A románokkal játszik pótselejtezőt a magyar válogatott – futsal-Eb

A román csapattal találkozik a magyar férfi futsal-válogatott az Európa-bajnoki pótselejtezőben. Amint az európai szövetség (UEFA) a honlapján jelezte: a szerdai sorsoláson az is kiderült, hogy az első mérkőzésre szeptember 15-én Romániában, míg a visszavágóra egy héttel később Magyarországon kerül sor. A párharc győztese jut ki a februári, szerbiai kontinensviadalra. MTI

Európa egyik legnagyobb mecsetje épül majd Bukarestben

Európa egyik legnagyobb mecsetje épül majd Bukarestben egy muszlim kulturális központ részeként, amely 11 ezer négyzetméter alapterületű lesz – adta hírül szerdán elektronikus kiadásában az Adevarul című román napilap. A romániai muzulmán felekezet a török állam segítségével építi meg a központot, amely könyvtárat, tantermeket és szálláshelyeket is magában foglal a tervek szerint. Juszuf Murat romániai

Délkelet-Európa egyik legnagyobb őslényparkja nyílik az erdélyi Barcarozsnyón

Délkelet-Európa egyik legnagyobb őslényparkja nyitja meg kapuit pénteken Romániában, a Brassó megyei Barcarozsnyón (Rasnov) – írja csütörtöki számában a Krónika erdélyi magyar napilap. A szórakoztató központ 1,4 hektáron terül el és 45 életnagyságú dinoszauruszt sorakoztat fel. A parkban faágak közé épített házikók, mozi és számos meglepetés várja az érdeklődőket, akik a dinoszauruszok fejlődését végigkövető látványos


Nálunk is gyorsult az infláció májusban

Májusban gyorsult az infláció, 1,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az áprilisi 0,65 százalék után az előző év azonos hónapjához képest – közölte csütörtökön a román országos statisztikai intézet. Az előző havi árszinthez hasonlítva 0,5 százalékos volt a drágulás májusban. Az élelmiszerek 0,75 százalékkal drágultak, a nem élelmiszerek és a szolgáltatások 0,32 százalékkal, illetve 0,31

Finnországi győzelemmel szinte biztos a pótselejtező

Ha győz Finnországban a magyar labdarúgó-válogatott, három csapatosra szűkül az Európa-bajnoki részvételért folyó harc, s Dárdai Pál együttese szinte bebiztosítja a pótselejtezőt érő harmadik helyét a csoportban. Siker esetén Magyarország négy körrel a kvalifikációs sorozat vége előtt legalább ötpontos előnyre tenne szert a negyedik helyezettel szemben, továbbá versenyben maradna a románokkal és az északírekkel az

Teherautóval ütköztek, 6 halott!

Szokatlanul súlyos, hat halálos áldozatot követelő autóbaleset történt ma hajnalban Arad megyében. Három személy könyebben megsérült, egy öt éves kislányt kórházban ápolnak. A rendőrség megállapította, a halálos áldozatok többsége magyar nevű, négyen Hargita megyéből származnak. A szerencsétlenség a 7-es főúton történt, a Maros megyei rendszámú autó Déva irányába hajtott, amikor Konop bejáratánál kisodródott a sávjáról,


Változik a királyetap a 9. Székelyföld Kerékpáros Körversenyén

Jól haladnak a szervezők a 9. Székelyföld Kerékpáros Körversenye előkészítésével, noha néhány akadályt még el kell hárítani. Elkészült az útvonalterv, több csapat is jelezte már részvételi szándékát a rangos viadalon. Újdonság, hogy a második szakasz, a „királyetap” egy teljesen új útvonalon zajlik majd. Két hónap múlva, augusztus 5. és 8. között immár kilencedik alkalommal kerül

Elmarasztalta Gheorghe Funart az Országos Diszkriminációellenes Tanács

Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, volt államelnökjelölt múlt év októberében a Román Közszolgálati Rádióban szervezett beszélgetésen vett részt, ahol Gheorghe Funar független jelölttel és Mircea Coşeával, William Brînză képviselőjével szállt vitába. A vita során Gheorghe Funart hiába figyelmeztette a beszélgetés moderátora, többször is ellenséges hangnemben nyilatkozott a Néppárt jelöltjéről és a romániai magyarság

Nagydíjas lett A nyugalom az Atelier Fesztiválon!

Nagy sikerrel szerepelt a Tompa Miklós Társulat Bartis Attila A NYUGALOM című darabjával a Sepsiszentgyörgyön 2015. június 2-10. között lezajlott XXII. Atelier Nemzetközi Színházi Fesztiválon. A Radu Afrim rendezésében színre vitt előadást a Claudiu Groza (a zsűri elnöke), Oana Stoica és Cristina Rusiecki kritikusok, Radu Dinulescu rendező, valamint Marius Deac irodalmi titkár alkotta zsűri több


Szemtől szembe Vásárhelyért! – közlemény

Kibeszéljük, megbeszéljük, szőnyeg alá nem seperjük közös dolgainkat! Véleménye van? Többet szeretne megtudni a közszállításról? A kombinátról? A játszóterekről? A köztisztaságról? A hőszigetelési programról? Június 18-án, délután 6 órakor a Gecse utcai templom gyülekezeti termében (Bolyai utca 27 szám) szervezünk nyilvános lakossági találkozót. Használja ki az alkalmat jöjjön, mondja el véleményét, javaslatát, kritikáját. Szóljon bele!