Metróépítés miatt megsüppedt a talaj Bukarestben, két lakóházat kiürítettek


Egy új metróvonal építőtelepének szomszédságában omlásveszély miatt negyven embert kilakoltattak, öt lakóépületben pedig leállították a villamosenergia- és gázszolgáltatást szombaton Bukarestben, miután több mint húszméteres szakaszon megsüppedt a talaj. Az Eroilor és Eroii Sanitari sugárutak kereszteződésében, a román elnöki palota közelében a meglévő mellett egy újabb metróvonalat építenek, és a többszintes kereszteződés metróállomásainak az építése is folyik. Szombaton az építőtelep mellett az aszfalt több száz négyzetméternyi felületen megereszkedett, felületén hosszú repedések jelentek meg, ezért a beomlás veszélyétől tartva a hatóságok leállították mindkét sugárúton a közlekedést, a forgalmat elterelték. Két házat kiürítettek, további ötben pedig leállították a közműszolgáltatást, egy veszélyesen megdőlt fát pedig kivágtak, hogy ne dőljön a vezetékekre. A katasztrófavédelem szakemberei és az építészek a helyszínen vizsgálódnak, Bukarest főpolgármestere vasárnapra válságstábot hívott össze, hogy megoldást keressenek a problémára. Romániában szeptemberben egy tavaly felavatott autópálya-szakaszt kellett lezárni és kétszáz méteres távon teljesen elbontani, mivel az aszfalton az alapozás megcsúszása miatt repedések jelentek meg, és a statikai problémák a közlekedés biztonságát veszélyeztették. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk