Eltűnt a több százezer eurót érő festmény a múzeumból

Több százezer eurót érő festményt loptak el a szerdára virradó éjszaka a milánói Pecci kortárs képzőművészeti múzeumból. Lucio Fontana (1899-1968) Térbeli gondolat (Concetto spaziale) című festményét vitték el a tolvajok, akik a múzeum belső udvaráról jutottak be a művet őrző kiállítóterembe. A festményt tavaly 400-600 ezer euróra (mintegy 120-180 millió forintra) értékelték egy Olaszországban rendezett

Autonómiapárti határozat elfogadására kérte az SZNT a székelyföldi önkormányzatokat

Autonómiapárti határozatok elfogadására kérte fel a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) Székelyföld települési önkormányzati testületeit egy szerdán közzétett nyílt levélben. Az MTI-hez is eljuttatott nyílt levélben az SZNT azt kéri az önkormányzatoktól, hogy határozatban nyilvánítsák ki az autonómia iránti igényüket. Az SZNT mellékelte is azt a határozattervezetet, amelyben 153 székelyföldi önkormányzat nyilváníthatná ki, hogy egyetlen, de

Itt vannak az újabb infók az olimpiai közvetítések határon túli letiltásáról

Az MTVA kiegészítő közleményt adott ki szerdán azzal a korábban (február 8-án) megjelent tájékoztatásával kapcsolatosan, miszerint a határon túli magyar nézők nem követhetik a téli olimpiai játékokat a Magyar Televízió közvetítésében, miután számos kérdést kaptak ezzel kapcsolatosan. A tiltás amiatt lépett érvénybe, mert a XXII. téli olimpia az első az olimpiák történetében, amikor nem a


Áradásveszély? Egyelőre nincs, állítja a vízügy

Nincs ok az aggodalomra, a következő időszakban nem kell áradásveszélytől tartani, tudatta a vízügy. Bár az utóbbi napokban enyhén emelkedett a folyók vízszintje a Maros megyei szakaszokon, és még további növekedés is várható, az enyhe idő miatt bekövetkező hóolvadás következtében, egyelőre távol állunk a készültségi állapottól. Marossárpataknál például 43 centis a vízállás, itt akkor kell

Vádat emelt a DNA az országos egészségbiztosító korábbi elnöke ellen

Bűnvádi eljárást indítottak az Országos Egészségbiztosítási Pénztár korábbi elnöke, Lucian Duţă ellen. Az Országos Korrupció-ellenes Ügyosztály azzal vádolja, hogy megbízatása idején hivatalköri visszaélést követett el, illetve két másik esetben is hasonló kísérletet tett. A korábbi tisztségviselőt szerdán hivatalosan is tájékoztatták a DNA bukaresti székhelyén az ellene indított bűnvádi eljárásról. Tovább…

Hat éves a gyerek? Kötelező az előkészítő osztály!

Kötelező beíratni az iskolák előkészítő osztályába azokat a gyerekeket, akik augusztus 31-éig betöltik hatodik életévüket, áll a tanügyminisztérium módszertani tervezetében. Kivételt képeznek azok a kiskorúak, akik augusztus 31-éig 7 évesek lesznek, és nem nulladikosok, hanem óvodába járnak, az ő esetükben a szülők kérhetik, hogy egyenesen az I. osztályban kezdjék az iskolát. Azoknak a gyerekeknek az


Finanszírozás nélkül maradhatnak az állami kórházak

Nem részesülnek állami finanszírozásban azok az egészségügyi intézmények, amelyek nem akkreditáltatják magukat. A drasztikus intézkedést a 2016-tól kezdve foganatosítják, jelentette be egy orvosi konferencián az Országos Kórházakkreditációs Bizottság elnöke. Bogdan George Jansen azt mondta, az országban működő mintegy félezernyi fekvőbeteg-ápoló intézmény közül eddig 77 szerezte meg a szükséges besorolást, és szerinte minden feltétel adott, hogy

Tófalvi Éva a 26.

Huszonhatodik helyen végzett Tófalvi Éva a sílövők 10 km-es üldözőversenyében, a téli olimpián. Tófalvi három lövést rontott, a győztes Daria Domraceva idejéhez képest 2:44.6 perccel gyengébb eredményt produkált. Tovább…

Vízilabda: Románia legyőzte Oroszországot

Hat gólos győzelmet aratott Románia vízilabda-válogatottja Oroszország ellen, a Világliga A-csoportjában, kedden este, a bukaresti Steaua-uszodában. Az eredmény: 13-7 (2-2, 2-2, 3-1, 6-2). Ez volt a románok első sikere a sorozatban. Tovább…


Felborult az edzésen a román csapat, kiesett a párosok szánkóversenyéről

Felborult, ezzel kiesett a román csapat a párosok szánkóversenyének edzésén a téli olimpián. Az alakulat versenyeszköze jelentősen megrongálódott a bukás következtében, így a Radu Nicolae Șovaială és Alexandru Teodorescu összetételű alakulat nem indulhat el a mai versenyen, bár tartalék szánkójuk van – a versenyigazgató azonban nem engedélyezte a használatát. Tovább…