Eldőlt, legtöbb mennyi hitelt vehet fel a marosvásárhelyi önkormányzat 2017-ben


2017-ben, 2018-ban és 2019-ben nem haladhatja meg az évi 1,2 milliárd lejt a területi közigazgatási egységek által felvehető visszatérítendő kölcsönök, bankoktól és más pénzintézetektől felvett hitelek, lízingszerződések értékének összege – erről szóló határozatot fogadott el keddi ülésén a kormány.

Az intézkedés célja, hogy Románia tartani tudja a GDP-arányos államháztartási hiánycélt. Az önkormányzati adósság refinanszírozására fordítandó visszatérítendő hitelek, valamint az Európai Uniótól lehívott vissza nem térítendő támogatások nem számítandóak bele a megszabott keretbe – mutat rá a kormány.

A kabinet megjegyzi, hogy a határozat kibocsátása előtt egyeztetett a helyi önkormányzatokat tömörítő szervezetek képviselőivel.

AGERPRES

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk