Először adták át a Szepesi- és az Östreicher-díjat

Novotny Zoltán, rádiós sportriporter kapta a Szepesi-, míg Czibor Zoltán húga és családja az Östreicher-díjat, melyet most első alkalommal ítélt oda a Puskás Nemzetközi Futball Alapítvány. A szerdai eseményen Szöllősi György, az alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, azért erre a napra időzítették a díjátadót, mert Szepesi György 70 évvel ezelőtt, 1945. augusztus 20-án közvetítette első válogatott

Öttusa Eb – Ezüstérmes a magyar férfi váltó

Ezüstérmet nyert a Harangozó Bence, Málits István páros az angliai öttusa Európa-bajnokság férfi váltó versenyében. 2015.08.19 19:37 A magyarok hatodikak voltak a 2×100 méteres úszásban, majd sokáig jól álltak a vívásban, de a végén több vereség becsúszott, így végül abban is csak egy ellenfelüket, a svájciakat tudták megelőzni a hét párost felvonultató mezőnyben. A lovaspályán

Súlyos állapotban a nyárádtői baleset egyik sérültje

Értesülések szerint szerda este kómában volt az aznap reggeli, nyárádtői baleset egyik sérültje. A repülőtérhez közeli településen 7 óra körül történt szerencsétlenség, amikor egy lengyel rendszámú teherautó vezetője túlságosan közel került, majd figyelmetlenségből belehajtott az előtte haladó személygépkocsiba, és irányt tévesztve a szemközti oldalon várakozó járműnek ütközött. Fotó: Jó reggelt Erdély | Facebook A Maros


Magyar-román – Harminchárom játékos Bernd Storck bő keretében

Harminchárom fős bő kerettel kezdi meg a felkészülést a románok elleni szeptember 4-i, valamint a három nappal később sorra kerülő északírek elleni Európa-bajnoki selejtezőre Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A Magyar Labdarúgó Szövetség honlapjának szerdai beszámolója szerint a német szakember, aki júliusban vette át Dárdai Pál helyét és a Groupama Arénában sorra kerülő

Räikkönen a Ferrarinál 2016-ban is

Kimi Räikkönen jövőre is a Ferrari pilótájaként versenyez a Forma-1-ben. Az istálló így jövőre is a négyszeres világbajnok Sebastian Vettellel, valamint a 2007-es vb-győztes Räikkönennel száll harcba a világbajnoki pontokért. A 35 éves Räikkönen először 2007 és 2009 között erősítette a maranellóiakat, majd tavaly nyáron visszatért, de egyelőre nem tudott jelentősebb eredményeket felmutatni, éppen ezért

BL – Győztek: Valencia, Sahtar, Celtic és Dinamo

A Valencia, a Sahtar Donyeck, a Celtic és a Dinamo Zágráb nyertek a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezős rájátszásának első mérkőzésein, szerdán, a Maccabi ikszelt a Basellel. Az eredmények: Valencia – Monaco 3-1, Rapid Bécs – Sahtar Donyeck 0-1, Celtic Glasgow – Malmö 3-2, Basel – Maccabi Tel-Aviv 2-2, Skënderbeu – Dinamo Zágráb 1-2. mediatica


Hajnövesztő szer

– Valóban olyan jó ez a hajnövesztő szer? – Tökéletes. Tegnap egy cseppje a ceruzámra hullt, és ma reggel már azzal mostam fogat.

A béna horgász három kívánsága

A béna horgász paralízises kezével unottan lógatja a botot a vízbe. Egyszer csak egy aranyhal akad a horgára. – Béna horgász, dobj vissza és teljesítem három kívánságodat! A horgász megsajnálja és visszadobja a halat a vízbe. A hal kinéz a vízből és mondja a horgásznak, hogy jöhet az első kívánsága. – Legyen egyforma mindkét kezem