A Magyar Kupa döntőjében a Videoton

A bajnokságban éllovas Videoton könnyedén, kettős győzelemmel jutott a labdarúgó Magyar Kupa döntőjébe. A székesfehérváriak egygólos hazai sikerüket követően a címvédő Újpest otthonában 4-1-re nyertek a keddi visszavágón, így 5-1-es összesítéssel jutottak a fináléba. A másik ágon a Ferencváros kétgólos előnyről várja a szerdai visszavágót másodosztályú vendége, a Szolnoki MÁV ellen. Magyar Kupa, elődöntő, visszavágó:

Fidel Castro elárulta Che Guevarát?

„Nincs kapcsolat Manilával” – írta többször is a naplójába Che Guevara Bolíviában. E mondat Alberto Müller veterán kubai újságíró szerint valójában azt jelentette, hogy a szigetországot vezető Fidel Castro elárulta és magára hagyta az argentin gerillát. „Manila volt Kuba fedőneve” – mondta az újságíró az EFE spanyol hírügynökségben kedden megjelent interjújában, amelyet a Buenos Airesben

Kigyulladt egy komp Mallorca közelében

Több mint 150 embert menekítettek ki egy kigyulladt kompról körülbelül 18 mérföldre Mallorca partjaitól kedden délután, és fennáll a veszélye, hogy a hajó elsüllyed. A spanyol hatóságok tájékoztatása szerint a Sorrento nevű hajó Palma kikötőjéből tartott Valencia felé, mikor tűz ütött ki a fedélzeten. Az utasok és a személyzet tagjai a mentőcsónakok segítségével még időben


Ég az erdő Csernobil közelében

Mintegy 270 hektár területen ég az erdő Csernobil közelében — közölte a BBC ukrán nyelvű hírszolgálatával kedden a rendkívüli helyzetek állami szolgálata. Az ukrán katasztrófavédelmi szerv honlapján olvasható közlemény szerint az erdő három helyen is kigyulladt egyszerre, egyebek mellett a csernobili atomerőmű körül kialakított tiltott övezetben, Csernobil város közelében, illetve az attól délnyugatra fekvő Ivankiv

Per indult egy volt román kommunista munkatábor-parancsnok ellen

Megkezdődött Romániában a Ion Ficior volt kommunista munkatábor-parancsnok elleni per, amelyben emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolják a 87 éves férfit. A vádlott, a Duna-deltában felállított peripravai munkatábor egykori parancsnoka, akit több mint száz politikai fogoly haláláért tartanak felelősnek, megjelent kedden a bukaresti ítélőtáblán tárgyalt ügyének első tárgyalásán. A vád szerint a peripravai munkatábor célja az volt,

Hivatalos: indulhat az ASA európai kupákban

A Marosvásárhelyi ASA labdarúgóklub megkapta a versenyengedélyt az európai kupasorozatokban való részvételre. A licencet minden csapatnak kérvényeznie kell, amely indulni szeretne a következő évadban. Nem jelentkezhetnek azok a klubok, amelyek csődvédelmet élveznek. Ilyen körülmények között kilenc 1. ligás egyesület nyújtott be pályázatot, közülük alapfokon heten (Botoșani FC, Steaua Bukarest, Jászvásári CSMS, Medgyesi Gaz Metan, Pandurii


Bemutatták a csíksomlyói búcsúba közlekedő II. Rákóczi Ferenc mozdonyt

Az idén II. Rákóczi Ferenc tiszteletére díszítették fel a csíksomlyói pünkösdi búcsúba induló Székely Gyors-Csíksomlyó Expressz zarándokvonat mozdonyát, a járművet hétfőn sajtótájékoztatón mutatták be a Nyugati pályaudvaron. Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára kiemelte: az Országgyűlés döntése értelmében Rákóczi-emléknapot tartanak a jövőben minden év március 27-én, a fejedelem születésnapján. Hozzátette, a mozdonydekoráció

Sóvidék a Székely Fesztivál kiemelt vendége

Az erdélyi sóvidék a hétvégi Székely Fesztivál kiemelt vendége, a gasztrokulturális majálisnak péntektől vasárnapig a Millenáris park ad otthont. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a rendezvény fővédnöke a fesztiválról tartott keddi budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a gazdasági kapcsolatok erősödéséhez szükség van arra, hogy egy ilyen rendezvény keretében mutatkozhasson be Székelyföld Magyarországon. A három napon át több száz

Wetzel a magyar-román kapcsolatokról: Nem lesz itt semmiféle barátságos fotó

Csak a nyílt és őszinte román-magyar párbeszédnek látja értelmét Wetzel Tamás, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára. A helyettes államtitkár Magyarország csíkszeredai főkonzulátusán kedd délutánra meghirdetett sajtóbeszélgetés előtt nyilatkozott nemzetpolitikai kérdésekről az MTI-nek. Az évek óta szünetelő magas szintű román-magyar párbeszédre vonatkozó kérdésre kijelentette, hogy Magyarország érdekelt a nyílt és őszinte párbeszédben. A legégetőbb


Az ügyészség ismét Markó Attila előzetes letartóztatását kéri

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) ismét Markó Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt parlamenti képviselőjének az előzetes letartóztatását kéri amiatt, hogy kivonta magát a nyomozás alól. A DNA egyik keddi közleménye szerint a kárpótlási ügyben végzett vizsgálatok során kiderült, hogy a vádlott kivonta magát a nyomozás alól, elhagyta Romániát, és ezért nem hallgathatták ki.