Románia elismerni készül Koszovót


Victor Ponta miniszterelnök után Titus Corlatean külügyminiszter is úgy nyilatkozott pénteken: nem kizárt, hogy Románia felülvizsgálja eddigi elutasító álláspontját Koszovó függetlenségének elismerése terén. Ponta újságírói kérdésre válaszolva csütörtökön annyit mondott a témáról: “együtt kell haladnunk az európai családdal”. A külügyminiszter pénteken arról beszélt, hogy a román álláspont esetleges felülvizsgálatáról a parlamentnek, elnöki hivatalnak és kormánynak közösen kell döntenie. “Nem titkolom, hogy a kormány szintjén már elemezzük a kérdést. A (koszovói) függetlenség elismerését elutasító román álláspontban a parlament állásfoglalása is közrejátszott, úgyhogy ennek felülvizsgálatához szükség van a politikai párbeszédre valamennyi parlamenti párt részvételével” – magyarázta Corlatean. Az Európai Parlament csütörtökön nagy szavazattöbbséggel jelentést fogadott el Koszovó európai integrációs kilátásairól, amelyben felszólítja az uniós tagországokat, hogy ismerjék el a korábbi szerbiai tartomány függetlenségét – közölték a román hírforrások. A Mediafax hírügynökség szerint a 27 EU-tagállam közül Románia, Spanyolország, Görögország, Szlovákia és Ciprus nem ismerte el Koszovót. 2008-ban a román parlamentben minden román párt megszavazta azt a – bukaresti kormány és az államelnök álláspontját támogató – határozatot, miszerint Románia nem ismeri el Koszovó függetlenségének egyoldalú kikiáltását. A dokumentumot csak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) törvényhozói nem szavazták meg, hangos nemtetszést váltva ki egyes román honatyák részéről. Romániában a magyarsággal szembeni vádaskodást váltott ki annak idején Koszovó függetlenségi nyilatkozata. Bukarest nemzetbiztonsági kockázatként reagált az új balkáni állam nemzetközi elismerésére, attól tartva, hogy az radikalizálhatja és elszakadásra bátoríthatja az erdélyi magyarságot. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk