Gazdaság

Európa egyik legdrágább autópályája lesz a Brassó-Comarnic

Négy cég jelentkezett a Brassó és Comarnic közötti autópálya építésére. Egy romániai cég mellett egy kínai, egy olasz és egy nemzetközi társulás is jelentkezett a versenytárgyalásra. A sztrádaszakasz hossza 58 km, és a beruházás értéke megközelítőleg 1,2 milliárd euró, vagyis egy kilométer útszakasz megépítése majdnem 20 millió euróba kerül. Ezekkel a költségekkel ez lesz az

Magyar kézbe kerülhet a román posta

A Magyar Posta vizsgálja a Román Posta privatizációjával kapcsolatos lehetőségeket, feltételeket, és ezek ismeretében dönthet arról, hogy befektet-e a romániai piacon – közölte a Magyar Posta Zrt. az MTI érdeklődésére. A kormány hétfőn hirdette meg a posta privatizációját, az állam 51%-os többségi részvénycsomagot bocsát áruba. A távközlési miniszter által közölt ütemterv szerint március 11-étől lehet

Mire számíthat Székelyföld beruházások terén?

Helyi polgármesterekkel költségvetési gondokról, fejlesztési lehetőségekről tárgyalt Háromszéken Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke, a Képviselőház külügyi bizottságának vezetője. Tamás Sándor megyei elnök és Antal Árpád polgármester társaságában találkozott Kovászna megye új kormánybiztosával, Dumitru Marinescuval is. A találkozásokat követően február 27-én, szerdán, Sugásfürdőn tartott sajtótájékoztató keretében Borbély László kifejtette: a választások után eljött az ideje


Bővítene az Ursus sörgyár

Az Ursus Breweries egy több szakaszban történő bővítés során ötszörösére növelné brassói gyárának a termelési kapacitását – írja a Mediafax hírügynökség. Andrew Highcock, a cég elnöke elmondta, azért dolgoznak a bővítésen, mert azt tapasztalják, hogy a sör egy nagyon kedvelt ital Romániában, és növekedési potenciál van a piacon. A projekt szerint évi 5 millió hektoliterre

Fontos bejelentés az észak-erdélyi autópályával kapcsolatosan

Victor Ponta kormányfő úgy véli, hogy Románia számára lényegbevágó az erdélyi autópálya építésének a folytatása, szerinte a 2004-ben elkezdett projekt finanszírozását a köz- és magánszféra együttműködésével lehetne megoldani. A kormányfőt szerdán, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen megkérdezték, ha a kormány támogatni fogja az Emil Boc által vezetett város fontos projektjeit. „Minden projektet támogatok ami a városhoz,

Ki veszi meg a Román Postát?

Már tíz érdeklődő van a Román Posta privatizálása iránt. Dan Nica távközlési miniszter tudatta, első fázisban a szóban forgó társaságok szándéknyilatkozatot nyújtottak be, amely egyelőre nem kötelezi őket semmire, ellenben jelzésértékű, hogy nagy versengés várható a többségi részvénycsomag megszerzése iránt. Az állam úgy döntött, az értékpapírok 51 százalékát értékesíti, hogy átengedje a döntésjogot és ezzel


Bokros: Románia behozta lemaradását Magyarországhoz képest

„Emberöltőn át tartó változásokra és változtatásokra, szerkezeti reformokra van szükség ahhoz, hogy gazdaságilag stabil országgá váljon Románia” – jelentette ki Marosvásárhelyen tartott előadásában szerda este Bokros Lajos, Magyarország volt pénzügyminisztere, az Európai Parlament képviselője. A közgazdász végzettségű politikus, aki a Közép-európai Egyetem és a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem tanára, a Kós Károly Akadémia Alapítvány meghívására Magyarország

Románia vs Rompetrol: vége az állóháborúnak?

Memorandumot írt alá pénteken a kormány a Rompetrollal, az utóbbi felet az ipari privatizációért felelős hivatal (OPSPI) képviselte a tárgyalások során. Az egyezség szerint a vállalat vissza fogja vásárolni az államnál lévő részvényei egy részét. A gazdasági minisztérium ezután is 10%-ot meghaladó részesedéssel fog bírni a kőolajipari társaságban. A főrészvényes KazMunayGas partnerséget is felajánlott az

Nem építheti tovább a Bechtel az észak-erdélyi autópályát

A kormány felbontaná az észak-erdélyi autópálya építésére vonatkozó szereződést az amerikai Bechtel vállalattal – jelentette ki Dan Şova infrastrukturális beruházásokért felelős miniszter. Az Agerpres pénteken idézte a minisztert, aki egy televíziós műsorban kifejtette: be kell ismerni, hogy működésképtelen a jelenlegi szerződés, ezért a feleknek kölcsönös megállapodás révén fel kellene bontaniuk. A tárcavezető tájékoztatása szerint már


Történelmi veszteség a romániai bankoknál

Tavaly a román nemzeti bank adatai szerint az országban működő 40 hitelintézet 2,12 milliárd lejes veszteséget halmozott fel, ami mintegy háromszorosa az előző évinek. Ez negatív rekordnak számít, ellentétben a 2008-as pozitív csúccsal, amikor még a 4,4 milliárdot is meghaladta a kumulált nyerség. A bankrendszer három egymást követő évben veszteséges volt Romániában. A három év