Halálos balesetet szenvedett a kiváló kaszkadőr augusztus 15, 2013 23:47 Szerző mediatica Kékfény Halálos balesetet szenvedett az a kaszkadőr, aki James Bondnak öltözve ejtőernyővel landolt a tavalyi londoni olimpiai megnyitón. A 41 esztendős Mark Sutton szerdán a svájci Alpokban vesztette életét, Marigny közelében, ahol egy háromnapos wingdiving rendezvényen vett rész. Az egykori katona brit sajtójelentések szerint a levegőben sikláshoz használt speciális ruhában ugrott ki egy helikopterből, és egy …
Magyar katonák sírjainak feltárására készülnek augusztus 15, 2013 23:45 Szerző mediatica Magyarság A Honvédelmi Minisztérium várakozásai szerint 600-800, a második világháborúban elesett katona maradványai kerülhetnek elő, tiszteletadással temetik újra őket egy központi temetőben – mondta a HM katonai hagyományőrző és hadisírgondozó osztályának vezetője az MTI-nek adott interjúban. Maruzs Roland, a HM osztályvezetője kiemelte, hogy a tárca hadisírfeltáró és -gondozó projektje keretében eredményes volt a kapcsolatfelvétel Fehéroroszországgal. Az …
Kínai tiltakozás a japán miniszterek jaszukuni-szentély látogatása miatt augusztus 15, 2013 23:43 Szerző mediatica Külföld Hivatalosan is tiltakozott Kína csütörtökön Japánnál az ellen, hogy a szigetország két minisztere felkereste a japán háborús halottaknak, köztük háborús bűnösöknek is emléket állító Jaszukuni-szentélyt. Pekingben berendelték a külügyminisztériumba a japán nagykövetet: a miniszterek látogatása „súlyosan sérti az emberek érzéseit Kínában és a második világháborús japán hódításnak áldozatul esett ázsiai országokban” – közölte a kínai …
Szégyentelenül csúsztatott az Antena 3, az EMI feljelenti a CNA-nál augusztus 14, 2013 13:51 Szerző mediatica Aktuális Több adásában is „szégyenteljes, csúsztatásoktól hemzsegő” beszámolót sugárzott az Antena3 hírtelevízió, mondta sajtótájékoztatón az EMI-tábor főszervezője. Annak ellenére, hogy jelen voltak a táborban és saját felvételeket is készítettek, élő tudósításuk mellé hamis, félrevezető képanyagokat vágtak be (magyarországi lőtéri gyakorlatokat vagy a 2006-os budapesti tévéostrom képeit) – közölte Soós Sándor. Azt is bejelentette, hogy a tudósítás …
Román kontra: Budapest rendreutasítása ostobaság lenne augusztus 14, 2013 13:45 Szerző mediatica Politika Ostobaságnak minősítette Victor Ponta a román államfő kijelentését, miszerint országának vezető szerepet kell betöltenie Magyarország rendreutasításában. A kormányfő szerint Traian Basescu ezzel egy szélsőséges politikus szintjére süllyedt. A miniszterelnök úgy véli: Basescu csak eteti az embereket azzal, hogy veszekszik Orbán Viktorral, valójában barátok a magyar kormányfővel. A szabadságáról visszatért szociáldemokrata Ponta a pártjához közel álló …
2013. augusztus 14. augusztus 14, 2013 0:00 Szerző mediatica Kalendárium Ma az Atanázia, Atanáz, Marcell, Menyhért, Miksa és Özséb nevű olvasóink ünneplik névnapjukat. A Marcell a latin Marcellus családnévből származik, ez pedig a Marcus (Márkus) becézőjéből. Más elmélet szerint szintén latin eredetű, de jelentése: Mars hadistenhez tartozó, neki szentelt. – Ma van a barlangászok világnapja. Augusztus 14-én történt: • 1834. Útjára indították az első dunai …
Észak-erdélyi autópálya: ez is lehet oka az építésben történt lemaradásnak augusztus 13, 2013 15:35 Szerző mediatica Gazdaság A Gyalu-Aranyosgyéres-Torda az elmúlt években, Romániában elkészült legdrágább autópálya, átlagosan 23 millió euróba került egyetlen kilométere – derül ki a Ziarul Financiar elemzéséből, melyet az Országos Autópályahatóság adatai alapján végzett el. A legkevesebbe a Temesvár-Arad autópálya egy kilométere került, mindössze 3,5 millió euróba. A ZF azt írja, régiós szinten körülbelül 2,2 millió euróba kerül egy …
Ajánlatokra várnak a kézdivásárhelyi ipari park létesítői augusztus 13, 2013 15:33 Szerző mediatica Gazdaság Jól halad az egyes számú, kézdivásárhelyi ipari park építése, amely az egykori fakitermelő és -szállító vállalat telephelyén található. A területrendezéssel végeztek, most kezdik a közművesítést – tájékoztatta Bokor Tibor polgármester a Székely Hírmondót. A polgármester szerint hamarosan elkezdődik a munkálat következő fázisa, a közművesítés, az utak kialakítása, illetve a moduláris termelőcsarnokok felépítése. Kézdivásárhely bankkölcsönhöz folyamodott …
Megszünteti több marosvásárhelyi járatát a Wizz Air és a Tarom augusztus 13, 2013 15:31 Szerző mediatica Gazdaság Szeptember végétől a Marosvásárhelyről Bariba, Barcelonába, valamint Bolognába tartó járatát is megszünteti a Wizz Air. A Tarom is szezonális járatmódosításokat hajt végre: a Bukarest-Marosvásárhely útvonalon csak október 25-ig lehet repülni. A Tarom és a Wizz Air is marosvásárhelyi járatokat szüntet meg
Lemondott a cseh kormány augusztus 13, 2013 15:30 Szerző mediatica Külföld Jirí Rusnok cseh kormányfő kedden a várakozásoknak megfelelően benyújtotta kormánya lemondását Milos Zeman köztársasági elnöknek. A kormány alig egy hónapja került hatalomra, de a múlt héten nem kapott bizalmat a parlamentben. A kormány lemondását a miniszterelnök szóvivője jelentette be. Csehországban azután alakult ki belpolitikai válság, hogy Petr Necas miniszterelnök júniusban korrupciós botrányok miatt lemondásra kényszerült. …