Szélsőséges időjárás-figyelmeztetés

Szélsőséges időjárás-figyelmeztetés

Fotó: Catalin Paduraru Egész országra érvényes, légköri instabilitásra vonatkozó figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) kedd délutántól szerda reggelig. A meteorológusok szerint június 6-a 16 órától június 7-e reggel 9 óráig az ország nyugati és északnyugati részében, valamint a Keleti- és Déli-Kárpátokban megnövekszik a légköri instabilitás, viharok kialakulása valószínű. Rövid idő alatt 15

Elhunyt Jókai Anna író, a nemzet művésze

Életének 85. évében elhunyt Jókai Anna Kossuth Nagydíjas és Kossuth-díjas író, a nemzet művésze – tette közzé honlapján a Magyar Művészeti Akadémia (MMA), amelynek az alkotó rendes tagja volt. „Írói pályája senkiéhez sem hasonlít; spirituális realizmusnak, az isteni és az emberi szint találkozásának nevezett életfelfogása erkölcsi és írói programként is beérett” – olvasható az MMA

Semjén Zsolt Csíkszeredában: a magyarság a keresztény Európa védelmezője

Semjén Zsolt Csíkszeredában: a magyarság a keresztény Európa védelmezője

Szent László az, akiben a keresztény szentség és a nemzeti szellem egységre jutott, a magyarság pedig ma is a keresztény Európa védelmezője – hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken Csíkszeredában, ahol megnyitotta a „Szent László király a hit bajnoka, a haza hőse” című kiállítást. Ünnepi beszédében rámutatott: a lovagkirályban lett sajátosan magyarrá az egyetemes kereszténység, ezt


A sofőr a helyszínen meghalt

A sofőr a helyszínen meghalt

Fotó: dejeanul.ro Egy személy meghalt, egy pedig megsérült hétfő este, amikor egy nyerges vontató lesodródott az úttestről, és egy házba fúródott Szilágy megyében. A dej24.ro portál beszámolója szerint a baleset 21 órakor történt a Galgó községhez tartozó Csicsókápolnán. A Máramaros megyei rendszámú kamion olyan erővel ütközött a háznak, hogy a vezetőfülke teljes egészében behatolt az

Itt a bizonyíték! Az oroszok megváltoztathatták az amerikai elnökválasztás eredményét

Nyilvánosságra került az amerikai elnökválasztásokba történt orosz beavatkozás valós mélységeit feltáró titkosszolgálati jelentés. Ez a május 5-én elkészült dokumentum az eddigi legrészletesebb elemzése annak, hogy mekkora volt az orosz beavatkozás valós mértéke a választás előtti hónapban. A jelentés legfontosabb megállapítása, hogy az orosz katonai hírszerzés sikeresen meghekkelt legalább egy olyan céget, amely szavazógépek hardvereit és

Látogathatóvá válik a Bornemisza család egykori görgényszentimrei kastélya

Ismételten látogathatóvá válik a Bornemisza család egykori görgényszentimrei kastélya. A Maros Megyei Múzeum június 9-én, pénteken, 10 és 18 óra között megnyitja a görgényszentimrei kastély kapuit a látogatók előtt, a rendezvényen a több évszázados múltú épület barokk kori időszakába nyújt betekintést. Az alkalom programja múzeumpedagógiai foglalkozásokat, valamint barokk táncműhelyt is tartalmaz, így kívánják feleleveníteni az


Kiskorú okozott halálos balesetet

Kiskorú okozott halálos balesetet

Egy személy életét vesztette, négyen megsérültek a vasárnapra virradó éjszaka, miután egy kiskorú által vezetett autó nekicsapódott egy hídfőnek Szilágycseh közelében. Egy Máramaros megyei, 16 éves fiú vezette az autót, az Égerhát és Szilágycseh közötti úton, egy kanyarban elveszítette uralmát a jármű fölött, lesodródott az útról, és nekiütközött egy hídfőnek – közölte a Szilágy megyei

Halálos baleset Sáromberkén: részletek és fotók a szerencsétlenségről

Halálos baleset Sáromberkén: részletek és fotók a szerencsétlenségről

Fotók: Újváry Zoltán, Pollák Kimi Krisztián, Florin-Marius Moldovan Egy személy meghalt, hárman súlyosan, ketten könnyebben megsérültek, miután frontálisan ütközött két személyautó a 15-ös főúton, a Maros megyei Sáromberkén. Négyen a roncsok közé szorultak. A megyei rendőr-főkapitányság illetékesei szerint az egyik autó hirtelen áttért a szemközti sávra, és ütközött egy másik gépkocsival. Nem zárják ki annak


Legalább 50 halottja van az afganisztáni robbantásnak

Legkevesebb ötvenen meghaltak vagy megsebesültek szerdán az afgán fővárosban, Kabulban egy pokolgépes merényletet követően – közölték afgán tisztviselők. A TASZSZ orosz hírügynökség a helyi egészségügyi minisztériumot idézve azt írta, hogy legalább hatvan embert vittek kórházba. A merénylet helyszínének közelében számos minisztérium és kormányzati intézmény helyezkedik el, a térséget sűrű füst és por borítja. A robbanószerkezetet