Fordulat! Nyárádtő a bajnok a 4. ligában

Meglepetésre kikapott a Marosvásárhelyi ASA II. alakulata a városi rivális Gaz Metantól a 4. ligás labdarúgó-bajnokság utolsó fordulójában, a második helyen álló Nyárádtő pedig mindhárom pontot begyűjtötte Dicsőszentmártonban, így a két együttes helyet cserélt a ranglistán. Ez azt jelenti, hogy nem az 1. ligás klub csikócsapata, hanem a repülőtérrel szomszédos kisváros együttese játszhat majd a

SicLand: Székelyföld válasza a külföldről behozott tejtermékekre

Közösségi társulással létrejött Háromszék első tejfelvásároló, -feldolgozó és -értékesítő szövetkezete, a SicLand, amelyet a Kovászna Megye Tanácsa által fenntartott AgroSic Közösségek Közti Társulás, a Meotis tejfeldolgozó, az Illyefalvi Szarvasmarhatartók Egyesülete, valamint négy természetes személy hozott létre. „A létrehozott szövetkezet az egyetlen út, amely sikerre tudja vinni az állattartó gazdák, a tejtermelők, feldolgozók munkáját. Nincs rendjén

Sebbenzinnel mosta ki ruháit, felrobbant a lakása

Sebbenzinnel mosta ki ruháit egy 85 éves nő bécsi lakásán, figyelmetlensége hatalmas robbanást okozott – számolt be pénteken a Der Standard osztrák napilap. „Az idős nő ruhadarabjai kimosásához sebbenzint használt a fürdőszobában, majd ott kiterítette a mosott ruhákat száradni. A benzingőz belengte a lakást, és amikor a konyhában lévő fűtőtest elindult és szikrát vetett, a


Június közepén életbe lép a nyári menetrend a BKK-nál

Június 16-tól a nyári menetrend lesz érvényes a Budapesti Közösségi Központ (BKK) járatain. Emellett ettől a naptól kezdve megállnak majd az új Rudas Gyógyfürdő megállóban az arra közlekedő villamosok, és egyes autóbuszoknak is több megállójuk lesz. A BKK pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy június 16-ától augusztus 31-éig a nyári, illetve a tanítási szünet idejére

Huszonegy lány verseng a Magyarország szépe címért

Több mint ezer jelentkező közül került ki az a huszonegy lány, akik közül tizenhatan június 21-én a Duna csatorna élő adásában mérkőzik meg egymással a Magyarország szépe címért. A lányokat a szépségük mellett rátermettségük, nyelvtudásuk, tájékozottságuk alapján választotta be egy szakmai zsűri a legszebbek közé – hangzott el a verseny pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten. A középdöntőbe

Tizenkét év fegyházra ítélték a lányát molesztáló volt bv-s alkalmazottat

Tizenkét év fegyházbüntetésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék pénteken első fokon azt a korábban a büntetés-végrehajtásnál (bv) főtörzsőrmesterként szolgáló férfit, aki rendszeresen molesztálta a nevelt lányát – tájékoztatta a törvényszék szóvivője az MTI-t. Koszta János közölte: a most 38 éves Gy. Istvánt szexuális erőszak, gyermekpornográfia és lőfegyverrel való visszaélés miatt mondta ki bűnösnek a bíróság.


Tőkét von ki a Magyar Suzukiból a tulajdonos

A Magyar Suzuki (MS) Zrt.-nél 156 millió eurós tőkecsökkentést hajt végre a tulajdonos, aminek következtében a jegyzett tőke 30 százalékkal csökken. A Suzuki Motor Corporation (SMC) a tőke átcsoportosításával más gyáregységeiben kíván fejlesztéseket megvalósítani – jelentette be pénteken a Magyar Suzuki. A tőkekivonásról már döntött a két társaság közgyűlése. A Magyar Suzuki közleményében hangsúlyozza, a

Ingyenes a bankkártyás csekkbefizetés a postán júniustól

Kártyás vásárlásnak minősül, így a befizetőknek ingyenes a bankkártyával történő csekkbefizetés júniustól a postákon, az eddigi költséges készpénzfelvételi tranzakció helyett. Szarka Zsolt, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója a pénteki budapesti sajtótájékoztatón ismertette: eddig csaknem 1700 postán telepítettek több mint 3500 új POS-terminált. A nyár végéig a teljes postai hálózatot felszerelik, ami a 2700 postán több

Hidegháborús történelmi cikkgyűjteménnyel jelentkezik a Terror Háza Múzeum

A Commentary, a patinás amerikai neokonzervatív folyóirat legkiválóbb cikkeit vonultatja fel a Terror Háza Múzeum 86. Ünnepi Könyvhétre megjelentetett Szabadság/Harcosok című kiadványa. Az intézmény pénteki tájékoztatása szerint a mintegy 350 oldalas, Szabadság/Harcosok című kiadvány a Commentary, a patinás amerikai neokonzervatív folyóirat legkiválóbb cikkeit vonultatja fel, amelyek most először jelennek meg magyar fordításban. Az 1950-estől a


Az MTVA műsora nyerte a Prix Circom fesztivál egyik fődíját

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) City Folk című műsora nyerte a Prix Circom nemzetközi televíziós fesztivál magazin és hírmagazin kategória fődíját. Az idei Prix Circom fesztiválra 211 pályamű érkezett 26 országból, amelyek kilenc kategóriában mérettettek meg. Az MTVA három kategóriában pályázott: Antala Zsuzsanna nyertes munkája mellett az On The Spot – Brazília című, Cseke