Már az autót is megszenteli az ortodox pap augusztus 16, 2013 23:46 Szerző mediatica Aktuális A romániai lakosság kétharmada hallott arról, hogy a Román Ortodox Egyház (BOR) a hivatalos gyakorlat részévé tette a személygépkocsi megszentelését, 55 százalék pedig egyet is ért a lépéssel – derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet felméréséből. Az adatok szerint meglehetősen ellentmondásos a románok elképzelése az egyház és a hit szerepéről. 62 százalék úgy tartja, hogy …
Magyar-román viszony: mosolyszünet következik? augusztus 16, 2013 0:14 Szerző mediatica Politika Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön a hivatalába kérette Románia budapesti nagykövetét, Victor Miculát, valamint szóbeli jegyzékben utasította vissza Titus Corlatean román külügyminiszter keddi marosfői nyilatkozatát és a Gandul című lapnak adott interjújában foglaltakat. A tárca közleménye szerint Németh Zsolt határozottan visszautasította és cáfolta Titus Corlatean azon kijelentését, amely szerint a nemzeti összetartozásról …
A németeknél nem téma az euróválság augusztus 16, 2013 0:12 Szerző mediatica Külföld Nem téma az euróövezet államadósság-válsága a németországi választási kampányban, és a felmérések alapján várhatóan a következő német törvényhozásban sem lesz euroszkeptikus párt. Alig egy hónappal a szeptember 22-ei országos parlamenti választás előtt semmi sem utal arra, hogy a harmadik éve tartó euróövezeti válság megmozgatná a német választókat, pedig újdonságból nincs hiány. A Der Spiegel című …
Meglepő: íme a hosszabb házasság titka! augusztus 16, 2013 0:09 Szerző mediatica Életmód A tartósabb házasság titka: a hízás. A túlsúlyos párok közül jóval kevesebb adja válásra a fejét, mint a normális testtömegűek mezőnyéből, az utóbbiak több mint háromszor nagyobb eséllyel vetnek véget házasságuknak. Az összefüggés a Diet Chef brit ékeztetési vállalkozásnak köszönhető, amely 2708 elvált házaspárt „mérlegelt”. A párok kétharmada a felmérőknek azt mondta, hogy miután kiegyensúlyozott …
Gera nagyon boldog az új szerződésével augusztus 16, 2013 0:07 Szerző mediatica Sport Gera Zoltán nagyon boldog amiatt, hogy szerdán újabb egyéves szerződést kötött az angol élvonalban szereplő West Bromwich Albion labdarúgócsapatával. A 34 éves válogatott játékos a klub szurkolói oldalának elmondta: nagy lehetőség számára, hogy ismét szerepelhet a gárdában, noha az előző idény második fele, a januári súlyos térdsérülése miatt számára frusztráló volt. A magyar válogatott csapatkapitányának …
Még több forróság vár Európára augusztus 16, 2013 0:02 Szerző mediatica Tech.Tud Hét éven belül világszerte a mostani kétszeresére, 2040-re pedig a négyszeresére nő a nyári extrém hőhullámok száma a Potsdami Klímakutató Intézet (PIK) kutatói szerint. A Dim Coumou vezette kutatócsoport vizsgálatában olyan, többek közt a 2003-as európai és a 2012-es egyesült államokbeli rendkívüli (3 szigmás) hőhullámhoz hasonló időjárási jelenségekre összpontosított, amelyekben a nyári hónapok során a …
Új együttműködési megállapodást kötött a szlovák és a magyar közmédia augusztus 15, 2013 23:59 Szerző mediatica Magyarság Új együttműködési megállapodást kötött a magyar és a szlovák közszolgálati média, az erről szóló keretszerződést Böröcz István, a magyar Médiaszolgálatatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója és Václav Mika, a Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) vezetője írta alá csütörtökön Budapesten. A megállapodás célja az együttműködési lehetőségek felkutatása, gyors információcsere, műsorok tartalmi gazdagítása, valamint az európai értékek …
Macskája DNS-e buktatta le a darabolós gyilkost augusztus 15, 2013 23:55 Szerző mediatica Kékfény Nagy-Britanniában először macskák frissen felállított DNS-adatbankja segített lebuktatni egy gyilkost. David Hilder tavaly nyáron ölte meg és darabolta fel szomszédját, David Guy-t egy angol nyaralóhelyen. A holttest darabjait a közeli tengerparton rejtette el Portsmouth városában, ahol diákok bukkantak rá. A bűnös elleni bizonyítékokat a Leicesteri Egyetem tudósai 152 macska DNS-ét tartalmazó katalógusa segített megalapozni. A …
Érdemes megnézni: egy különleges Google Earth alternatíva augusztus 15, 2013 23:51 Szerző mediatica Tech.Tud Tény, hogy a digitális atlaszok piacát a Google Earth uralja. Azonban léteznek alternatívák is, ráadásul nem is akármilyenek. A Marble egy igazán sokoldalú digitális atlasz, de vigyázat, úgy bele lehet feledkezni a használatába, hogy csak úgy repülnek a percek és az órák. A Marble innen tölthető le (a legkülönfélébb platformokra), és az exe fájlra kattintva …
Vonatba csapott a villám augusztus 15, 2013 23:49 Szerző mediatica Kékfény Tokió közelében történt az eset, amikor egy közlekedő vonatba csapott a villám. Az esetet véletlenül örökítette meg egy kamerázó lakos – írja a novinky.cz. A villám a szerelvény első részébe csapott. Az utasok elmondása szerint a nagy zajt követően kialudtak a fények, később a szerelvény első részéről szikrák pattogtak. A vonat néhány percre megállt, csodával …