Ezer Székely Leány Napja, 2013-ban: Csíkszentsimon kapta az esketőszélet július 7, 2013 14:46 Szerző mediatica Aktuális Július 6-án, szombat délelőtt székely ruhába öltözött Csíkszereda központja, ahol több mint ezer leány és legény ropta a közös táncot a Szabadság téren az Ezer Székely Leány Napja rendezvény nyitányaként. – Nézzenek körbe! Ez, íme, Székelyország! – köszöntötte a jelenlévőket elsőként Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. – A székely leányok és asszonyok beleszövik lelküket …
Lehet fürödni Oltszemen július 7, 2013 14:37 Szerző mediatica Aktuális „A megnyitóra meghívtuk azt a televíziós hölgyet is, aki kardoskodott, hogy itt, Oltszemen biza nem lesz semmi. Most már ő is láthatja, hogy tévedett” – mondta a Fürdőépítő Program keretében épült kezelőközpontról Fodor István, Bodok község polgármestere. Július 5-től hivatalosan is megnyitotta medencéit a központ, ami egyben azt is jelenti, hogy elhárult minden formai akadály …
Morales kész menedéket adni Snowdennek Európa elleni tiltakozásául július 7, 2013 12:40 Szerző mediatica Külföld Bolívia kész menedéket adni Edward Snowdennek, ha a titkos amerikai adatgyűjtés kiszivárogtatása miatt hazájában kémkedéssel és hazaárulással vádolt informatikus ezt kérné – közölte szombaton Evo Morales bolíviai elnök. Morales kész menedéket adni Snowdennek Európa elleni tiltakozásául
Megtámadták a melegfelvonulás három résztvevőjét július 7, 2013 12:40 Szerző mediatica Kékfény Az esetről a 444.hu számolt be először. A SZEMA közleménye szerint a szervezet három tagját „30 rasszista, egyenruhás neonáci” megtámadta, akik „cigány buzik!” felkiáltással elkezdték verni a három férfit. Hozzátették, hogy „a rendőrség ugyan gyorsan közbeavatkozott, de utána csak az áldozatok adatait vette fel, és a rasszista bűnözőket hagyta elmenni.” Megtámadták a melegfelvonulás három résztvevőjét
Cáfolták el-Baradei kormányfői kinevezését július 7, 2013 12:38 Szerző mediatica Külföld El-Baradei állítólagos kinevezését a Tamarud (Lázadó) ellenzéki koalíció jelentette be szombaton Kairóban. Nem sokkal később ugyanakkor már arról érkezett hír, hogy az ultrakonzervatív an-Núr párt ellenezte a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) volt főigazgatójának kinevezését. Cáfolták el-Baradei kormányfői kinevezését
Dengue-láz pusztít a Fülöp-szigeteken július 7, 2013 12:38 Szerző mediatica Külföld A legutóbbi megbetegedések különösen aggasztóak a Manilától 400 kilométernyire délre fekvő Iloilo tartomány hatóságai szerint, mert száraz évszakban következtek be, amikor rendszerint kevesebb a szúnyog. Az esős évszak beköszöntével tovább nő a megbetegedések veszélye. Dengue-láz pusztít a Fülöp-szigeteken
A világ idei legjobb idejével nyert Usain Bolt július 7, 2013 12:37 Szerző mediatica Sport A hatszoros olimpiai bajnok, világcsúcstartó jamaicai futó mögött honfitársa, Warren Weir lett a második, a francia Christophe Lemaitre pedig a harmadik. A férfiak egykörös versenyében az aktuális világ- és olimpiai bajnok grenadai Kirani James kaparintotta meg – szintén a világ idei legjobbjával, 43.96 másodperccel – a győzelmet a 2008-ban ötkarikás aranyérmes amerikai LaShawn Merritt előtt. …
Újabb befektetéseket tervez a Henkel Magyarországon július 7, 2013 12:36 Szerző mediatica Magyarság Az elmúlt öt évben 20 milliárd forint összegű beruházást hajtott végre Magyarországon a Henkel konszern. A cég újabb, milliárd forintban számolva kétszámjegyű beruházást tervez az országban. Újabb befektetéseket tervez a Henkel Magyarországon
Boldogabb évszázadot kér a fiataloktól a dalai láma július 7, 2013 12:35 Szerző mediatica Külföld Egy „boldogabb évszázad” megteremtésére szólította fel a világ fiataljait a dalai láma a 78. születésnapja alkalmából Indiában tartott ünnepségen. „A mai nemzedék jobb életfeltételeket teremthet, és olyan világot építhet, ahol mindenki harmóniában és az együttélés szellemében élhet” – jelentette ki. Boldogabb évszázadot kér a fiataloktól a dalai láma
Diszkriminációval vádolják a Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóságot július 7, 2013 12:33 Szerző mediatica Politika Diszkrimináció miatt feljelentést tett az RMDSZ a Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóság ellen – jelenti a Transindex. A Szövetség a Mikó Imre jogvédelmi szolgálatához érkezett lakossági észrevétel alapján tett feljelentést a Diszkrimináciellenes Tanácsnál a Romániai Felsőoktatási Minőségbiztosít&aacut. Diszkriminációval vádolják a Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóságot