Gazdaság

Roncsautó-program: az idén érvényes feltételek

Már jelentkezhetnek a roncsautó-programban begyűjtőhelyként, vagy az értékjegyeket elfogadó helyként való részvételre a cégek – derül ki a környezetvédelmi alap szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményéből. A feltételek az afm.ro honlapon találhatóak. Május 23-ig jelentkezhetnek a cégek. A roncsautó-program keretében idén 20 ezer értékjegyet utalnak ki, ebből 3 ezret a közintézmények használhatnak fel, a többit a magán- és

Székely hetek a magyarországi Auchan áruházakban

Tizenegy székelyföldi termelő 76 termékét ismerhetik meg péntektől a magyarországi vásárlók az ország 19 Auchan áruházában. A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten, az esemény megnyitóján hangsúlyozta, hogy a tárca a rendelkezésére álló eszközökkel segíti a határon túli magyar gazdálkodókat. A minisztérium ösztönzi, hogy a határon túli magyar termelők árui eljussanak magyarországi


Még az amerikai vasút sem elég jó, hogy megvegye a románt?!

Kudarcba fulladt a teherszállító állami vasútvállalat, a CFR Marfă 51%-os többségi részvénycsomagjának eladása, miután egyetlen jelentkező sem teljesítette a feltételeket. A közlekedési minisztérium szerdán közölte, hogy a privatizációra jelentkező két vállalat és egy konzorcium közül egyik sem teljesítette az állam által megkövetelt feltételeket. “A minisztérium által felállított privatizációs bizottság úgy döntött, hogy elutasítja a három

Szédületesen nőtt a dohányiparban dolgozók bére

Elérte az 1617 lejt a nettó átlagbér, miután márciusban átlagosan 64 lejjel nőttek a fizetések. Ugyanekkor a bruttó átlagbér 2231 lej volt, ami 4,1%-kal több a februári összegnél – derül ki az Országos Statisztikai Intézet adataiból. A legnagyobb bérnövekedést a dohányiparban dolgozók esetén mutatják a statisztikák, 19,3%-kos emelkedéssel itt 5645 lej volt az átlagbér, ezzel


Bővíti romániai flottáját a Wizz Air

Újabb Airbus 320-assal hét repülőre bővíti bukaresti flottáját a Wizz Air, amely a romániai piacra lépése óta csaknem egymilliárd dollárt fektetett be az országban – jelentette be Ábrán György kereskedelmi igazgató a román fővárosban. Az új gép júliustól áll forgalomba és várhatóan évi 300 ezer utassal növeli a Wizz Air romániai forgalmát. MTI

Csökkenő inflációt valószínűsít a jegybank

Enyhén csökkentette a Román Nemzeti Bank (BNR) az idei inflációs célt, így 3,2 százalékos fogyasztói árindex növekedésre számítanak a korábbi 3,5 százalék helyett – derült ki szerdán Mugur Isărescu jegybanki kormányzó bejelentéséből. A központi bank korábban 1,5-3,5 százalékos inflációs célt tűzött ki az idei évre, így az új bejelentés szerint a központi bank enyhén lefelé

Tengerparti nyaralás, nagyon olcsón!

Több mint ötven szálloda vesz részt a „Tengerpart mindenkinek” nevű kedvezményes üdültetési programban, amelyet tizenkettedik alkalommal hirdetett meg a turisztikai irodák szövetsége (ANAT). A program Costinesti, Olimp, Neptun, Jupiter, Cap Aurora, Venus, Saturn, Mangalia, 2 Mai, Vama Veche üdülőkre terjed ki. Az akcióban résztvevő hotelekben június 15-ig húsz-harminc százalékkal olcsóbban lehet szálláshoz jutni. E szerint


Románia energiafüggetlenségre tör

Victor Ponta miniszterelnök szerint Románia öt-tíz éven belül energetikai szempontból függetlenné válik – írta hétfői számában a Krónika című erdélyi napilap a politikus egy hétvégi nyilatkozatát idézve. A román kormányfő az OMV-csoporthoz tartozó Petrom egyik fekete-tengeri egységének meglátogatása után Konstancán beszélt az ország energetikai kilátásairól. Ponta úgy vélekedett: a Fekete-tenger kontinentális talapzatából kitermelt kőolaj és