Ferenc pápát már kétszer többen követik Twitteren, mint Benedeket

Ferenc pápa népszerűsége Twitteren is érezhető: az új egyházfő megválasztása óta a pápai mikroblog megkétszerezte követői számát. A @pontifex Twitter-fiókon megjelenő száznegyven karakteres üzenetek olvasóinak száma ezzel meghaladta az ötmilliót. A kilenc nyelvű, többek között latinul és arabul is szóló pápai mikroblog december 12-én indult, akkor még XVI. Benedek pápa bejegyzéseivel, amelyeknek az első két

Az osztrákok felverték a faárat Székelyföldön

Nyílt levélben tiltakozik a székelyföldi fafeldolgozó vállalkozásokat tömörítő Arbor szövetség az osztrák Holzindustrie Schweighofer tervezett székelyföldi megtelepedése ellen – írja a Krónika napilap. A több mint 3000 személynek munkát adó 150 vállalkozást tömörítő szövetség állítása szerint az osztrák cég olyan árat kínál a székelyföldi fáért, amilyet a helyi kis cégek nem tudnak kifizetni, és ezáltal

Paul McCartney 1966-ban meghalt egy autóbalesetben?

A választásra jogosult amerikaiak egynegyede véli Barack Obama elnökről, hogy ő lehet az Antikrisztus, 29 százalék hisz a földönkívüli életben, 37 százalék átverésnek tartja az éghajlatváltozást, 28 százalék pedig attól tart, hogy egy nagyhatalmú elit összeesküdött a világ egy globális diktatúra általi irányítására – derült ki egy friss közvélemény-kutatásból, amelyet az összeesküvés-elméletekkel kapcsolatban készítettek. A


Megdöntheti a koreai kommunista rezsimet Amerika

Megdöntené az észak-koreai kommunista rezsimet az Egyesült Államok, ha Phenjan nukleáris csapásra vagy totális háborúra szánná el magát Dél-Koreával és az ország területén állomásozó 28 ezer 500 amerikai katonával szemben – közölte internetes kiadásában a The Washington Times. A konzervatív napilap amerikai nemzetbiztonsági forrásokra hivatkozva csütörtökön közölte: az Obama-kormány Kim Dzsong Un észak-koreai vezető fenyegetőzései

Észak-Korea két rakétát telepített keleti partjára

Válaszul a dél-koreai hadiflotta két, korszerű radarrendszerrel felszerelt Aegis rombolót vezényelt az ország keleti és nyugati partjaihoz. Észak-Korea a héten két közepes hatótávolságú rakétát szállított keleti partvidékére, ott mozgatható indítóállásra helyezte, majd elrejtette őket – jelentette pénteken a dél-koreai hírügynökség. A szöuli kormány egy vezető tisztségviselőjére hivatkozó híradás megerősíteni látszik, hogy a phenjani rezsim váratlan

Átalakítja az okostelefonokat a Facebook

Komoly várakozás előzte meg a Facebook tegnapi bejelentését, hiszen már évek óta keringtek pletykák arról, hogy a közösségi oldal saját okostelefonnal is piacra lépne. Mark Zuckerberg azonban egy más megközelítést vázolt, a Facebook Home tulajdonképpen egy második vezérlő felület, amely az androidos mobilokra telepíthető. Az okostelefonok régóta komoly kihívást jelentenek a Facebooknak, mivel a több


Soros: Európa a lassú halálba menetel

Az Európai Központi Bank (EKB) a lassú halálba vezeti Európát azzal, hogy ódzkodik nem konvencionális eszközöket bevetni a gazdaság élénkítésére – idézi a német Die Welt napilap online kiadása pénteken Soros György CNBC tévécsatornának adott interjúját. A milliárdos befektetési alapkezelő szakember elmondta, hogy „Európa olyan utat választott, amely Japánt az elmúlt 25 év alatt a

Az alkoholfogyasztás veszélyei

A huzamosabb időn keresztül fennálló, rendszeres alkoholfogyasztás súlyos károsodásokat okoz az egyén fizikai, pszichés állapotában, a közösségi életében, a tágabb környezet szociális-társadalmi jellemzőiben. Az alkoholos italokban megtalálható etil-alkohol az anyagcsere folyamatok során keletkező acetaldehid károsító hatásának köszönhetően potenciális sejtméregnek tekinthető, mely a szervezet minden sejttípusára jelentős károsító hatást fejt ki. Az alkohol a szívizmot direkt

Tíz hete csuklik éjjel-nappal

Emily Marshra egy matematikaóra előtt jött rá a csuklás még januárban, és azóta is két másodpercenként ismétlődik akkor is, amikor alszik. Emiatt azután már annyira kimerült, hogy csak fél napot képes kibírni az iskolában, délben hazamegy. Egész sor orvosi vizsgálaton esett át, ultrahanggal, mellkasi röntgennel, endoszkópiával, mágneses rezonanciával próbálkoztak, mindhiába. Nem segített a hipnózis, és


Durván összeverték a polgármester lányát

Erőszakos támadás érte Páva Zsolt pécsi fideszes polgármester lányát péntek hajnalban. Az áldozat el tudott menekülni a helyszínről, de súlyos sérüléseket szenvedett, jelenleg kórházban kezelik. Mint az Páva Zsolt közleményéből kiderül, brutális támadás érte Pécs belvárosában húszéves lányát, aki barátaival szórakozott egy egyetemi rendezvényen, majd onnan indult haza gyalog. Az úton egy férfi követte, és