Gazdaság

Befagyasztja az energiaárakat a francia kormány

Ségolene Royal francia energiaügyi és környezetvédelmi miniszter csütörtökön bejelentette, hogy az eredeti tervekkel ellentétben mégsem emelkedik a lakossági elektromos áram ára augusztusban. Korábban öt százalékos áremelést tervezett az állami szolgáltató, az EDF. „Nem fog emelkedni az elektromos áram ára, mint ahogy azt terveztük augusztus 1-jén, öt százalékkal” – mondta a miniszter a BFMTV hírtelevízióban. A

Nagy veszteséggel zárta a tavalyi évet a Cseh Légitársaság

Mintegy 922 millió koronás veszteséggel zárta a tavalyi évet a Cseh Légitársaság (CSA), a cégnek ez a legrosszabb eredménye 2009 óta – közölte a Mladá Fronta Dnes című cseh napilap csütörtökön. Az újság szerint a CSA gazdálkodása a korábbi években is veszteséges volt, de a végső adatokat a társaság vagyonának kiárusítása mindig módosította. 2012-ben például


A kormány elfogadta a tb-járulékcsökkentésről szóló törvénytervezetet

A kormány elfogadta szerdán a társadalombiztosítási járulék 5 százalékpontos csökkentéséről szóló törvénytervezetet, amelyet a parlament elé terjeszt. E szerint a munkáltatóknak az eddigi 20,8 százalékos járulék helyett 15,8 százalékot kell fizetniük az államkasszába alkalmazottaik bére után. A nehéz munkakörülmények között dolgozók után fizetendő járulékot is 20,8 százalékra és 25,8 százalékra mérsékelnék a korábbi 25,8 százalék,

Amerikai különmegbízott: fejleszteni kell a Közép-Európán belüli gázellátást

Fejleszteni kell a délkelet- és közép-európai országok egymás közötti földgázellátását annak érdekében, hogy növekedjen az energiabiztonság a régióban – mondta az amerikai kormány energiaügyi különmegbízottja szerdán Budapesten. Carlos Pascual kedden érkezett küldöttség élén kétnapos hivatalos látogatásra Budapestre, ahol részt vett a Külügyminisztérium által szervezett fórumon, amelynek témája a délkelet- és közép-európai térség energiabiztonsága volt. Tárgyalt

Jelentős veszteséget jelentett a SAS légitársaság

Jelentős, 1 milliárd svéd koronás (34 milliárd forintos) veszteséget jelentett a februártól áprilisig tartó időszakra a skandináv SAS légitársaság, ezért várhatóan háromszáz dolgozóját elbocsátja. A Scandinavian Airlines szerdai, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint árbevételük az előző évi 10 milliárd svéd korona után idén február és április között 8,4 milliárd koronára csökkent, adózás előtti eredményük pedig 1


Különös lehetőség előtt a Richter Gedeon

Szijjártó Péter kijelölt külgazdasági és külügyminiszter-helyettes és Annamuhammet Gochiev türkmén miniszterelnök-helyettes aláírta szerdán Budapesten a Magyarország és Türkmenisztán közötti gazdasági együttműködési megállapodást – tájékoztatta Fülöp Judit, Szijjártó Péter sajtófőnöke az MTI-t. A megállapodás értelmében létrejön a gazdasági vegyes bizottság, amely az ősszel tartja első ülését. A bizottság feladata lesz a kereskedelmi forgalom növeléséhez szükséges döntések

Olcsóbb lesz a villamos energia júliustól kezdve

Olcsóbb lesz a villamos energia júliustól kezdve, jelentette be ma az Országos Energiaszabályozó Hatóság alelnöke a Román Biomassza és Biogáz Egyesület alapítása alkalmából rendezett konferencián. Emil Calotă azt mondta: a fogyasztók kétszer fizették meg a zöldenergia-árkompenzációt, ezért kerül majd kevesebbe a villany. Egyelőre nem világos, mennyivel kisebb összeg szerepel majd a számlákon, erről a következő


Emelkedett az üzemanyagok ára

Emelte bruttó 5 forinttal a gázolaj és 4 forinttal a benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. Az emeléssel a gázolaj literenkénti átlagára 418-419 forintra, a benziné 417-418 forintra nőtt. A Mol legutóbb két héttel ezelőtt pénteken változtatott az árakon, akkor bruttó 2 forinttal csökkentette a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát, a benziné nem változott.