Észak-erdélyi autópálya: itt a döntés, amelyre Marosvásárhelyen régóta várunk szeptember 10, 2015 11:27 Szerző mediatica Gazdaság A kormány 39,5 millió lejt utalt ki a kisajátításokra, amelyek az észak-erdélyi autópálya Marosvásárhelyhez közel eső szakaszának nyomvonalán szükségesek. A kormány szerdai üléséről kiadott közleménye szerint az összegből a Marosugra – Marosvásárhely pályaszakasz megépítéséhez szükséges 801 magántulajdonban levő ingatlan kisajátítását finanszírozzák öt falu – Maroskeresztúr, Lukafalva, Marosugra, Kerelőszentpál és Nyárádtő -, valamint Marosvásárhely közigazgatási területén. …
Románia tárgyalni akar az IMF-el szeptember 4, 2015 15:47 Szerző mediatica Gazdaság Románia tárgyalni akar a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egy újabb többoldalú nemzetközi hitelmegállapodás megkötéséről – közölte Eugen Teodorovici román pénzügyminiszter. A miniszter a Bloombergnek nyilatkozva jelentette ki, hogy a bukaresti kormány 2016-ban újabb hitelmegállapodást köthet az IMF-el, az Európai Bizottsággal és a Világbankkal. Kifejtette, hogy Románia meg tud állni a saját lábán, nincs szüksége hitelre, de …
Üzemanyagár: ez várható január 1-jétől augusztus 31, 2015 9:20 Szerző mediatica Gazdaság Még olcsóbb lesz az üzemanyag január 1-jétől, amikor 24 százalékról 20 százalékra csökken az ÁFA. Számítások szerint 13 banival kell majd kevesebbet fizetni a benzin vagy gázolaj literéért, de ennél is jelentősebb, 50 banis ármérséklés is előfordulhatott volna, amennyiben a pártok megállapodnak a 7 eurócentes különadó törléséről már a következő év elejétől kezdve. Mint ismert, …
Kész lesz az erdélyi autópálya, és nem lehet majd rajta közlekedni?! augusztus 31, 2015 8:10 Szerző mediatica Gazdaság Engedély nélkül épül az autópálya Torda és Szászsebes között. Az észak-erdélyi és dél-erdélyi sztrádát összekötő 71 kilométeres szakaszból 66 kilométerre nem szerezte meg a szükséges papírokat a kivitelező: a Közlekedési Minisztérium mindössze egy 5 kilométeres szakaszra vonatkozóan hagyta jóvá a terveket, illetve egy további 19 kilométeres részre vizsgálják a papírokat, értesült a Hotnews. A fennmaradó …
Nem kell aggódniuk az Astra Biztosító ügyfeleinek augusztus 27, 2015 12:06 Szerző mediatica Gazdaság A román és a magyar biztosítási garanciarendszer is helytáll a román Astra Biztosító magyarországi fióktelepének károsultjai számára azt követően, hogy a biztosítót felügyelő román felügyeleti hatóság visszavonta az Astra román cégének tevékenységi engedélyét és kezdeményezte annak felszámolását. Az MNB a román felügyelettel való egyeztetéseken képviseli a magyar fogyasztók érdekeit. Az előzmények Az öszevont román pénzügyi …
Elnéző Romániával a Fitch augusztus 26, 2015 13:18 Szerző mediatica Gazdaság A Fitch Ratings a befektetésre ajánlott kategóriában erősítette meg a román adósbesorolást, az egyre növekvő gazdasági és belpolitikai kockázatok ellenére, noha a hitelminősítő is elismeri, hogy az államháztartás hiánya jövőre átlépheti a 3 százalékos küszöböt. A londoni székhelyű hitelminősítő szakértői azzal indokolják a stabil kilátásokat, hogy érdemben javult a román államháztartás helyzete, a költségvetési hiány …
Átlagos termésre, nagyon jó minőségre számítanak a francia bortermelők augusztus 25, 2015 13:24 Szerző mediatica Gazdaság A szárazság miatt a tavalyinál valamivel alacsonyabb termésre, de nagyon jó minőségre számítanak idén a francia bortermelők. „Jó évjárat várható idén kiváló érettséggel, ízekkel, és ígéretes erjedéssel” – mondta hétfőn Jérôme Despey, a FranceAgriMer nevű állami borászati tanácsadó vállalat elnöke. A francia mezőgazdasági minisztérium becslése szerint idén 46,5 millió hektoliter bor termelése várható, ami a …
Pert indít az MNB a Magyar Nemzet ellen augusztus 25, 2015 13:22 Szerző mediatica Gazdaság A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a hétfői Magyar Nemzetben megjelent cikkben szereplő valótlan állítások miatt helyreigazítási pert kezdeményez a napilap ellen – közölte a jegybank a honlapján hétfőn. A jegybank szerint az ellenzéki napilap azt a téves látszatot igyekszik kelteni, hogy az MNB közömbös a pénzügyi intézmények jogsértő gyakorlatával szemben és nem lép fel a …
Azomaros-reakció a csütörtöki, marosvásárhelyi tüntetésre augusztus 14, 2015 8:09 Szerző mediatica Gazdaság Az Azomaros vegyikombinát vezetősége, valamint a gyár tulajdonosa, az Ameropa svájci társaság tiszteletben tartja az emberek véleménynyilvánítási szabadságát, reagált még az este folyamán a vállalat a csütörtöki, marosvásárhelyi megmozdulásra, amelyen mintegy félezren vettek részt. A sajtóközleményben egyebek között az olvasható: ismételten megerősítik, hogy terv szerint haladnak az elavult berendezések cseréjével, így 2016. január 1-jétől a …
Ezért nem épülhetett több autópálya Romániában – súlyos visszaélések? augusztus 13, 2015 12:19 Szerző mediatica Gazdaság Felfüggesztették tisztségéből az autópálya- és főútkezelő társaság beruházásokért felelős aligazgatóját, és fegyelmi eljárást kezdeményeztek ellene, miután egy televíziós műsorban felhívta a figyelmet, hogy valószínűleg le kell zárni és újjá kell építeni a dél-erdélyi autópálya Nagyszeben és Szászváros közötti szakaszát. A tavaly novemberi államelnök-választás előtt sebtében felavatott sztráda alatt ugyanis nincs megfelelően megerősítve a talaj, a …