Az MSZP-ben előremenekülésről beszélnek


Nem adott egyértelmű választ az Echo Tv Napi aktuális című műsorában Török Zsolt, az MSZP szóvivője arra a kérdésre, hogy a szocialista párt az ellenzéki összefogásban számít-e a Demokratikus Koalícióra, ugyanakkor az MSZP várja, hogy tárgyalhasson végre az Együtt 2014–Párbeszéd Magyarországért szövetséggel. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke tárgyalt volna az összefogásról, azonban nemleges választ kapott Bajnai Gordontól. Szanyi Tibor a szocialista párt országgyűlési képviselője erre úgy reagált: Ha Bajnai Gordonnak nem jó a hétfő, választhatja a keddet és a szerdát is. A szocialista párt elnökhelyettese már finomabban fogalmazott, Simon Gábor kész megvárni az egyeztetéssel a Bajnai Gordon által javasolt júniust. Hétfőn kiderült, hogy május végéig tartó országjárásra indulnak az Együtt 2014–Párbeszéd Magyarországért választási szövetség politikusai. A keddi Magyar Hírlap azt írta, az MSZP-ben többen előremenekülésnek tartják az Együtt 2014–PM „turnéját”, ugyanis a volt kormányfőnek és pártjának így csak június derekától kell tárgyalnia a szocialistákkal. „Bajnaiék valószínűleg abban bíznak, hogy addig megerősödnek, így jobb alkupozíciójuk lesz, amikor leülnek velünk egyeztetni a választási szövetségről” – mondta a lapnak a lap egyik forrása. Az azonnali tárgyalás elutasítására reagálva Török Zsolt, az MSZP szóvivője kijelentette, nem érthető, mit akarnak Bajnai Gordonék, ami a saját belügyük, ugyanakkor a szocialista párt célja, hogy az ellenzéki szervezetek működjenek együtt. Az ellenzéki politikus az Echo Tv Napi aktuális című műsorában emlékeztetett: Mesterházy Attila már többször megismételte a felhívást, hogy üljenek tárgyalóasztalhoz, ugyanakkor a szocialista párt keddi és szerdai találkozóra való felhívása is elutasítást kapott. Török Zsolt megfogalmazása szerint a legnagyobb ellenzéki párt alázattal és szerényen várja az Együtt 2014-PM szövetséget. Arra a műsorvezető felvetésre, hogy az MSZP miként viszonyul a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióhoz, a szocialista párt szóvivője kijelentette: Gyurcsány Ferenc kiszakadt az MSZP-ből, új pártot alapított, és sok sikert kívántunk nekik, de mi ragaszkodunk a programunkhoz. Korábban a Heti Válasz arról írt, hogy Gyurcsány Ferenc informálisan megüzente a szocialistáknak, hogy ha a 2014-es választások előtt így vagy úgy összetákolt kényszerszövetségből kihagynák az általa vezetett Demokratikus Koalíciót, akkor nyilvánossá teszi az őszödi beszéd MSZP-s kiszivárogtatóinak nevét. A Heti válasz értesülésére reagálva a Demokratikus Kolalíció úgy reagált, hogy Gyurcsány Ferenc, közel jár ahhoz, hogy megtudja: ki szivárogtatta ki az őszödi beszédet. Echo TV

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk