Videó: így élte túl a zuhanást a légkondiba akadt 97 éves néni


Egy légkondicionáló berendezés mentette meg az életét egy 97 éves ukrán néninek, aki kizuhant harmadik emeleti lakása ablakán a nyugat-ukrajnai Rivne városában – adta hírül kedden az ukrán média. Az idős nő kihajolt ablakán, elvesztette egyensúlyát, és kiesett. A harmadik és a második emelet között lévő légkondicionálóba viszont zuhanás közben – csodával határos módon – beakadt az egyik lába. A járókelők arra lettek figyelmesek, hogy az asszony lefelé lógva kiabál segítségért. Riasztották a katasztrófavédelmi szolgálatot, amelynek szakemberei perceken belül kiérkeztek. Létrát támasztottak a ház falának a légkondicionálón lógó “bábuska” alá. A mentési szakemberek előbb biztosítókötelet erősítettek az idős nőre, majd egy közülük a létrán állva alulról megtámasztotta, a másik pedig behúzta az áldozatot a lakásába. Az egész akció kevesebb mint tíz percig tartott. A kiérkező mentő orvosa pedig megállapította, hogy az idős nő sérülés nélkül úszta meg a balesetet. A balesetről és mentési akcióról az ukrán katasztrófavédelem honlapján közzétett videofelvétel a nap slágere lett az ukrán közösségi portálokon.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk