Női kézilabda BL: Lesz újra magyar-román párharc a döntőben?

Női kézilabda BL: Lesz újra magyar-román párharc a döntőben?

Egy éve még a románok ünnepelhettek, a Győr játékosainak szerényen meg kellett húzódniuk a háttérben a díjazáskor Akárcsak 2016-ban, ismét ugyanaz a négy csapat, a CSM Bukarest, a Győri Audi ETO KC, a Vardar Szkopje és a Buducsnoszt Podgorica játssza május 6-án és 7-én Budapesten a női kézilabda Bajnokok Ligájának négyes döntőjét. A címvédő CSM

Ferenc pápa húsvéti Urbi et Orbi üzenete

A Szentatya a vasárnap délelőtti ünnepi misét követően a Szent Péter bazilika központi loggiájáról mondta el olasz nyelven a Róma városának az egész földkerekségnek szóló húsvéti üzenetét, melyet százezren hallgattak a téren és sugárúton, míg százmilliók követték a különféle kommunikációs eszközökön. A mi Pásztorunk, eljött, hogy megkeressen minket és hogy megmentsen minket Kedves Testvéreim, boldog

Kudarcba fulladt Észak-Korea újabb rakétakísérlete

Észak-Korea sikertelenül próbált ki vasárnap reggel egy mindeddig meg nem határozott típusú rakétát – közölte a dél-koreai vezérkari főnökség. A fegyvert az ország keleti partvidékén fekvő Szinpho kikötőváros térségéből indították útnak, de a kísérlet kudarcba fulladt egy nappal azután, hogy Észak-Korea nagy katonai parádéval megünnepelte az államalapító Kim Ir Szen születésének 105. évfordulóját, és atomháborúval


Többszörösére nőtt a buszkonvoj elleni merénylet halálos áldozatainak száma

Száztizenkettőre nőtt vasárnapra a szíriai Aleppónál az autóbuszkonvoj ellen előző nap elkövetett öngyilkos merénylet halálos áldozatainak száma az előző napi 43-ról – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigránsszervezet. Sok súlyos sebesült ugyanis a támadást követően belehalt sérüléseibe. Félő, hogy az áldozatok végső száma még ennél is több lesz – tette hozzá

Dortmundi merénylet: kamu, hogy iszlamisták robbantottak?

Erősen kétséges a Borussia Dortmund (BVB) német labdarúgócsapatot szállító busz ellen elkövetett robbantásos merénylet ügyében nyomozó hatóságok szerint, hogy a támadás hátterében szélsőséges iszlamizmus áll – jelentette pénteken a Süddeutsche Zeitung (SZ) című német lap és két német regionális közszolgálati médiatársaság, a Norddeutscher Rundfunk (NDR) és a Westdeutscher Rundfunk (WDR) közös tényfeltáró munkacsoportja. A merénylet

Legkevesebb 90 dzsihadista fegyverest ölt meg az amerikaiak szuperbombája

A korábban közölteknél sokkal több, legkevesebb 90 szélsőséges fegyveres halt meg Afganisztánban az amerikai hadsereg legerősebb nem nukleáris bombájának első bevetésében – közölte szombaton egy helyi tisztviselő. Pénteken az afgán védelmi minisztérium az állította, hogy az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet legkevesebb 36 harcosa halt meg. A dzsihadisták szócsövének számító Aamák hírügynökségen keresztül az IÁ viszont


Rengetegen meghaltak egy buszkonvoj elleni merényletben

Legalább 43 ember életét követelte a szíriai Aleppónál szombaton egy buszkonvoj elleni öngyilkos merénylet – közölte a szíriai televízió. A lázadók kezén lévő övezetekben tevékenykedő – fehérsisakosok néven is ismert – mentőszervezet szerint viszont legalább 100 életet követelt a pokolgépes támadás. A fehérsisakosok szervezete önkénteseire hivatkozva közölte, hogy legalább 100 holttestet szállítottak el a robbantás

Rohamosan terjed a kanyaró Romániában

Rohamosan terjed a kanyaró Romániában

Romániában az elmúlt héten több mint hétszázzal nőtt a kanyaróban szenvedő betegek száma, ami csaknem négyszerese az elmúlt kilenc hét átlagának. Az egészségügyi hatóság pénteki közlése szerint 4793 beteget tartottak nyilván a hatóságok, ebből 21-en meghaltak. A legtöbb, 5-5 halálos esetet Arad, Temes és Dolj megyében jegyezték. Legutóbb kedden jelentettek két halálesetet a bukaresti hatóságok.

Bahreini Nagydíj: Vettel győzött és vezet az összetettben

Bahreini Nagydíj: Vettel győzött és vezet az összetettben

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Bahreini Nagydíjat, ezzel hét pont előnyre tett szert az összetettben a most második Lewis Hamiltonnal, a Mercedes brit versenyzőjével szemben. A 29 éves Vettel az idén másodszor, pályafutása során pedig 44. alkalommal nyert F1-es futamot, Bahreinben harmadszor diadalmaskodott. A harmadik helyen a


Nikolics duplázott, már 4 gólnál tart Chicagóban

Nikolics duplázott, már 4 gólnál tart Chicagóban

A magyar válogatott Nikolics Nemanja két gólt szerzett a Chicago Fire csapatában az észak-amerikai profi labdarúgóliga (MLS) alapszakaszának szombati játéknapján. Klubja honlapja szerint a vajdasági születésű csatár hazai pályán végigjátszotta a New England Revolution elleni találkozót, amelynek 47. és 73. percében volt eredményes. Ez volt a harmadik és a negyedik gólja a bajnokságban. A Chicago