Pályázati lehetőség: 1 milliárd forint határon túli magyar képzésekre

Pályázati lehetőség: 1 milliárd forint határon túli magyar képzésekre

A Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány közel egymilliárd forinttal támogatja az erdélyi és a többi határon túli magyar közösség anyanyelvi oktatását és a minőségi képzéseket, a támogatások a pályázatokkal lehet elnyerni – közölte az alapítvány az MTI-vel csütörtökön. A támogatást Erdélyi Rudolf Zalán, a Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány igazgatója Tusnádfürdőn jelentette be, hangsúlyozva: a

Ha az adózási fegyelem javulna, Romániában is lehetnének alacsonyabbak az adók

Ha az adózási fegyelem javulna, Romániában is lehetnének alacsonyabbak az adók

A nemzetgazdasági miniszter szerint az elkövetkező időszakban egyre inkább a saját, belső források felé kell fordulni, ezeket kell használni a gazdaság növekedéséhez. Varga Mihály a tusnádfürdői szabadegyetem csütörtöki kerekasztal-beszélgetésén azt mondta: örülnek, ha kapnak külső, uniós támogatást, de ezek kötött források. A miniszter kitért arra, hogy jelenleg a bruttó hazai terméknek a 6 százalékát adják

A kommunista bűnök felelőseinek elszámoltatását sürgették a szabadegyetemen

A kommunista bűnök felelőseinek elszámoltatását sürgették a szabadegyetemen

A kommunizmus bűneinek feltárását és a felelősök büntetőjogi elszámoltatását sürgették szerdán a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem Igazságtétel 2.0 című pódiumbeszélgetésének résztvevői. Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottság elnöke szerint a történészek számára egyértelmű, kiket terhel a felelősség a kommunizmus bűnlajstromáért, de a politikai döntéshozók büntetőjogi felelősségre vonása még mindig késik. Bár a múlt század


Nem kérdés, hogy Magyarországnak támogatnia kell a kárpát-medencei felsőoktatást

Nem kérdés, hogy Magyarországnak támogatnia kell a kárpát-medencei felsőoktatást

Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa szerint a fogyó diáklétszámmal küzdő egyetemek a felnőttoktatás felé történő nyitással javíthatnának egyre nehezebb gazdasági helyzetükön. A biztos a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) kárpát-medencei felsőoktatásról szóló pódiumbeszélgetésén fejtette ki nézeteit. Kijelentette: ma az egyetemek egymással vívnak csatát azért, hogy megszólítsák a középiskolát végzettek egyre gyérebb generációit. Ha

Az EU-nak jobban meg kell hallania az állam nélküli népcsoportok hangját

Az EU-nak jobban meg kell hallania az állam nélküli népcsoportok hangját

A regionális öntudatok európai erősödéséről tartottak pódiumbeszélgetést szerda délután Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) keretében flamand, baszk, bajor, a dél-angliai Cornwall régióbeli korni és erdélyi magyar politikusok, szakértők részvételével. Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség (EFA) pártigazgatója az általa viselt Szekler land – under construction (Székelyföld – fejesztés alatt) feliratú pólóra mutatva

Ötven külhoni példakép, avagy boldoguljunk és maradjunk meg a szülőföldünkön

Ötven külhoni példakép, avagy boldoguljunk és maradjunk meg a szülőföldünkön

Eddig mintegy 1400 külhoni magyar fiatal vállalkozót szólítottak meg a vonatkozó tematikus év keretében, a meghirdetett 525 milliós pályázati keretre 964-en jelentkeztek – mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár a Tusnádfürdőn rendezett nyári szabadegyetemen tartott előadásában szerdán. A nemzetpolitikai államtitkár kifejtette: szinte minden ágazat képviselteti magát, a legtöbben az agráriumból és a termelői szektorból érdeklődtek.


A demokrácia vagy keresztény lesz, vagy nem lesz

A demokrácia vagy keresztény lesz, vagy nem lesz

Van és kell is lennie közép-európai keresztény víziónak Európa számára, a kontinensnek keresztény alapokon kell állnia – állapították meg a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szerdai nyitónapján rendezett kerekasztal-beszélgetés résztevői. Takács Szabolcs Ferenc, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára azt mondta: a filozófiai ellentétek és különbségek a nemzetközi, diplomáciai, politikai tárgyalásokon is megjelennek.

Potápi: A nemzetpolitika a szülőföldön való boldogulásra helyezi a hangsúlyt

Potápi: A nemzetpolitika a szülőföldön való boldogulásra helyezi a hangsúlyt

Míg 2010-14 között a nemzetpolitikai intézkedések a magyar nemzet közjogi egyesítésének keretét teremtették meg, az utóbbi években a kormány a szülőföldön való boldogulásra helyezi a hangsúlyt – jelentette ki Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár szerdán Tusnádfürdőn, a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor megnyitóján. Ezt a célt szolgálta a szakképzés éve, a külhoni magyar

És önnek milyen napja lesz? Horoszkóp szombatra

És önnek milyen napja lesz? Horoszkóp szombatra

A rák felejtse el a kevésbé fontos ügyeket. A skorpió készüljön fel, hogy ha viszonyba kezd, kiürül a pénztárcája. * Kos (III. 21.–IV. 20.) Érdeklődik, keresi az útját és igazát, és igyekszik másoknak is új életcélt találni. Tele van energiával és tetterővel, s lelkesedése a mozgatórúgója. Ugyanakkor nem feledje, hogy környezetében sem mindenki érdemli meg


Kilenc halott Münchenben – a péntek esti terrorcselekmény összefoglalója

Egy 18 éves német-iráni kettős állampolgár lövöldözött tegnap Münchenben – közölte a bajor tartományi főváros rendőrségének vezetője. Kilencen meghaltak, 3 ember életveszélyesen, 18 könnyebben megsebesült, köztük gyerekek is. Legkevesebb százan sokkot kaptak. Az elkövető holttestét később megtalálták a helyszín közelében, feltehetően öngyilkos lett. Indítékairól egyelőre semmit nem tudnak a hatóságok, és nincs arra utaló jel,