Gazdaság

3 milliárd eurónyi tőke jöhet Magyarországra?

Jelenleg mintegy száz konkrét beruházási projektre vonatkozó megkeresést kezel a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA), ezek megvalósulásával 3 milliárd euró külföldi tőke érkezhet az országban – nyilatkozta a Világgazdaságnak Berényi János, a hivatal elnöke. A lap keddi számában megjelent interjú szerint minimálisan is megismételhető a tavalyi, 1,2 milliárd eurós tőkebeáramlás. MTI

Csalódást keltett az Apple negyedéves eredménye

Az Apple soha annyi iPhone okostelefont és iPad tabletet nem adott el a karácsonyi időszakban, mint 2013 utolsó negyedévében, a befektetők összességében mégis csalódást keltőnek ítélték a vállalat hétfő éjjel, a New York-i tőzsdezárás után közölt eredményeit. Az Apple részvényei 8 százalékot zuhantak a tőzsdén kívüli elektronikus kereskedésben. A vállalat 13,07 milliárd dollár – részvényenként

Valódi állásbörze, valóságos állásokkal – még diákoknak

Végzős középiskolásoknak tartottak állásbörzét az egyik marosvásárhelyi líceumban. Az EU-s finanszírozású rendezvényen a tizenkettedikesek mellett tizenegyedikesek is részt vettek, hogy betekintést nyerjenek a munkahelykeresés folyamatába. Tizenöt cég küldte el képviselőjét a találkozóra, amelyen valós ajánlatokat ismertettek az érdeklődőkkel. A diákok közül többen ígéretet kaptak, hogy tanulmányaik végeztével elhelyezkedhetnek a kiválasztott vállalatnál. mediatica


Kiszáll a Mol az INA-ból

Kész tényként kezelik a hétfőn megjelent horvát lapok, hogy a Mol megválik az INA-ban meglévő részvényeitől, az ügylet lebonyolításhoz a horvát kormány is kész lenne eladni saját részvényeiből. Kormányközeli forrásra hivatkozva hétfői számában a Jutarnji list azt közölte, hogy Zágráb elégedetten veszi tudomásul, miszerint a Mol el kívánja adni a részvényeit az INA-ban. A cikk

Kivonul Romániából a magyar életbiztosító

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. megszünteti a kizárólagos tulajdonában lévő Tisia Expert S.R.L. nevű leányvállalatát – jelentette be a biztosító társaság a BÉT honlapján hétfőn. A közlemény ismerteti: a társaság elemzései, becslései alapján úgy ítélte meg, hogy jelenlegi formájában a romániai értékesítés fenntartása nem kellően hatékony, így döntést hozott a romániai értékesítés, illetve ezen funkciót

Fitch: kezelhető a közép-európai négyek finanszírozási igénye

Kezelhető lesz az idén a közép- és kelet-európai négy EU-gazdaság finanszírozási igénye, amely GDP-arányosan elmarad az euróövezeti átlagtól – áll a Fitch Ratings hétfőn Londonban ismertetett előrejelzésében. A nemzetközi hitelminősítő által Magyarországról, Csehországról, Lengyelországról és Romániáról összeállított prognózis azzal számol, hogy a négy gazdaság bruttó állami tőkepiaci finanszírozási igénye 2014 egészében összesen 78,5 milliárd euró


Magyar rendszámmal közlekednek ezentúl a romániai teherautók

Megszünteti romániai járműflottáját a Waberer’s magyarországi fuvarozó társaság – közölte hétfői számában a Hargita népe napilap. A Hargita megyei napilapnak a Waberer’s Románia vezérigazgatója, Barcza Zoltán számolt be a részben már megtörtént változásokról. A vezérigazgató elmondta, tavaly több mint 200 kamiont cseréltek le a csíkszeredai telephelyhez tartozó járművek közül. A pótlásukra vásárolt új járműveket viszont

Az Egyesült Államokban már a harmadik bank ment csődbe az idén

Alig telt el három hét az idei évből, máris a harmadik bankcsődről érkezett jelentés az Egyesült Államokból, miután tavaly összesen 23 bankot zártak be a tengerentúlon. Az állami betétbiztosítási alap (FDIC) szerint a csődhullám négy éve tetőzött; a bezárt bankok száma 2010-ben 157-re nőtt az egy évvel korábbi 140-ről. Három éve 92 bank ment csődbe,

Băsescu ellenkezése miatt elbukhat Románia IMF-fel kötött hitelszerződése

Traian Basescu ellenkezése miatt elbukhat Románia IMF-fel kötött hitelszerződése, miután az államfő továbbra sem járul hozzá, hogy Románia hét eurócenttel emelje az üzemanyag jövedéki adóját, ezért nem írja alá az intézkedést tartalmazó, a bukaresti kormánynak a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) intézett szándéklevelét – derült ki csütörtökön, amikor az elnök a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttségét fogadta. A


Uniós munkavállalás – Német államfő: a bevándorlás hasznos Németországnak

Hasznos a bevándorlás Németországnak, a bevándorlók elleni hangulatkeltés pedig veszélyes – mondta a német államfő egy pénteki lapinterjúban. Joachim Gauck a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjúban kiemelte, hogy „a társadalmi békét veszélyezteti és téves az a sugalmazás, hogy a bevándorlók ártanak az országnak, elveszik a munkánkat és veszélyeztetik a szociális rendszert”. Ennek éppen az ellenkezője