Aktuális

Budapesten népszerűsítették a marosvásárhelyi repülőteret

A Transilvania légikikötő vezetősége kedden délután fél 2-kor érkezik haza a magyar fővárosból, az év legnagyobb európai szakmai rendezvényéről, amelyet a Routes Europe 2013 címmel repterek, légitársaságok, turisztikai ügynökségek és a légi közlekedésben döntéshozói jogkörrel rendelkező hatóságok részvételével rendeztek. A marosvásárhelyi repülőtér képviselői azzal a céllal utaztak Budapestre, hogy újabb partneri kapcsolatokat létesítsenek. Külön felhívták

Munkaügyi miniszter: nem hiszem, hogy a postások nem viszik ki a nyugdíjakat

A postások megértésében bízik a munkaügyi miniszter. Mariana Câmpeanu azt mondta, nem hiszi, hogy késlekedések lesznek a pénzek kikézbesítésében, hiszen a társaságot szerződés kötelezi a pontosságra, és ha ennek nem tesz eleget, jelentős bevételtől esik el. A tárcavezető úgy véli, a postások mint munkavállalók bizonyára kiviszik majd a nyugdíjakat, hiszen az idős embereknek semmi közük

Postássztrájk: nem viszik ki a nyugdíjt?

Aggodalmat kelt a nyugdíjasok körében a postások tiltakozása: attól tartanak, hogy nem kapják meg időben a havi járadékukat a küldemények kihordásában dolgozók spontán sztrájkja miatt, amely immár Bukarest után Kolozsvárra is átterjedt. A legfrissebb jelentések szerint pedig már Aranyosgyéresen és Désen is vannak olyan hivatalok, ahol nem dolgoznak. A nyugdíjasok országos szakszervezetének alelnöke azt mondta,


Hangképes beszámoló Borboly Csaba őrizetbe vételéről

Őrizetbe vette és korrupcióval gyanúsítja a román ügyészség Borboly Csabát, Hargita megye önkormányzatának RMDSZ-es elnökét. Oláh-Gál Elvira tudósítása. UPDATE | 2013.05.13 – 11.10. Koholmánynak tartja az ellene megfogalmazott vádat Borboly Csaba, a székelyföldi Hargita megye önkormányzatának hétfőn őrizetbe vett elnöke. Borboly Csaba az ügyészség 29 napos letartóztatási kéréséről dönteni hivatott Marosvásárhelyi Táblabíróságon való előállításakor újságíróknak

Postássztrájk: már Kolozsváron sem dolgoznak

Folytatódik a tiltakozás a postások körében: Bukarestben kedden sem nyitottak 14 hivatalban, Kolozsváron is tüntet kb. 100 dolgozó. Illusztráció A postások szakszervezetének fővárosi elnöke elmondta, a társaság vezetője semmilyen módon nem reagált a tegnap történtekre, ami jelentősen fokozta az elégedetlenséget. „Bár még csak fel sem hívtak. Erre még nem volt példa az elmúlt 23 évben“


Bizalom, drága kincs: kinek van, kinek nincs?

A román állampolgárok leginkább a tűzoltókban, legkevésbé a politikusokban bíznak – derült ki az Adevarul című liberális kötődésű lap által hétfőn ismertetett közvélemény-kutatásból. A tűzoltókban a válaszadók 88 százaléka bízik, a csendőrök bizalmi indexe 73, míg a katonáké 72 százalékos. A legkevesebben (23 százalék) a politikusokban, bankárokban (24 százalék) és ügyvédekben (35 százalék) bíznak Romániában.

Spontánul szerveződő postássztrájk – nem viszik ki a leveleket, újságokat

Spontánul szerveződő tiltakozó megmozdulás a fővárosi postások körében: többen megtagadták hétfőn, hogy kihordják a leveleket és újságokat intézményük átszervezési szándékának hírére. Illusztráció Az elégedetlenséget az okozza, hogy a postatársaság vezetősége csak a leépítésekben, valamint a fizetetlen túlórázásban látja a vállalat gondjainak megoldását. A posta azért kényszerült bevezetni a megszorító intézkedéseket, mert az utóbbi időben jelentősen

Jó hír a gyerekes családoknak

2016-ra 200 lejre nőhet a gyermekpénz. Ana Birchall PSD-s képviselő a juttatás progresszív növelését javasolta 2016-ig, ekkora az összegnek el kellene érnie a 200 lejt, 2014-ig 53, 2015-ig 85 lejt kaphatna havonta egy gyerek. Jelenleg a gyermekek havonta 42 lejes állami juttatásban részesülnek. Ezt az összeget a kiskorúak 2 éves koruktól 18 éves korukig kapják,


Marosvásárhelyen is megáll a Boldogasszony Zarándokvonat

Csütörtök este Marosvásárhelyen is megáll a Boldogasszony Zarándokvonat. Az idén másodszor útra kelő, lelki programokat és felemelő élményeket nyújtó zarándokokat szállító vonat csütörtökön reggel hat óra előtt pár perccel indul Budapestről, a Nyugati pályaudvarról. Első állomása Máriaradna ősi Kegytemploma lesz, ahová helyi idő szerint 11,45 perckor érkezik meg. Az itteni déli szentmise után pár percre