ügyében a magyar borágazat érdekeit a kormány képviseli a nemzetközi fórumokon, és a hegyközségi tanács „minden rendelkezésére álló eszközzel támogatja a tokaji

Lemondott az olasz miniszterelnök

Enrico Letta olasz miniszterelnök pénteken benyújtotta lemondását Giorgio Napolitano államfőnek, aki elfogadta azt. A kormányfői posztra pályázó Matteo Renzi, a kormányzó balközép Demokrata Párt (PD) főtitkára már a jövő hét elején bizalmat kérhet az olasz parlamentben. Letta azért mondott le, mert a PD vezetősége még csütörtökön 136 igen, 16 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett a

Előrelépés Schengen ügyében? Basescu Barrosóval tárgyalt

Románia mélyen csalódott, hogy továbbra sem csatlakozhat a schengeni övezethez – jelentette ki pénteken Brüsszelben Traian Basescu román államfő, miután találkozott José Manuel Barrosóval. A román uniós csatlakozási szerződés értelmében létrehozott úgynevezett együttműködési és ellenőrzési mechanizmus keretében az Európai Bizottság minden évben átfogó értékelést készít, hogyan áll Bukarest a szervezett bűnözés és a korrupció elleni


Tőzsde – Csökkentek az indexek New Yorkban

Csökkentek pénteken tőzsdenyitáskor a vezető New York-i indexek. A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 0,19 százalékot, az S&P 500-as mutató 0,17 százalékot, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,16 százalékot esett nyitáskor. Emelkedéssel zártak csütörtökön a New York-i értéktőzsde főbb mutatói. A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 63,32 ponttal, 0,4 százalékkal 16 027,26

Kikérték Simon Gábor másik vagyonnyilatkozatát

Az Országgyűlés mentelmi bizottságának kereszténydemokrata elnöke levélben fordul Mesterházy Attila MSZP-elnökhöz, hogy juttassa el a testületnek Simon Gábor MSZP-nél leadott vagyonnyilatkozatát. Rubovszky György pénteki budapesti sajtótájékoztatóján beszélt erről. Az elnök szerint fontos látni, mennyire van összhang Simon Gábornak az MSZP-nél, illetve az Országgyűlésnél leadott vagyonnyilatkozata között. Rubovszky György jelezte: hétfőn felveszi a kapcsolatot a testület

Meghosszabbították az előzetest: 60 napig marad rácsok mögött a GFR tulajdonosa!

Hatvan napra meghosszabbították a Grup Feroviar Român tulajdonosának, Gruia Stoicának az előzetes letartóztatását. A Bukaresti Táblabíróság pénteken úgy döntött, nem helyezik szabadlábra a befolyással való üzérkedéssel miatt őrizetbe vett üzletembert, aki a CFR Marfă igazgatóját próbálta közvetítők útján megvesztegetni, hogy megszerezzen egy három évre szóló szerződést a cégének, az állami tulajdonú vállalat rovására. Tovább… A


Eldőlt, mikor rendezik a Románia-kupa elődöntőjét

Ismertette a Román Labdarúgó-szövetség, mikor rendezik a Románia-kupa elődöntős mérkőzéseit. A két párharc első összecsapásait március 26-án és 27-én, a visszavágókat április 16-án és 17-én játsszák. A négy között Petrolul-Astra és Steaua-Dinamo meccsek lesznek. Tovább…