Ismételten csalódtak az ASA drukkerei szeptember 26, 2015 9:17 Szerző mediatica Sport A Marosvásárhelyi ASA nem tudta legyőzni a Kolozsvári CFR-t a pénteki esti, bajnoki mérkőzésen. A Sziget utcai stadionban 0-0-lás döntetlenre játszott a két csapat. A találkozót emberhátrányban fejezték be a házigazdák, miután a 90. percben Pawel Golanski megkapta a második sárga lapot, és így kiállításra került. A román sportsajtó által Erdélyi derbinek nevezett találkozó beigazolta …
Bűnügyi eljárás Sepp Blatter ellen szeptember 26, 2015 9:10 Szerző mediatica Sport Bűnügyi eljárás indult Sepp Blatterrel szemben. A svájci igazságügy-miniszter hivatala közleményben jelentette be, hogy a FIFA vezetőjét hűtlen kezelés, illetve sikkasztás gyanújával hallgatták meg. A svájci igazságügy-miniszter hivatala szerint az eljárás egy televíziós jogok eladásáról szóló szerződés miatt indult, melyet Blatter kötött a korábbi karibi focistával, Jack Warnerrel 2005-ben. Blattert tisztességtelen kifizetéssel is gyanúsítják, ami …
Rövid és téli lesz a 2022-es foci-vb szeptember 26, 2015 9:05 Szerző mediatica Sport A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) végrehajtó bizottsága pénteken döntött a 2022-es katari világbajnokság pontos időpontjáról, eszerint november 21-én rendezik a nyitómeccset, és 28 napos lesz a torna. A FIFA vezető testülete hat hónapja már meghatározta a döntő december 18-ai időpontját, de akkor a rajtról még nem döntöttek. Ez azt jelenti, hogy mindössze négyhetes lesz a torna, …
Neymart adócsalással vádolják, zárolták vagyona jelentős részét szeptember 26, 2015 9:04 Szerző mediatica Sport A Sao Paulo állami bíróság 48 millió dollárnyi összeget fagyasztott be Neymarnak, az FC Barcelona labdarúgójának, valamint családtagjainak számláin. A bíróság pénteken mondta ki, hogy a 23 éves brazil kiválóság még a Santos játékosaként feltételezhetően mintegy 16 millió dollárnyi adót nem fizetett be 2011 és 2013 között. Közleményében Carlos Muta bíró azt írta, Neymar kevesebb …
Öt okostelefon-mítosz: igaz vagy nem igaz? szeptember 26, 2015 8:44 Szerző mediatica Tech.Tud Az Android és iOS körül keringő, legmakacsabb városi legendákat vesszük sorra (persze mind hamis). Akadnak kiirthatatlan félreértések, amelyeket hiába cáfolnak, újra és újra felütik a fejüket. Okostelefonos fórumokon és baráti tanácsok formájában hagyományozódnak tovább. 1. Az egész éjszakai töltés hazavágja az akkumulátort Talán ez a hiedelem lehetne a képzeletbeli lista első helyén: sokan vallják, hogy …
Budapest és Belgrád összefogott migránsügyben Horvátország ellen? szeptember 24, 2015 23:34 Szerző mediatica Külföld Napok óta azt kérjük Szerbiától, hogy ne árasszon el bennünket migránsokkal, amíg nem történik változás, Zágráb nem enged a szerb-horvát határzárból – közölte Zoran Milanovic horvát miniszterelnök csütörtöki rendkívüli sajtótájékoztatóján. Kilencezer illegális bevándorló túl sok egy napra, ezen változtatni kell – mondta. „Vagy küldjék őket Magyarországra, vagy tartsák őket Szerbiában” – tette hozzá. A horvát …
A Premier League-ben a legdrágább a jegy szeptember 24, 2015 23:30 Szerző mediatica Sport A OneFootball magazin felmérése szerint a 25 legerősebbnek tartott labdarúgó-bajnokság közül az angol élvonalban a legdrágábbak a belépők, míg ár-érték arányban a német pontvadászat a legjobb. Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott táblázat alapján a Premier League-ben átlagosan 53,76 fontba (23 000 forint) kerülnek a jegyek. Ezt követi a legerősebbnek vélt spanyol Primera División a maga 50,83 …
Hazaviszik a Pelisor-kastélyba Mária román királyné szívét szeptember 24, 2015 23:24 Szerző mediatica Aktuális Visszaviszik Mária román királyné ereklyeként őrzött szívét a szinajai (Sinaia) Pelisor-kastélyba, oda, ahol az utolsó román királyné 77 éve elhunyt. A bukaresti kormány legutóbbi ülésén határozatot fogadott el arról, hogy Mária királyné születésének 140. évfordulója alkalmából a királyné ezüstkazettában őrzött szívét a Román Nemzeti Múzeum átadja a szintén múzeumként működő Peles kastélykomplexumnak, amelynek része a …
Észak-erdélyi autópálya: indulhat a munka az újabb szakaszon szeptember 24, 2015 23:06 Szerző mediatica Gazdaság A romániai Országos Útügyi és Autópálya-társaság (CNADNR) vezérigazgatója szerint már az idén újrakezdődhet a munka az észak-erdélyi autópálya magyar-román államhatár mellett épülő szakaszán. Narcis Neaga erről egy nagyváradi sajtótájékoztatón beszélt csütörtökön. Amint az Agerpres hírügynökség idézte, az építőtelepet legkésőbb 2016-ban újra megnyitják az államhatár romániai oldalán fekvő Bors és Berettyószéplak (Suplacul de Barcau) közötti 60 …
Nem bontják le a román-szerb határ mellé felépített sátortáborokat szeptember 24, 2015 23:00 Szerző mediatica Aktuális A román hatóságok a vasárnap kezdődött gyakorlat lejárta után sem bontják le a román-szerb államhatár közelébe felépített két sátortábort – közölte csütörtökön a Digi 24 hírtelevízió. A televíziónak Nagykomlós (Comlosu Mare) község polgármestere nyilatkozta, hogy a községhez tartozó Kunszőlősön (Lunga) felállított tábor a helyén marad arra az esetre, ha Románia felé is elindul a bevándorlók …