Döntés a Maros megyei főtanfelügyelő házi őrizete ügyében november 9, 2016 15:26 Szerző mediatica Aktuális,Kiemelt December 3-áig házi őrizetben marad a Maros Megyei Tanfelügyelőség vezetője, Ştefan Someşan – döntött a marosvásárhelyi Ítélőtábla. Ezzel megerősítette a Maros Megyei Törvényszék múlt heti döntését, amely elutasította az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) arra vonatkozó kérését, hogy helyezzék előzetes letartóztatásba a főtanfelügyelőt. Someşan ellen hivatali hatalommal való visszaélés és hatáskörtúllépés gyanúja miatt folytat eljárást a …
Máris módosította diskurzusát Donald Trump – itt az első beszéd összefoglalója november 9, 2016 12:13 Szerző mediatica Külföld Donald Trump, az Egyesült Államok megválasztott elnöke szerint eljött az idő, hogy az amerikaiak összefogjanak. Miután Hillary Clinton elismerte vereségét és telefonon gratulált Donald Trumpnak, a republikánusok immár megválasztott elnöke megvárta, amíg az elnökséghez szükséges 270 elektori szavazat hivatalosan is megvan, s ezután lépett – családja körében – hívei elé. Mielőtt elmondta volna rövid beszédét, …
Székelyföldi sikerek a román jégkorong-bajnokságban november 9, 2016 12:03 Szerző mediatica Kiemelt,Sport A székelyföldi csapatok nyertek a román jégkorong-bajnokságban kedden rendezett mérkőzéseken. Az eredmények: Gyergyószentmiklósi Progym – Galaci Dunărea 8-1, Bukaresti Steaua – Csíkszeredai Sportklub 1-4. Győzelmükkel a csíkiak 26 pontosak, és a tabella második helyét foglalják el, míg Gyergyószentmiklós a negyedik helyen áll, 20 ponttal. A rangsort továbbra is a Brassói Corona vezeti, 41 ponttal.
Cristoph Daum különös vállalása november 9, 2016 11:59 Szerző mediatica Kiemelt,Sport Különös vállalást tett a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Cristoph Daum azt mondta: ha csapata két góllal legyőzi Lengyelországot a hétvégi világbajnoki selejtezőn, valamennyi játékosát a hátán viszi be az öltözőbe, mert ez azt jelentené, hogy túltennének önmagukon. Hozzátette, a lehetséges sikert a fogyatékkal élők körében szeretnék megünnepelni, hogy felhívják a román társadalom figyelmét a helyzetükre, …
Megverték, megerőszakolták, majd kidobták az ablakon az első emeletről november 9, 2016 11:53 Szerző mediatica Kékfény Vizsgálatot indított a Vaslui Megyei Rendőr-felügyelőség, miután egy 24 éves írországi nő számos sérüléssel került a sürgősségi kórházba. Elmondása szerint vaslui-i barátja megverte, megerőszakolta, majd kidobta az ablakon az első emeletről. Az ír nő néhány hónapja költözött Vasluira barátjához. Kedden számos, sebesüléssel, kéztöréssel és nyaki sérüléssel, alkoholos állapotban került kórházba. Dr. Carmena Piseru, a Vaslui …
Trump győzelmére itt egy érdekes Băsescu-nyilatkozat november 9, 2016 11:43 Szerző mediatica Politika Traian Băsescu volt román államfő az EU-ból való kilépés mellett döntő brit népszavazáshoz hasonlította szerda reggel Donald Trump valószínűsíthető győzelmét. „A Brexit után USAexit! Túl sok ez a megcsontosodott Európai Uniónak, amelynek meg kell értenie egy alapvető dolgot: vagy gyorsan megváltozik a politikusok azonnali cselekedetei révén, vagy a népeink fogják megváltoztatni, úgy. ahogy a britek …
Német védelmi miniszter: Trump győzelme „súlyos megrázkódtatás” november 9, 2016 11:15 Szerző mediatica Külföld Donald Trump kirajzolódó győzelme az amerikai elnökválasztáson „súlyos megrázkódtatás”, de a republikánus jelölt is tudja, hogy sikere nem neki szól, hanem a washingtoni politikai vezető réteg ellen – mondta Ursula von der Leyen német védelmi miniszter szerda reggel Berlinben. Az Angela Merkel vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa az ARD országos köztelevíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a …
Donald Trump bejelentette győzelmét november 9, 2016 11:10 Szerző mediatica Külföld Donald Trump amerikai republikánus párti elnökjelölt bejelentette, hogy győzelmet aratott az elnökválasztáson, amihez demokrata párti vetélytársa, Hillary Clinton telefonon már gratulált neki. Megválasztását követő első, helyi idő szerint szerda hajnali beszédébenTrump saját szavai szerint gratulált Clintonnak, aki – mint fogalmazott – a kampányban kemény harcot folytatott. Trump hangsúlyozta: köszönettel tartozunk Hillary Clintonnak mindazokért a szolgálatokért, …
Megrázta a világpiacokat az amerikai elnökválasztás eredményének híre november 9, 2016 10:07 Szerző mediatica Gazdaság A júniusi brit népszavazásra emlékeztető módon megrázta a világpiacokat, hogy Donald Trump győzött olyan kulcsfontosságú szövetségi államokban, mint Florida és Ohio, így megnyílt előtte a Fehér Házba vezető út. A pénz-, értékpapír- és árupiacok egyöntetűen arra számítottak, hogy a demokrata párti rivális, Hillary Clinton nyeri meg az amerikai elnökválasztást a politikai kívülállónak számító Trumppal szemben. …
Amerikai elnökválasztás: az Egyesült Államokban teljes a döbbenet november 9, 2016 9:44 Szerző mediatica Külföld Teljes döbbenetté fordult át a hangulat az Egyesült Államokban, ahol az előzetes várakozásokkal ellentétben a republikánus jelölt Donald Trump áll nyerésre – nyilatkozta a Századvég kutatási igazgatója Floridából szerda reggel a Kossuth Rádiónak. Orbán Balázs a 180 perc című műsorban úgy vélekedett, hogy ez az eredmény a politikai szakirodalmat is újraírja. A CNN összesítése szerint …