Előválasztás Marosvásárhelyen: részvétel 15 órakor

Délután 3 óráig 2467-en szavaztak a marosvásárhelyi előválasztáson. Ez a szám a leadható szavazatok 22,22%-a – közölte a marosvásárhelyi Előválasztások Választói Bizottsága. Mint arról beszámoltunk, a magyar közösség vasárnap jelöli ki azt a személyt, akit jövőben polgármesterjelöltként indít az önkormányzati választásokon. Hárman méretik meg magukat, Barabás Miklós civil aktivista, valamint Portik Vilmos és Soós Zoltán.

Újraindulása 25. évfordulóját ünnepelte a Kolozsvári Református Kollégium

Újraindításának 25. évfordulóját ünnepelte szombaton és vasárnap a Kolozsvári Református Kollégium, Erdély egyik legnagyobb múltú iskolája. Kató Béla püspök a Farkas utcai református templomban vasárnap tartott hálaadó istentiszteleten emlékeztetett, hogy a kommunista diktatúra idején betiltott egyházi iskolák közül a kolozsvári református kollégium volt az első, amelyik újraindult. Hangsúlyozta, hogy a kollégium újraindításához a néhai Csiha

Legkevesebb 11 afrikai és szíriai menekült fulladt a tengerbe az egyiptomi partoknál

Legkevesebb 11 afrikai és szíriai menekült fulladt a Földközi-tengerbe az egyiptomi partoknál – jelentette az egyiptomi sajtó vasárnap biztonsági és egészségügyi forrásokra hivatkozva. A szíriai, szudáni és egyéb afrikai országokból származó menekültekkel szombat este süllyedt el egy csónak az észak-egyiptomi Kafr-as-Seik tartomány közelében. A tartományi mentőalakulatok igazgatója, Ahmed el-Dzsanzúri szerint sikerült húsz, sérüléseket szenvedett túlélőt


Orosz Nagydíj – Hamilton nyert, közeledik a címvédéshez

A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Orosz Nagydíjat, s 66 pontra növelte az előnyét az összetett pontversenyben. A 30 éves Hamilton Szocsiban idei kilencedik, pályafutása 42. futamgyőzelmét aratta, ezzel az örökranglista harmadik helyén utolérte a most mögötte másodikként célba érő négyszeres vb-győztes Sebastian Vettelt, a Ferrari német pilótáját.

Marosvásárhelyen elkezdődött az előválasztás

A magyar közösség most jelöli ki azt a személyt, akit jövőben polgármesterjelöltként indít az önkormányzati választásokon. Hárman méretik meg magukat, Barabás Miklós civil aktivista, valamint Portik Vilmos és Soós Zoltán. Balról: Portik Vilmos, Soós Zoltán, Barabás Miklós. Fotó: maszol Az előválasztáson azok élhetnek szavazati jogukkal, akik előzetesen regisztráltatták magukat, és a helyszínen felmutatják a személyi

A PSD 533 ezer tagja választja meg az új elnököt

Belső választást tart a Szociáldemokrata Párt. A legfontosabb kormánypártban elnököt választ a tagság. Az alakulat mintegy 533 ezer tagját várják az urnákhoz, a részvétel egyetlen feltétele, hogy a szavazók legyenek napirenden a tagdíjfizetési kötelezettségükkel, és szerepeljenek a helyi szervezetük nyilvántartásában. A PSD elnöki tisztségére egyedüli jelöltként a Victor Ponta lemondása óta ideiglenes mandátummal vezető Liviu


Ittasan gázolt a Mures Mall előtt: 2 súlyos, 4 könnyebb sérült

Súlyos balesetet okozott egy 28 éves férfi Marosvásárhelyen, a Mures Mall előtti útkereszteződésben. Szombaton este 8 óra 10 perckor elvesztette uralmát a járműve fölött, felhajtott a járdára, és elgázolt hat gyalogost: ketten súlyos, négyen könnyebb sérüléseket szenvedtek. Valamennyi sebesült fiatalkorú, a legifjabb 14, a legidősebb 23 éves. Képünk illusztráció A történtek után a férfi elhagyta

UNICEF: Betegen érkeznek a migránsok Horvátországba

A hideg miatt egyre több beteg migráns érkezik Horvátországba – tájékoztatott a horvát közszolgálati televízió (HRT) szombaton. Durdica Ivkovic, az UNICEF programvezetője a sajtónak úgy nyilatkozott: a gyerekek súlyos légzőszervi megbetegedésekkel érkeznek az ideiglenes befogadóállomásra, gyakori a bőrbetegség és a viszketegség is. Sinisa Varga egészségügyi miniszter szombaton ellátogatott a sátortáborba, majd a sajtónak cáfolta, hogy

Meteorológiai szolgálat: késő estétől helyenként havazhat is

Vasárnap késő estétől az Északi-középhegység legmagasabb részein az eső esetleg havas esőbe, havazásba válthat át – írta az MTI-hez eljuttatott figyelmeztetésében az Országos Meteorológiai Szolgálat. Ezzel együtt az ország nagy részén a nap folyamán várható tartós eső veszélye miatt adtak ki figyelmeztetést. Baranya, Somogy, Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyében narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetés van érvényben.


Döntetlen a Maros megyei rangadón

Megszakadt a Marosludas sikersorozata a 4. ligás Maros megyei labdarúgó-bajnokságban. A pontvadászat éllovasa Szovátán vendégszerepelt a 10. fordulóban, szombaton, és döntetlenre játszott a házigazdákkal, akik ugyancsak veretlenek ebben az évadban. Segesváron nagyarányú győzelmet aratott Erdőszentgyörgy, a Marosvásárhelyi ASA második csapata pedig simán túllépett az előző idény bajnokán, a Nyárádtőn. Az eredmények: Mezőméhes – Dános 3-2,