Kellemetlen helyzetbe került Vastag Csaba április 5, 2013 10:14 Szerző mediatica Színes Kellemetlen helyzetbe került Vastag Csaba, akinek a nevében hölgyeket hülyített egy ismeretlen. Az egyik nő levélben fakadt ki, miután megelégelte a hitegetést. „Borzalmas végigolvasni ezt számomra, mert az író azt hiszi, valóban én tettem ezt vele, pedig ez nem igaz. Valójában soha nem chatelek időm sem lenne rá, arra meg pláne nem, hogy egy éven …
Száznál is több sírt rongált meg két gyerek április 5, 2013 10:12 Szerző mediatica Kékfény Szerdán délután fedezték fel, hogy legalább száz sírt megrongáltak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisváros köztemetőjében. A vandálok – tetemes kárt okozva – virágtartókat törtek le a sírokról, több tucat síremléket feldöntöttek. A Mátészalkai Rendőrkapitányság csengeri rendőrőrse rongálás miatt indított nyomozást. Csütörtökre sikerült megtalálniuk a tetteseket: két – életkoruk miatt nem büntethető – gyermek rongálta meg a …
Eltűnt egy férfi, kocsiját a Petőfi híd közepén találták meg április 5, 2013 10:12 Szerző mediatica Kékfény Égő fényszórókkal, de lezárva és elhagyatva találták meg a Petőfi híd közepén annak a ceglédi fiatalembernek az autóját, aki keddről szerdára virradó éjszaka tűnt el.A 35 éves Drávucz Adrián azóta sem adott életjelet magáról – írja a Blikk. Édesanyja elmondása szerint kedd este 11 órakor ment el otthonról a fiatalember, azt nem közölte, hová megy …
Elfogták a csuklyás rablót április 5, 2013 10:11 Szerző mediatica Kékfény Elfogták azt a fiatal férfit, aki – társaival együtt – tavaly augusztusban megtámadott, s kirabolt egy embert egy lajosmizsei tanyán. A rablótámadást 2012. augusztus 9-én éjszaka követte el társaival a most elfogott 21 éves férfi. Fejükön csuklyával rontottak be egy lajosmizsei tanyára, majd az ott élő férfit megverték, s elvették egymillió forintját. A lajosmizsei rendőrőrs …
Meghalt a világhírű filmkritikus április 5, 2013 10:11 Szerző mediatica Kultúra Hetvenévesen elhunyt Roger Ebert – közölte csütörtökön a világhírű amerikai filmkritikus írásait évtizedek óta megjelentető Chicago Sun-Times című lap a Twitter közösségi portálon. Az újságíró helyi idő szerint csütörtök délután hunyt el egy chicagói egészségügyi központban. Ebert előző nap jelentette be, hogy kiújult rákbetegsége, amellyel már bő egy évtizede küzdött, ezért sugárterápia vár rá. Több …
Mennyire teljesültek vagy nem teljesültek a hét pontos megállapodás feltételei eddig a MOGYÉ-n? április 5, 2013 9:47 Szerző mediatica Aktuális Mennyire teljesültek vagy nem teljesültek a hét pontos megállapodás feltételei eddig – interjú a Marosvásárhelyi Orvosi- és Gyógyszerészeti Egyetem rektorhelyettesével, Szilágyi Tiborral. radio.hu
2013. április 5. április 5, 2013 0:00 Szerző mediatica Kalendárium Ma a Honoráta, Honóriusz, Irén, Julianna és Vince nevű olvasóink ünneplik névnapjukat. A Vince a latin Vencentiusból származik, eredeti jelentése: győztes. A mai Vince tulajdonképpen e név rövidülése. 1666-ban Wesselényi Ferenc nádor és Zrínyi Péter horvát bán Habsburg-ellenes szövetséget kötött Stubnyán. 1794-ben kivégezték Georges Dantont és három társát, a francia forradalom vezéralakjait. 1809-ben Marosvásárhelyen kiöntött …
2013. április 4. április 5, 2013 0:00 Szerző mediatica Kalendárium Ma az Izidor és Kerény nevű olvasóink ünneplik névnapjukat. Az Izidor a görög Iszidórosz név latin Isidorus formájának rövidüléséből ered. Jelentése: Ízisz egyiptomi istennő ajándéka. 1633-ban Marosvásárhelyen ezen a napon fogatta el I. Rákóczi György a féktelenkedő, lázadó Zólyomi Dávidot a Köpeczy Tamás-féle házban, Borsos Tamás segítségével. Marosvásárhely főbírája Czizmadia Péter volt, a város református …
2013. április 3. április 5, 2013 0:00 Szerző mediatica Kalendárium Ma a Buda és Richard nevű olvasóink ünneplik névnapjukat. A Buda nevet régi magyar személynévből utónévként a 19. században újították fel. A Richárd a német Richard névből ered. Jelentése: erős fejedelem. Ma van a csillagászati világnap. 1941-ben 61 éves korában főbe lőtte magát gróf Teleki Pál miniszterelnök és földrajztudós, mert felelősnek érezte magát azért, amiért …
2013. április 2. április 5, 2013 0:00 Szerző mediatica Kalendárium Ma Áron napja van. Az Áron bibliai név, talán héber eredetű, jelentése: ihletett, tisztánlátó vagy: a bátorság hegye. Ma van a gyermekkönyvek nemzetközi napja. Április 2-a európai szakszervezeti akciónap is. 1792-ben az Egyesült Államokban egységes fizetőeszközként bevezették a dollárt. 1894-ben Budapesten eltemették az 1848–49-es szabadságharc emigrációban elhunyt vezetőjét, Kossuth Lajost. 1910-ben Marosvásárhely saját filharmonikus zenekarának …