Románia nem állapodott meg az Európai Bizottság szakértőivel az adócsökkentésről június 25, 2015 23:30 Szerző mediatica Gazdaság Románia nem állapodott meg az Európai Bizottság szakértőivel a Bukarest által január 1-jétől tervezett adócsökkentésekről – jelentette be Eugen Teodorovici román pénzügyminiszter csütörtökön. Az Európai Bizottság szakértői június 16. óta tartózkodtak Bukarestben, és folytatnak megbeszéléseket a román hatóságokkal a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szervezésében kötött többoldalú, elővigyázatossági hitelmegállapodásról. A tárgyalássorozat végén Eugen Teodorovici közölte, hogy az …
Drónok segítségével lepleztek le egy bűnbandát Kínában június 25, 2015 23:29 Szerző mediatica Kékfény Drónokat vetett be a dél-kínai rendőrség egy maffia-stílusú bűnszövetkezet leleplezéséhez és elfogásához – jelentette a Kuangtung tartományi rendőrség közlése nyomán a Hszinhua hírügynökség csütörtökön. A három pilóta nélküli repülőgépnek elsősorban a több tucatnyi tagot számláló bűnbanda bázisainak felderítésénél látták hasznát. Mint a rendőrök elmondták, két tanyájukról a drónok segítségével készítettek felvételeket. A hatóságok még márciusban …
Tüntettek a debreceni menekülttábor környékén élőkkel szimpatizálók június 25, 2015 23:28 Szerző mediatica Aktuális A debreceni menekülttábor környékén lakók mellett tüntettek csütörtök este Debrecenben. A Facebookon szervezett demonstráción mintegy kétszázan vettek részt. A menet rendőri biztosítással vonult mintegy egy kilométeren át egy üzlet parkolójából a migránsokat befogadó állomás bejáratának közelébe – jelentette a helyszínről az MTI tudósítója. A tábort elérve Keresztesy Gergő főszervező rövid beszédében kiemelte: a demonstrációt azért …
Utcai hűtőben lehet élelmiszert hagyni a szegények számára több spanyol városban június 25, 2015 23:27 Szerző mediatica Színes A szolidaritás hűtőszekrénye nevet viseli az a közelmúltban elindult spanyolországi kezdeményezés, amelynek keretében utcán elhelyezett hűtőszekrényben lehet élelmiszert hagyni a szegények számára. Az első hűtőszekrényt az észak-spanyolországi Galdakao önkéntes egyesülete helyezte el a városka egyik utcáján még április végén. Eredeti céljuk az volt, hogy csökkentsék a még fogyasztható, feleslegesen kidobott élelmiszerek mennyiségét és így kevesebb …
Varufakisz: egyelőre nincs kompromisszum június 25, 2015 23:26 Szerző mediatica Külföld Egyelőre nincs kompromisszum, a felek tovább keresik a megoldást – mondta Jánisz Varufakisz görög pénzügyminiszter az Eurogroup, az euróövezeti pénzügyminiszterek brüsszeli értekezletét követően. Megjegyezte azt is, hogy több kollégája egyaránt bírálta az athéni kormány és a hitelezők által előterjesztett javaslatot is. A finn pénzügyminiszter délután közölte, hogy egyelőre nincs megállapodás a görög mentőcsomag utolsó részletéért …
Schulz: kerítéssel nem lehet megoldani a problémát június 25, 2015 23:25 Szerző mediatica Külföld Rövidtávú megoldásokkal, kerítésépítéssel nem lehet megoldani a migráció problémáját – közölte csütörtökön Martin Schulz, az Európai Parlament szocialista elnöke, miután eszmecserét tartott az Európai Unió tagországainak Brüsszelben ülésező állam-, illetve kormányfőivel. Schulz arra az álláspontra helyezkedett, hogy a migrációnak globális okai vannak, és a probléma gyökerére kell összpontosítani, amihez több erőforrást is hozzá kell rendelni. …
Kiadta jelentését az amerikai külügyminisztérium az emberi jogok állapotáról június 25, 2015 23:25 Szerző mediatica Külföld Az amerikai külügyminisztérium csütörtökön nyilvánosságra hozott, éves emberi jogi országjelentéseiben kiemelte a terrorszervezetek kegyetlenségét és a helyzet súlyosságát egyebek között a Közel-Keleten, Afrikában, Észak-Koreában és Oroszországban. A Magyarországról szóló jelentés a civil társadalom elleni fellépést, a médiapluralizmus szűkítését és a romák kirekesztését említette a legfontosabb problémák között. „Túl sok ember számára 2014-et a szenvedés és …
Román külügy: a korrupció elleni harc nincs tekintettel az etnikumra június 25, 2015 23:21 Szerző mediatica Politika A román igazságszolgáltatás reformja és a korrupció elleni harc nincs tekintettel az állampolgárok etnikai vagy felekezeti hovatartozására, eredményeit pedig európai szinten is elismerik – jelentette ki a bukaresti külügyminisztérium csütörtökön Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter kijelentéseire reagálva. A román külügyi tárcát a Mediafax hírügynökség reagáltatta arra, hogy Lázár János az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága előtt kedden …
Kiütéses siker a brazilok ellen, megvan a csoportgyőzelem – férfi vízilabda világliga június 25, 2015 23:21 Szerző mediatica Sport A kínaiak feletti 18-8-as győzelem és a horvátoktól elszenvedett 15-12-es vereség után harmadik csoportmeccsén megint nyert a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely a brazilok elleni csütörtöki 13 gólos sikerrel első lett négyesében a világliga olaszországi nyolccsapatos szuperdöntőjében. Eredmény, A csoport, 3. forduló: Magyarország-Brazília 16-3 (3-1, 6-1, 4-1, 3-0) ———————————————– a magyar góldobók: Hosnyánszky, Salamon 3-3, Varga …
Kormányszóvivő: adataik rögzítése miatt tiltakoztak a migránsok Röszkén június 25, 2015 23:19 Szerző mediatica Kékfény Az ujjlenyomatvétel és a fényképkészítés miatt tiltakoztak az illegális bevándorlók Röszkén, továbbá kifogásolták, hogy nem kapnak európai vízumot – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna műsorában csütörtök este. Kovács Zoltán azt mondta: Röszkén a szerdán Szegeden elfogott illegális migránsok közül 30-40 ember az esti élelmiszerosztás előtt „lázítani kezdte a többieket”. Információi szerint – …