Alapszakasz-győztes a BC Mures április 2, 2013 20:36 Szerző mediatica Sport Története során első alkalommal megnyerte a férfi kosárlabda Nemzeti Liga alapszakaszát a BC Mures. A marosvásárhelyi együttes simán felülmúlta az utolsó fordulóban a Csíkszeredát, a riválisok mérkőzésein pedig számára kedvező eredmények születtek: Ploieşti nyert, az eddig éllovas Nagyvárad pedig kikapott, így holtverseny alakult ki. A rangsort az egymás elleni eredmények alapján alakították ki, és BC …
Elkezdődött a beiratkozás az iskolába április 2, 2013 12:23 Szerző mediatica Aktuális Április 2-án kezdődik az előkészítő osztályokba és az első osztályba való beiratkozás első szakasza. A beiratkozás április 22-ig tart, majd május 8-17. között a második szakaszra kerül sor, amikor a körzeti hovatartozás szerint és a betöltött helyek függvényében helyezik el a gyerekeket oda, ahol maradt üres hely. Azok a gyermekek jelentkezhetnek nulladik osztályba, akik augusztus …
Orangeways: panaszkodó hitelezők április 2, 2013 12:22 Szerző mediatica Gazdaság Az Orangeways magyar diszkont buszvállalat partnerei százmillió forintot meghaladó kifizetetlen számla, illetve munkabér miatt panaszkodnak. Kezdeményeztek már felszámolást, munkaügyi pereket, volt, aki az adóhatóságnál tett feljelentést – írta keddi számában a Népszabadság. Kovács Miklós György, az Erdélybe is járatokat működtető Orangeways vezérigazgatója szerint a személyét és cégét érő támadások megindítását szinte kivétel nélkül személyes ellentét …
Drágult a sör, a cigaretta és az útlevél április 2, 2013 12:20 Szerző mediatica Gazdaság A jövedéki adó április elsejei emelkedése miatt hétfőtől többet kell majd fizetniük a dohányosoknak és a sörivóknak. Emellett drágábban jutunk hozzá útlevélhez, és egészségügyi hozzájárulást kell fizetni a kórházi kezelésekért. Egy doboz cigaretta hétfőtől az eddigi átlagban 11,93 lej helyett átlagban 12,32 lejbe kerül. A sör jövedéki adója tíz százalékkal emelkedik, ez átlagosan öt százalékkal …
Júliustól kilenc százalékra csökken a kenyér áfája április 2, 2013 12:19 Szerző mediatica Gazdaság Július elsejétől 9 százalékra csökken a kenyér áfája: erről már megszületett a politikai döntés a kormányzó Szociálliberális Szövetségben (USL) – jelentette be Daniel Chiţoiu pénzügyminiszter vasárnap. Az USL kormányprogramjába is belefoglalta azt, hogy a mezőgazdasági termékek áfáját az általános 24 százalékról 9 százalékra csökkenti, ezt azonban az ország nemzetközi hitelezői ellenezték. A bukaresti kormány ezért …
Ciprus: keresik a gazdasági összeomlás felelősét április 2, 2013 12:18 Szerző mediatica Külföld A ciprusi kormány vizsgálatot indít azért, hogy kiderítsék, ki felelős a gazdasági összeomlásért. Zajlik egy másik ügyben is a nyomozás, mert a bankbezárás előtti napon több milliárd euró bankbetétet utaltak külföldre a ciprusi számlákról. A tervezett lépésről csak a jegybank vezetői tudtak, így feltehetően közülük szivárogtatta ki valaki a hírt a bennfenteseknek. Szakértők szerint az …
Innováció hasznosítást segítő magyar-román program április 2, 2013 12:17 Szerző mediatica Gazdaság Eredményesen zárult az innováció hasznosítását elősegítő magyar-román közös projekt a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) és a Temesvári Műszaki Egyetem együttműködésében – közölte a MISZ. A Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Programban megvalósított, COMINPRO nevet viselő program költsége magyar oldalon 29 040 eurót, román részről 20 095 eurót tett ki, amelyet az Európai Unió Magyarország esetében 95 …
Miért pont 44? április 2, 2013 0:00 Szerző mediatica Mosolygó A német szerveknél faji tisztasági intelligenciatesztet dolgoznak ki. Bizottság: Mondjon egy kétjegyű számot! Első jelölt: 67. Bizottság: Na és miért pont 67? Miért nem 76? Első jelölt: Nem! 67! Bizottság feljegyzi: „erős, árja jellem”. Jön a második jelölt. Bizottság: Mondjon egy kétjegyű számot! Második jelölt: 53. Bizottság: Na és miért pont 53? Miért nem 35? …
Húsveti szokások Erdélyben március 31, 2013 8:29 Szerző mediatica Életmód Erdély bizonyos vidékein a fiúk a kiszemelt lány (amelyik a legjobban tetszik nekik) kapujára nyírfaágat tűznek, másnap pedig csapatostul kérnek bebocsáttatást, és kíméletelenül megöntözik vödörből a választottjukat. A lányok a locsolóknak festett (piros vagy hímes) tojást adnak cserébe. A tojásfestésnek komoly hagyományai vannak a történelmi Magyarországon. Természetesen az asszonyok, lányok dolga volt, vidéken a házaknál …
Húsvétkor tilos a munka március 31, 2013 8:28 Szerző mediatica Életmód Húsvétvasárnap Krisztus feltámadásának az ünnepe. Dologtiltó nap, a szokásos vasárnapi munkatilalomnál is szigorúbb. Aki Húsvétvasárnap a mezőn dolgozik, elveri termését a jég, aki befogja a jószágot, szerencsétlenség éri – tartották a régiek. Hogy ne vesszen kárba az egész éves munka, érdemes volt tehát húsvét vasárnap pihenőt tartani. Mosogatni szabad A keresztények számára máig dologtiltó napnak …