Március 31-étől nyári időszámítás! – előnyök és hátrányok

Március 31-én, vasárnap hajnali 3.00 órakor egy órával előrébb kell tekernünk órák mutatóit, 4.00 órára – így kezdetét veszi a nyári időszámítás. A téli időszámításra idén október 27-én fogunk „áttérni”. A történelmi Magyarország területén először 1916 és 1918 között volt bevezetve a nyári időszámítás, később 1940 és 1949 között volt érvényben. Harminc éves szünet után

Birkózó Eb: Lőrincz Tamás aranyérmes

Lőrincz Tamás aranyérmet nyert a vasárnapi zárónapon a kötöttfogásúak 66 kilogrammos súlycsoportjában a Tbilisziben zajló birkózó Európa-bajnokságon. Az utolsó nap éremosztó mérkőzései előtt látták elérkezettnek az időt a szervezők arra, hogy megnyilvánuljanak a sportág olimpiai szereplésének veszélybe kerülése miatt: a szőnyegek mellett felállítottak egy „Mentsük meg az olimpiai birkózást” feliratú óriásplakátot, melyet többen – köztük

Bajnai: Magyarországon házi gyártású válság jött létre

A kizárólag egy szűk réteg zsákmányszerzéséről szóló gazdaságpolitika és a dilettantizmus révén az elmúlt években házi gyártású gazdasági, politikai és társadalmi válság jött létre Magyarországon – jelentette ki Bajnai Gordon volt magyar miniszterelnök vasárnap Gyöngyösön. A 2014-es választások után a beruházások – ezen keresztül az export és a fogyasztás – növekedéséhez a bizalom helyreállítása a


Nyolc gól Szovátán – 4. liga, 19. forduló: eredmények + tabella

Pontosztozkodás nélküli forduló a 19. a Maros megyei 4. ligás labdarúgó-bajnokságban: a gólgazdag szombati játéknapon egyetlen döntetlent sem jegyeztek. Két mérkőzés kiemelkedik a találatok száma szempontjából: a kullogók rangadóján, a Dános – Kutyfalva összecsapáson hétszer zörgött a háló, Szovátán nyolcszor vették be a kaput. A forduló rangadójának minősülő találkozón a Marosvásárhelyi MSE legyőzte a Búzásbesenyőt.

Marosvásárhelyi MSE – Búzásbesenyő 3-1 (0-0)

* 4. ligás labdarúgó-bajnokság, 19. forduló. Pálya: Meggyesfalva (mélytalajú). Vezette: Bucur Daniel, Raţiu Teodor, Ciucugan Andreea (mind Marosludasról). Megfigyelő: Maier Marius (Marosvásárhely). * Gólszerzők: Ruja Vlad (54 – büntetőből), Deteşan Emil (60.), Răchită Radu (90.), illetve Pop Paul (73.). * Marosvásárhelyi MSE: Kristály Hunor – Moldovan Liviu (46. Răchită Radu), Radu Ciprian, Bucur Virgil, Şugar

Több ezren kísérték utolsó útjára Bódi Lászlót, Cipőt

A 47 éves korában, március 11-én elhunyt énekes, dalszerző, szövegíró emlékét ravatalánál, gyászoló családja előtt zenész- és pályatársai, barátai idézték fel: Boros Csaba, a Republic tagja, Bródy János dalszerző-előadóművész, Antall István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kiemelt szerkesztője, valamint Thürmer Gyula politikus, a Munkáspárt elnöke. „A magyar rockzene háborgó tengerén különleges sziget voltál, amelyen


VÉLEMÉNY. Üzenem a román kislánynak…

Valamikor én is a Kőrösi Csoma Sándor Líceum tanára voltam, de már mint nyugdíjashoz csak hírként jutott el hozzám az elhíresült román kislány esete. Hogy arcát piros-sárga-kékre festette, fejét román nemzetiszín szalag­gal ékesítette március 15-én, a magyar szabadság ünnepén. Felfogható lenne ez úgy is, hogy na, nesztek, magyarok! Mi is vagyunk! De ahogy mindezt saját

Az utolsó hosszabbításpercben mentettek pontot a románok Budapesten

A magyar labdarúgó-válogatott 2-2-es döntetlent játszott a románokkal a Puskás Ferenc Stadionban – nézők nélkül – rendezett világbajnoki selejtezőn. A vendégek a 93. percben egyenlítettek. Vb-selejtező, D csoport, 5. játéknap: Magyarország-Románia 2-2 gól: Vanczák (16.), Dzsudzsák (71., 11-esből), illetve Mutu (68., 11-esből), Chipciu (93.) korábban: Andorra-Törökország 0-2 (0-2) gól: Inan (30.), Yilmaz (45+1.) Az állás:

Magyar-román balhé megint!

Győri Enikő (fotó) külügyi államtitkár csütörtökön sürgősséggel hivatalába kérette Alexandru Victor Micula budapesti román nagykövetet, azt követően, hogy Románia miniszterelnöke, Victor Ponta egy interjújában azt mondta, csak Magyarország miatt van szükség az erősebb uniós számonkérési mechanizmusra. A magyar Külügyminisztérium az MTI-hez eljuttatott közleményében közölte, az államtitkár Bukarest képviselőjének neheztelését fejezte ki Victor Ponta, az Adevarul


193 tonna tejet és 104 tonna tejterméket semmisítettek meg Romániában

Aflatoxin-szennyezés miatt 193 tonna tejet és 104 tonna tejterméket semmisítettek meg – közölte csütörtökön a román élelmiszerbiztonsági hatóság. A hatóság az elmúlt hetekben végzett nagyszabású vizsgálatainak eredményét közölte. A megsemmisített tej a teljes havi termelés 0,03 százalékát, a tejtermékeknél 1,66 százalékát teszi ki. A hatóságok összesen 1335 mintát vettek, és ebből 67 esetben találtak aflatoxinnal