Trafikmutyi – mint egy rossz krimi végén, most elvarrják a szálakat

Az MSZP szerint ellentmond a pályázati kiírásnak, hogy Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter utasítására a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. elkezdte visszaküldeni a vesztes pályázatokat – mondta Tóth Csaba, a párt országgyűlési képviselője vasárnap. Trafikmutyi – „mint egy rossz krimi végén, most elvarrják a szálakat”

Kanadai vonatszerencsétlenség: sok az eltűnt

Hajnali jelentések szerint mintegy nyolcvanan eltűntek a szombati kanadai vonatszerencsétlenség következtében. Az eddigi információk szerint legkevesebb egy ember meghalt, sokan megsebesültek. A hatóságok azonban attól tartanak, hogy az áldozatok száma jelentősen növekedni fog. Kanadai vonatszerencsétlenség: sok az eltűnt


Meghalt Buda Béla

Buda Béla kiemelkedő tudományos munkásságát mondhatott magáénak a pszichoterápia, a kommunikációelmélet és a szociálpszichológia területén is. Élete végén a Nemzeti Drogmegelőzési és Módszertani Kutató Intézet tudományos igazgatója volt. 74 évesen érte a halál. Meghalt Buda Béla

Átrepülte az USA-t a világ első napelemes utasszállítója

A gép kirárólag napenergiával működik, de éjszaka is tud repülni. A szénszálas technológiával készült Solar Impulse hatalmas repülőgép, szárnyainak fesztávolsága akkora, mint egy Boeing 747-esé, miközben nagyon könnyű, mindössze 1600 kilogrammos. Átrepülte az USA-t a világ első napelemes utasszállítója


Leszáll a földre a Samsung is

Ahogy minden vállalat életében, az Apple után a Samsungnál is bekövetkezett az elkerülhetetlen: megállt a nyereség növekedése. Leszáll a földre a Samsung is

Két kínai lány halt meg az utasszállítón

A szombaton szerencsétlenül járt repülőgép túl alacsonyan érkezhetett a leszállópályához, s a farokrésze nekiütődött a repülőteret a tengertől elválasztó falnak, majd leszakadt. Ez okozhatta egyes vélemények szerint a légi balesetet, amelynek mindkét áldozata kínai. Két kínai lány halt meg az utasszállítón