Havazás – az E.On szándékosan lassít (?), Pintér hétfő este jelent; közben keresik Orbán Viktort

Már nincs elzárt település, nincs járhatatlan út, és sok településen visszaállt a vízszolgáltatás is – jelentette be Pintér Sándor vasárnap délután Budapesten. A belügyminiszter elmondta, az általa vezetett tárca Orbán Viktor miniszterelnök felkérésére hétfő estére elkészíti a rendkívüli időjárás miatt kialakult katasztrófahelyzet tapasztalatairól szóló jelentését. Pintér Sándor a sajtótájékoztatón közölte: jelenleg 75 településen van még

Kövér László: Pedig Romániában lenne mit keresni és találni

Kövér László szerint az alaptörvény negyedik módosítása újabb ürügyet adott az Orbán-kormány elleni nemzetközi puccskísérletre, az ingerültséget azonban nem ez a „korábbiakhoz képest jelentéktelen változásokat hozó” alkotmánymódosítás, hanem a rezsicsökkentés váltotta ki. „Ha mi befognánk a szánkat, aztán csinálnánk ugyanazt, mint amit a Bajnaiék csináltak, akkor mi mintademokrácia lehetnénk, a kutya nem ugatná meg a

Tamás Gáspár Miklós: meg kellene fontolni a 2014-es választás bojkottját

Tamás Gáspár Miklós filozófus szerint a magyar demokratáknak meg kellene fontolnia a 2014-es országgyűlési választás bojkottját, mert szerinte annak „előre megírt” eredményével csak Orbán Viktor további hatalmát legitimálnák. A filozófus erről a Milla vasárnap délutáni, a budapesti Kálvin téren tartott demonstrációján beszélt. Az Egymillióan a magyar sajtószabadságért, ismertebb nevén a Milla egyesület a március 15-én


Észak-Korea úgy döntött, nem ismeri el az ENSZ BT szankcióit

Észak-Korea hivatalosan elutasította a Biztonsági Tanács újabb, ellene hozott büntetőintézkedéseit, és az erről szóló dokumentumot eljuttatta az ENSZ-testülethez. A BT elé terjesztett dokumentum szerint Phenjan nem ismeri el az újabb szankciós határozatot, amelyet úgymond az Egyesült Államok nyomására hagytak jóvá – írta vasárnap a phenjani sajtó. Phenjan álláspontja szerint Washington a BT-t használja fel a

Idegösszeroppanást kapott a Republic zenésze

Idegösszeroppanással az egyik szanatóriumba szállították a napokban Szabó Bundás Andrást, aki tizennyolc éve zenél az együttessel. A hegedűst nagyon megviselte Cipő halála. „Ez így elég erős. De valóban, idegkimerültség miatt vagyok most itt. Van egy nagyon ritkán visszatérő depressziós betegségem, és ez most Cipő halála miatt kijött. Mélyen megviselt ez az egész” – mondta el

1 milliárd dollárt visz a Shell Irakba az olajért

Több mint egymilliárd dollár értékben hajt végre beruházást a Royal Dutch Shell egy iraki olajmezőn, amelyen több hónap után májustól indul újra a kitermelés. A Majnoon olajmezőn előbb tavaly júniusban állították le a kitermelést karbantartási munkálatok miatt. Ezt követően, februártól azért állt a kitermelés, mivel nézeteltérés támadt a kurdisztáni regionális kormányzat és a központi iraki


Náci karlendítés miatt száműzték a válogatottból a görög futballistát

Náci karlendítés miatt örökre eltiltották a válogatottságtól Giorgosz Katidiszt, az AEK Athén futballistáját. A 20 éves középpályás szombaton üdvözölte kinyújtott karral a közönséget, miután győztes gólt szerzett a Veria ellen 2-1-re megnyert bajnoki mérkőzésen. A görög szövetség (EPO) szerint nyílt provokációról van szó, amely a nácik áldozatainak hozzátartozói mellett a labdarúgás humánus jellegét is megsértette.

FORMA 1: Ausztrál Nagydíj – Räikkönen nyerte az idénynyitót

A 2007-ben világbajnok Kimi Räikkönen, a Lotus finn versenyzője nyerte vasárnap az Ausztrál Nagydíjért kiírt Forma-1-es szezonnyitó versenyt Melbourne-ben. A 33 esztendős pilóta pályafutása jubileumi, 20. futamgyőzelmét aratta, s immár 811 világbajnoki pontot gyűjtött karrierje során. Räikkönen mögött az élete 199. F1-es GP-jét teljesítő Fernando Alonso, a Ferrari kétszeres vb-győztes spanyol versenyzője végzett a második,

Mindenkit meglepett imájával Ferenc pápa

Szokatlan módon tartotta meg az első Úrangyala imáját, sőt a hívőkkel is teljesen közvetlen módon viselkedett. A Szent Péter téren és környékén összegyűlt több tízezer hívő előtt mondta el első Úrangyala imáját vasárnap délben Ferenc pápa. A hatalmas tömeg tetszését kiváltva az egyházfő a hagyományoktól eltérően nem előre megírt szöveget olvasott fel, hanem rögtönözve beszélt


BANKPÁNIK: Nem valószínű kiterjedt betétesi roham az európeriférián

Várhatóan nem okoz járványszerűen terjedő betétesi rohamot az európeriféria más országaiban a hétvégére kidolgozott 10 milliárd eurós ciprusi pénzügyi mentőcsomag, amely a tervek szerint egyszeri jelentős illetéket is kiróna a ciprusi bankokban elhelyezett betétekre azok értékének arányában – vélekedtek vasárnapi helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők. A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays szakelemzői a csomagról