Jön a kánikula


Ma még gyengén felhős lesz az ég, a napsütést néhol zápor, zivatar zavarhatja meg. Szerdától melegszik a levegő, pénteken már 30 fok körüli hőmérsékletre számíthatunk. Kedden a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett folytatódik a gomolyfelhő-képződés, zápor, zivatar elsősorban az ország északi felén, illetve a Duna vonalában és attól keletre alakulhat ki. Helyenként megélénkül a délnyugati szél, viszont továbbra is 20 fok feletti hőmérsékleteket mérhetünk – írja az Időkép.hu. Szerdán már csak kevés felhő lesz az égen, a napsütésé lesz a főszerep, legfeljebb északkeleten lehet még egy-egy zápor. Időnként megélénkül a szél, de folytatódik a meleg, már-már kora nyárias idő: 21-25 fok közé emelkedik a hőmérséklet. Csütörtökön szárazabb időben bízhatunk, inkább csak északon lehetnek felhők az égen. A nyugati-délnyugati szelet néhol élénk lökések kísérhetik, délután akár 23-27 fokot is mutathatnak a hőmérők. Fáradékonyabbak lehetünk a melegben Kedden nem várható erősebb fronthatás, de a melegebb idő miatt fáradékonyabbak lehetünk, alvászavarok léphetnek fel. A záporokat, zivatarok követően fülledtté válhat a levegő, mely az idősek és szívbetegek szervezetét terhelheti meg elsősorban. NOL

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk