El fogja nyelni a tenger Miamit és New Orleanst

Bárhogyan harcoljanak is az éghajlatváltozás ellen, Miamit, News Orleanst és több más amerikai várost el fogja nyelni az óceán egy tanulmány szerint. „Számos városunk jövője a szén-dioxid-kibocsátásra vonatkozó döntésüntől függ, de számításaink szerint úgy tűnik, hogy némelyek számára már túl késő” – magyarázta Ben Strauss, az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmány fő szerzője.

Elemző: több szavazó kell, hogy Marosvásárhelynek magyar vezetője legyen

A vasárnapi marosvásárhelyi előválasztásnál magasabb arányú részvételre lesz szükség jövőre a magyarság részéről, hogy leváltsák a román polgármestert és ismét magyar vezetője legyen a városnak – mondta Illyés Gergely, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet elemzője hétfőn az MTI-nek. A marosvásárhelyi magyarok előválasztását a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltje, Soós Zoltán nyerte meg, és ő lehet a

Barabás Miklós: Vége az RMDSZ politikai hegemóniájának

Barabás Miklós nagy sikerként könyvelte el választási eredményét. A marosvásárhelyi előválasztáson 384 szavazatot, ezzel a voksok 8,82 százalékát megszerző jelölt közleményében emlékeztetett: ő az első, aki civil aktivistaként ezt a megmérettetést vállalta és ilyenként az eredményét rendkívülinek tekinti. „Indulásomat, részvételemet az előválasztáson történelmi jelentőségűnek tartom, ezzel sikerült bebizonyítani egyrészt a marosvásárhelyi magyaroknak, másrészt magamnak, hogy


Románia legyőzte a Feröer-szigeteket, és kijutott az Európa-bajnokságra

Ballépés kizárva: Románia már a nyitányon gólt szerzett a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezősorozat utolsó mérkőzésén, így a Feröer-szigetek elleni összecsapáson lényegesen nyugodtabban futballozhattak Anghel Iordănescu edző játékosai, mint a megelőző mérkőzéseken bármikor tehették. Az első válogatott gólját szerző Budescu megadta az alaphangot a produkcióhoz, és az első félidő hajrájában ugyanő meg is kétszerezte csapata előnyét. A

Megkoszorúzták Puskás Ferenc emlékművét

Vasárnap a görög-magyar Európa-bajnoki selejtezőmérkőzés előtt megkoszorúzták Puskás Ferenc emlékművét a Panathinaikosz labdarúgócsapatának stadionjában. Szöllősi György, az eseményt szervező Puskás Intézet igazgatója arról beszélt, ha a magyar labdarúgó-válogatott Görögországban játszik, nem múlhat el úgy a nap, hogy ne emlékezzenek meg az Aranycsapat legendás játékosáról, aki edzőként BEK-döntőbe vezette az athéni együttest 1971-ben. Hozzátette, Orbán Viktor

Görög-magyar – Gólzáporos vereséggel maradt a harmadik hely

A magyar labdarúgó-válogatott 4-3-ra kikapott Görögországban a vasárnapi, utolsó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésén, így Észak-Írország és Románia mögött a harmadik helyen maradt a csoportban. Bernd Storck szövetségi kapitány negyedik meccsén először kapott ki a magyar kispadon, a nemzeti csapat pedig nyeretlen maradt Görögországban. A magyar válogatott ugyanúgy harmadik helyen zárta ezt a kvalifikációs sorozatot, mint az előző


Cápatámadás miatt elvesztette az egyik lábát egy hawaii szörfös

Cápatámadás miatt csaknem teljesen amputálni kellett egy 25 éves szörfös bal lábát a Hawaii-szigeteken – közölte vasárnap a The Honolulu Star-Advertiser című napilap. Colin Cooknak a két kézfeje is megsérült az őt megtámadó, a szemtanúk szerint mintegy négyméteres cápa ütlegelése közben Oahu északi partvidékén. A bal kezének két ujjperce odaveszett. Cooknak egy másik szörfös és

Soós Zoltán megkönnyebbülése: mutatjuk, mi történt

Nagyon nemszeretem helyzet lehetett az előválasztási kampány a Vásárhelyi Forgatag két főszervezője számára olyan szempontból, hogy egymásnak ellenfelei voltak, ha közvetlenül az eredmények közzététele után Soós Zoltán azt írta ki Facebook-oldalára: „megkönnyebbülés, hogy a versenyhelyzet megszűnt köztünk” – mármint közte és Portik Vilmos között. Riválisa, aki nem szerepeltette pártja logóját a szavazólapon, így Soóstól eltérő

Soós Zoltán első nyilatkozata mint marosvásárhelyi polgármesterjelölt

Facebook-oldalán nyilatkozott elsőként az október 11-ei marosvásárhelyi előválasztások nyertese. Soós Zoltán azt írta: „Máig az RMDSZ jelöltje voltam, holnaptól minden vásárhelyi magyar jelöltje vagyok. Nemcsak azoké, akik ma rám szavaztak, hanem minden változást akaró magyar emberé. Célom, hogy Marosvásárhely egy élhető, egészséges város legyen, ahol nincsenek etnikai konfliktusok, ahol a magyarság újra otthon érzi magát.


Soós Zoltán lesz a marosvásárhelyi magyarság polgármesterjelöltje 2016-ban

Az előválasztáson részt vevők 62 százalékának a szavazatával Soós Zoltán lett a marosvásárhelyi magyarok jelöltje a jövő évi polgármester-választásra. Értesülések szerint 4337-en éltek választói jogukkal, ez kevesebb mint fele azoknak, akik szándékukat jelezve előzetesen regisztráltak. Ugyanakkor többen voltak, akik a szavazóhelyiségekben értesültek az előzetes regisztrációs kötelezettségről, emiatt nem szavazhattak. Fotó: Soós Zoltán Facebook-oldala A marosvásárhelyi