Meghalt egy turista, akit elsodort a felszálló repülőgép hajtóművének gázsugara

Meghalt egy turista, akit elsodort a felszálló repülőgép hajtóművének gázsugara

Belehalt a sérüléseibe a turista, akit egy felszálló repülő hajtóművének gázsugara sodort el a Princess Juliana repülőtér futópályájának végén található Maho Beachen. A szigeten a turisták gyakran a kerítésekbe kapaszkodnak, hogy a repülőgép hajtóművei által keltett gázsugárral dacoljanak. Egy 57 éves új-zélandi turista beállt a repülőgép mögé, hiába vannak kinn a veszélyre figyelmeztető táblák. Azonban

Öt év után elfogták a rendőrök a román csalót – videó

Öt év után elfogták a rendőrök a román csalót – videó

A BRFK Célkörözési Osztályának nyomozói a Terrorelhárítási Központ műveleti egységével közösen Ferencvárosban elfogták azt a körözött román állampolgárt, aki új néven, öt évig bujkált a hatóságok elől. A budapesti nyomozók a Terrorelhárítási Központ Műveleti Igazgatóságával együttműködve 2017. július 13-án 10 óra 5 perckor a Budapest IX., Nádasdy utcában egy társasház parkolójában elfogták a 37 éves

Tuti tippek: így töltheted fel hatékonyan az okostelefonodat!

A helyes telefontöltés több pontjára is felhívta a figyelmet az akkumulátorgyártó Cadex. A cég szakértői szerint a gyors lemerülés a töltési szokásainkon is múlhat, így a tuti tippek mellett olyan tévhiteket is eloszlattak, mint hogy meg kell várnunk, amíg készülékünk teljesen lemerül. A technika fejlődésének köszönhetően ez ugyanis mára teljesen értelmetlen. Sőt, ajánlatos akkor hálózatra


Beyoncé megmutatta a nyilvánosságnak újszülött ikreit – nézd meg a felvételt!

Beyoncé megmutatta a nyilvánosságnak újszülött ikreit – nézd meg a felvételt!

Beyoncé és Jay-Z megmutatták a nyilvánosságnak ikreiket. Alig pár hét telt el azóta, hogy Beyoncé és Jay-Z gyermekei megszülettek, a pár máris megmutatta a nyilvánosságnak a csöppségeket. A fotó, melyen az édesenya a karjaiban tartja az újszülötteket, Beyoncé Instagram oldalán jelent meg. A kép mellé csak egyetlen mondat került: Sir Carter és Rumi ma egy

Gyárfás lemond, ha nem Budapest rendezheti a 2024-es vb-t

Gyárfás lemond, ha nem Budapest rendezheti a 2024-es vb-t

A FINA Büro július 17-én dönt a 2024. évi rövidpályás úszó világbajnokság helyszínét illetően. A FINA a pénteken kezdődő magyarországi vizes világbajnokság alatt, hétfőn határoz arról, hol rendezik a 2022. és 2024. évi rövidpályás úszó világbajnokságot. A rövidpályás vb-kre 2016 szeptemberében Svájc, Németország, Oroszország, Magyarország, Hongkong és az Egyesült Arab Emirátusok jelezte, hogy pályázni kíván.

Örömhír érkezett Michael Schumacherről, zokogtak a rajongók

Örömhír érkezett Michael Schumacherről, zokogtak a rajongók

Hivatalosan is a német sport halhatatlanjai közé választották Michael Schumachert. A Német Sportsegély Alapítvány a Bilddel együtt indított szavazást még januárban, aminek most hirdették ki az eredményét. A közönség elsöprő fölénnyel választotta be a halhatatlanok közé a hétszeres Forma-1-es világbajnokot, a nőknél a biatlonos Magdalena Neuner lett a befutó -írta a sztarklikk.hu. Schumacher és Neuner


Vizes vb: íme, az esemény hivatalos dala! – videó

Kiválasztották a vizes vébé hivatalos dalát. A szervezők kedvence Kozma Kata, Sebestyén Áron és Iván Szandra szerzeménye volt, amelyet Veréb Tamás ad elő. A dal ugyan még csak egy napja van fent a YouTube-on, de már csaknem 28 ezer ember hallgatta meg.

Lezuhant egy vitorlázórepülő Bács-Kiskunban – egy holttestet találtak

Lezuhant egy vitorlázórepülő Bács-Kiskunban – egy holttestet találtak

Lezuhant egy vitorlázórepülő a Bács-Kiskun megyei Pirtó közelében, a mentők egy nő holttestét találták meg a helyszínen péntek reggel. A Honvédelmi Minisztérium pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: csütörtök este a polgári légiforgalmi irányítás Pirtó térségében elvesztette a kapcsolatot egy ASG-21 típusú vitorlázó repülőgéppel, ezért a légierő ügyeletes parancsnoka elrendelte a szolnoki légi kutató-mentő

Halálos baleset: kerékpározó gyereket gázoltak a Marosvásárhely-Brassó főúton

Halálos baleset: kerékpározó gyereket gázoltak a Marosvásárhely-Brassó főúton

Képünk illusztráció Életét vesztette csütörtökön az a 14 éves kerékpározó gyerek, akit elgázolt egy gépkocsi a Brassó-Marosvásárhely országúton, Szászmagyarós (Brassó megye) közelében – tájékoztatott a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség szóvivője, Ciprian Sfreja százados. Az idézett forrás szerint a kivonuló SMURD mentőegység nem tudta megmenteni a gyerek életét. A rendőrség nyomozást indított az ügyben. AGERPRES


Európa Liga: Kétgólos előnyről kapott ki a Ferencváros

Európa Liga: Kétgólos előnyről kapott ki a Ferencváros

A ferencvárosi Varga Roland szerezte szabadrúgásból csapata második gólját a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulójában játszott Ferencváros – Midtjylland mérkőzésen a budapesti Groupama Arénában 2017. július 13-án. MTI Fotó: Illyés Tibor Hiába vezetett két góllal, végül 4-2-re kikapott a Ferencváros dán vendégétől, a Midtjyllandtól a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulójának első, csütörtöki mérkőzésén. A zöld-fehérek