Lakóházakra zuhant egy repülő

Legalább harmincan meghaltak, amikor lezuhant az indonéz légierő egyik gépe kedden Szumátra szigetén, Medan városában. Tizenkét fős személyzettel a fedélzetén lezuhant egy C–130 Hercules teherszállító repülőgép kedden – adta hírül a CNN. Helyi sajtóértesülésekre hivatkozva a BBC azt írja, a repülőgép két lakóépületre és egy autóra zuhant néhány perccel a felszállás után, a Guardian pedig

Nem pánikolnak az emberek Athénban, legfeljebb idegesek

Nincs pánikhangulat Athénban, az emberek fel tudják venni a napi 60 eurót a bankautomatákból – tapasztalta Athénban a köztévé tudósítója. Nincsenek nagyon hosszú sorok a frekventált helyeken található bankautomatáknál, de 3-6 ember azért mindegyiknél vár – közölte a köztévé Athénban tartózkodó tudósítója. Hozzátette, amerre ők jártak, a többség nyugodtan várakozott. Az emberek hétfőn is ki

Elismerte az EKB: valós veszély a görögök kilépése

Hiába tolja folyamatosan a görög bankrendszerbe a pénzt az Európai Központi Bank, az ország eurózónából való kilépésére immár valós veszélyként tekintenek. „Lehetséges, hogy Görögország végül kilép az euróövezetből, bár ez nem az, amit az Európai Központi Bank vagy más uniós intézmények szeretnének” – idézi a Reuters az EKB igazgatósági tagja, Benoit Coeure. A Les Echos


Lemond a görög kormányfő, ha vasárnap a görögök igennel szavaznak

Az Európai Bizottság elnöke arra kérte a görögöket, hogy mondjanak igent a nemzetközi hitelezőkkel kötendő megállapodásra a július 5-én tartandó népszavazáson, Alekszisz Ciprasz miniszterelnököt pedig arra szólította fel, hogy „mondja el az igazságot a görög népnek”. A Brüsszelben hétfőn tartott sajtótájékoztatóján Jean-Claude Juncker leszögezte, hogy az igenek győzelmével a görögök azt az üzenetét küldenék, hogy

Ritkán látott, durva baleset

Ritkán látott, durva baleset történt hétfő este Zilah Meszes-hegység felöli kijáratánál: egy fék nélkül száguldozó nyergesvontató csapódott be a helyi közszállítás vállalat parkolójába. A graiulsalajuluio.ro beszámolója szerint a vasrudakat szállító kamionnak a lejtőn hibásodott meg a fékrendszere, és megállíthatatlanul gyorsulva közeledett a város felé. A 45 tonna rakományú jármű vezetője nem talált más megoldást: a

SÚLYOS BALESET: Versenyeztek az autósok, majd egyikük egy autóbusszal ütközött

Súlyos autóbusz-baleset történt hétfőn, amikor a szűk, kanyargós úton az autóbusz menetirányába áthajtott egy fehér Škoda Felícia típusú személyautó. A busz sofőrje ugyan el tudta rántani a kormányt, a jármű azonban megcsúszott, lehajtott az útról és felborult. Az autóbusz sofőrjének elmondása szerint a Felícia és egy másik személyautó versenyeztek az úton. Az egyiket még ki


Copa America: Döntőbe jutott a házigazda Chile

A házigazda Chile labdarúgó-válogatottja 2-1-re legyőzte a kiállítás miatt hetven percen át emberhátrányban játszó perui csapatot a szombatig tartó Copa America első, hétfői elődöntőjében. A hazaiak Eduardo Vargas révén a szünet előtt szereztek vezetést, de a második félidőben öngóllal egyenlítettek a legutóbbi, négy évvel ezelőtti tornán bronzérmes peruiak, akik azonban nem örülhettek sokáig, mert Vargas

Gyalogos-kerékpáros Duna-híd köti majd össze a Csallóközt és a Szigetközt

A tervek szerint már 2017-ben megkezdődhet annak, a gyalogos és kerékpáros forgalomra szolgáló új Duna-hídnak az építése, amely a Csallóköz egyik települését Doborgazt kötné össze a szigetközi Dunakilitivel – derült ki a projekt részleteit és hozadékát ismertető konferencián, amelyet hétfőn tartottak Dunacsúnban (Čunovo). Az új Duna-híd megépítésének egyik célja, hogy módot adjon a két határ

A romániai letéteseket nem érinti a görögországi helyzet

A romániai bankbetéteket nem érinti a görögországi intézkedés, közölte a román jegybank szóvivője. Dan Suciu arra a hírre reagált, miszerint egy hétig zárva maradnak a görög bankok, és napi 60 euróra korlátozzák a görögök pénzfelvételi lehetőségét. A szóvivő azt mondta, a görög tőkével létrehozott itteni pénzintézetek román jogi személyek, a romániai bankszabályzatnak vetik alá magukat,


Erőszakkal oszlatták fel a melegfelvonulást Isztambulban

A török rendőrség gumilövedéket, valamint könnygázt és vízágyút vetett be vasárnap az Isztambul központjában rendezett melegfelvonulás feloszlatására – jelentette a Reuters brit hírügynökség helyszíni tudósítója. A beszámolók szerint a felvonulók a kormányellenes tüntetéseiről ismert Taksim tér közelében gyülekeztek, amikor a helyszínre vezényelt rendfenntartók távozásra szólították fel őket, majd gumilövedékkel kezdték lőni a legalább tízezer fős