A rendészeti bizottság foglalkozik a focinézőket elriasztó szabályokkal június 2, 2015 19:23 Szerző mediatica Sport Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága csütörtöki ülésén foglalkozik azokkal a nézőket riasztó szabályokkal, amelyek miatt azok sem tudnak kimenni focimeccsre, akik szeretnének – mondta Kósa Lajos kedden sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva. A csakfoci.hu portál hétfőn számolt be arról, hogy 6 százalékkal csökkent az NB I nézőszáma a 2014/2015-ös szezonban az előző idényhez képest. Kósa …
Tisztázódott a vegyszerszagú busz és a csomagtartóban talált bomba rejtélye június 2, 2015 19:13 Szerző mediatica Kékfény Nem köthető terrorszervezethez az a pokolgép, amelyet egy bolgár buszon találtak Magyarországon május végén, az ügy hátterében cégek közötti konkurenciaharc áll – tájékoztatta Pintér Sándor belügyminiszter az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát a testület keddi, zárt ülésén, az ülésről távozó képviselők szerint. A zárt ülésről távozó Pintér Sándor újságíróknak azt mondta: a bizottságot felvilágosította a történtekről, „minden …
Öt közösségszervezőt küldenek a cserkészszövetségek Kárpátaljára június 2, 2015 19:02 Szerző mediatica Magyarság Kiválasztották a cserkészszövetségek azt az öt közösségszervezőt, akit azért küldenek Kárpátaljára, hogy segítsék az ottani települések cserkészcsapatait, kisközösségeit – közölte a Magyar Cserkészszövetség kedden az MTI-vel. A Magyar Cserkészszövetség, a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség és a Magyar Cserkészszövetségek Fóruma áprilisban kezdeményezett a kárpátaljai magyar kisközösségek működését segítő közös akciót – olvasható a közleményben. Az öt közösségszervező, …
Több ponton átírnák az Országgyűlésről szóló törvényt a nemzetiségi szószólók június 2, 2015 19:00 Szerző mediatica Politika Az Országgyűlési törvény módosítására tett javaslatot a nemzetiségi szószólókból álló magyarországi nemzetiségek bizottsága kedden a parlamentnek. A bizottsági javaslat tartalmazza azt a korábban benyújtott, majd visszavont passzust, miszerint a független képviselőkkel azonos működési és ellátási juttatásokat szeretnének kapni a nemzetiségi szószólók. Az indítvány eltörölné az összeférhetetlenséget a térségi fejlesztési tanácsokban, így például országgyűlési képviselő vagy …
Európa Játékok – A birkózó Veréb István viszi a zászlót a megnyitón június 2, 2015 18:59 Szerző mediatica Sport Veréb István világ- és Európa-bajnoki bronzérmes birkózó viszi a magyar zászlót a bakui Európa játékok nyitó ünnepségén. „A birkózók az egyéni sportágakat tekintve huszonkét fővel a legnépesebb csapattal utaznak, és már az első napokban megkezdik a küzdelmeket, így a megnyitón is jelen lesznek, a versenyek során pedig szép eredményeket várunk tőlük” – indokolta a döntést …
Baleset az M3-as budapesti kivezetőjénél június 2, 2015 18:58 Szerző mediatica Kékfény Tűzoltók és rendőrök az M3-as autópálya fővárosból kivezető szakaszán, ahol összeütközött négy autó 2015. június 2-án. A karambol következtében az egyik gépkocsi az oldalára borult, két ember könnyebben megsérült. A rendőrök a forgalmat a Nagy Lajos király útja felüljárónál a szervizútra terelték. MTI Fotó: Lakatos Péter MTI
910 millió lejárt összeg maradt a SZÉP-kártyákon június 2, 2015 18:55 Szerző mediatica Gazdaság A múlt héten mintegy 600 millió forintot költöttek SZÉP-kártyával a belföldi turisták, és összesen 910 millió forint lejárt összeg maradt a kártyákon – mondta Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán. A SZÉP-kártya tulajdonosok ez év május 31-ig költhették el kártyájukról a 2013-ban feltöltött összeget. Amennyiben ezt …
Veszélybe kerül a Fidesz helye a néppárti frakcióban június 2, 2015 18:53 Szerző mediatica Politika Műhelytanácskozást tartottak kedden az Európai Parlament (EP) brüsszeli székházában az úgynevezett illiberális demokráciákról a Magyarországi Európa Társaság szervezésében, a Nyitott Társadalom Alapítvány és a német liberális Naumann Alapítvány támogatásával. A résztvevők a téma kapcsán alapvetően azt a kérdést járták körbe, mit tehet az Európai Unió, ha egy tagállam rendszeresen és módszeresen megsérti a liberális demokrácia …
Bekérették a prágai orosz nagykövetet a cseh külügyminisztériumba június 2, 2015 18:51 Szerző mediatica Külföld Bekérették hétfőn a cseh külügyminisztériumba a prágai orosz nagykövetet, adjon magyarázatot, miért tiltotta meg Moszkva négy cseh politikusnak az Oroszországba való belépést. A cseh külügyminisztérium ugyancsak magyarázatot követel egy, az orosz állami televízióban néhány napja sugárzott dokumentumfilmmel kapcsolatban, amely a Varsói Szerződés hadseregeinek 1968. augusztusi bevonulását Csehszlovákiába, a „prágai tavasz” eltiprását a szocialista kor szellemében …
Három magyar filmpremier Karlovy Varyban június 2, 2015 18:50 Szerző mediatica Kultúra Három magyar film is Karlovy Varyban ünnepli premierjét: Horváth Lili első játékfilmje, a Szerdai gyerek és Nemes Gyula Zero című alkotása a júliusi filmfesztivál East of the West versenyprogramjába kapott meghívást, Szabó Mátyás Határ című diplomafilmje pedig a Future Frames elnevezésű új rövidfilm-válogatásban lesz látható. A Szerdai gyerek a felnőtté válással foglalkozik, főhőse az állami …