Máris megvennék Varga Viktor totálkáros autóját

Az Édes élet sztárja csodával határos módon úszott meg egy közúti balesetet, ám a Porschéja már nem viselte ilyen jól, hogy száztíz kilométeres sebességgel nekicsapódott egy oszlopnak, miután az út kellős közepén hétszer megpördült a tengelye körül. Az összetört autót az énekes eladja, már meg is hirdette 1,2 millió forintért. – Nagyon meglepődtem, hiszen miután

Soniánál maradhat a kislánya

Nkuya Sonia javára döntött a bíróság gyermekelhelyezési ügyében, így nem kell odaadnia kislányát, Annabella Aphroditét az Angliában élő édesapának. Azonban az énekesnő csupán időt nyert ezzel a döntéssel, hiszen a bíróság csak az elsőfokú ítéletet hozta meg, így elképzelhető, hogy másodfokon az édesapa javára dönt. Az énekesnő fél évvel ezelőtt szökött haza vőlegényétől megromlott kapcsolatuk

Kozso elismeri 30  milliós  tartozását

Kozso elismerte az Argenta Credit Zrt., illetve a Csengery utca 71. szám alatt lévő társasház felé fennálló több mint 30 millió forintra rúgó tartozását. A szomorú szamuráj cége ellen végrehajtást kezdeményeztek, valamint ingóságait és édesanyjával közös cégét is elárverezik a súlyos adósság miatt. A jelenleg az Egyesült Államokban dolgozó Kocsor Zsolt ügyvédjén keresztül üzente meg:


Nagy változás a Csillag Születikben

Teljesen lecserélik a Csillag Születik zsűrijét. Már javában folynak a vidéki castingok az óriási érdeklődést kiváltó bbudapesti válogató után, azt azonban nem tudni, ki fogja elbírálni a jelentkezőket az RTL Klub képernyőjén a tavasszal induló tehetségkutatóban. Annyit már tudni lehetett korábban is, hogy a 2012-es műsor legmegosztóbb ítészével, Puzsér Róberttel nem számolnak a készítők, hiszen

Itt a 3,7 litert fogyasztó Opel

A Zafira Tourerben debütált, most pedig az Opel modellpalettájának szívében gondoskodik tiszta hajtásról a Szengotthárdon gyártott új, 1,6 literes „suttogó dízel”, mely 136 lóerő teljesítményű és 320 newtonméter nyomatékú kivitele már kapható az Astra négy- és ötajtós, valamint Sports Tourer modelljeihez. Az új erőforrással szerelt Astra modellek erőssége – a csendes üzem mellett – a

Még jobban fog fájni? – mire utalt Bajnai Gordon?

A Fidesz szóvivője szerint Bajnai Gordon volt miniszterelnök szavaiból kiderült, hogy a „Gyurcsány-koalíció” kormányra kerülve radikális adóemelést hajtana végre. Míg a Fidesz adócsökkentésben gondolkodik, a baloldalon „Gyurcsány Ferenc után Bajnai Gordon is ismertette adóemelési terveit” – mondta Selmeczi Gabriella szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, utalva az Együtt-PM vezetőjének keddi bajai fórumára, ahol a volt kormányfő arról beszélt


Gyurcsány „gyanús százmilliói“ vannak Simon számláján?

A Simon Gábor számláján lévő több százmillió forint azonos-e azokkal a „gyanús százmilliókkal”, amelyről Gyurcsány Ferenc a közelmúltban beszélt? – tette fel a kérdést Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke szerdán, debreceni sajtótájékoztatóján. A kormánypárti politikus Mesterházy Attila szocialista pártelnöktől arra is választ vár, hogy az MSZP vezetése, vagy a pártvezetés bármely tagja tudott-e a

Újabb engedményt tett a Google az Európai Bizottságnak

Az ellene folyó trösztellenes vizsgálat keretében a Google elfogadta, hogy ha honlapján saját specializált keresőszolgáltatásokat kínál, akkor riválisai ajánlatainak is helyet ad – közölte szerdán az Európai Bizottság. Az amerikai keresőóriás hoteleket, éttermeket vagy egyéb termékeket, szolgáltatásokat felkutató keresőszolgáltatása mellett a cég három, objektív szempontok alapján kiválasztott versenytársának biztosít majd helyet a honlapján, a kötelezettségvállalás

Visszatér Magyarországra az AAA Auto

Öt év után visszatér a magyar használtautó-piacra az AAA Auto, február elején megkezdik a gépkocsi-felvásárlást és megnyitják telefonos ügyfélszolgálatukat – közölte a társaság szerdán az MTI-vel. Az értékesítés márciusban, a pénzügyi szolgáltatásokat is magába foglaló teljes körű üzletmenet pedig áprilisban indul a fóti telephelyen. A társaság közleménye szerint kínálatukban általában fiatalabb és kevesebbet futott autók


Meghalt a Balázs Béla-díjas filmrendező

Életének 86. évében szerda délelőtt elhunyt Czigány Tamás filmrendező, Balázs Béla-díjas, érdemes művész – tudatta az MTI-vel szerdán a Magyar Filmművészek Szövetsége. Czigány Tamás 1928-ban született Budapesten. 1955-től a Híradó- és Dokumentumfilmgyár rendezője, több száz rövidfilmet rendezett a Mafilmnél és a Magyar Televíziónál. Főleg képzőművészeti (Csontváry, 1961, Mednyánszky, 1960), dokumentum-, ismeretterjesztő népszerű-tudományos filmeket készített. A