Gazdaság

Bukarestben írták alá a Romániában megkötött biztosítások mintegy felét

A fővárosban megkötött biztosítások értéke 4 milliárd lejre tehető, míg a megyék közül legjobban teljesítő Kolozs, Prahova és Temes térségében a biztosítók üzleti forgalma mindössze 200 millió lej körül alakult – tájékoztatott az Országos Pénzügyi Felügyelet (ASF). A legtöbb biztosítási szerződést azokban a megyékben írták alá, amelyekben a legtöbb befektetéseket eszközölték. Ezeknek köszönhetően ugyanis az

Bukarestben a köztelevízió után a felszíni tömegközlekedést működtető vállalat számláit is zárolták

Az adóhatóság zárolta a bukaresti felszíni tömegközlekedést biztosító vállalat bankszámláit, miután az jelentős adósságot halmozott fel az állammal szemben. A bukaresti felszíni tömegközlekedést működtető RATB közölte, hogy adóssága eléri a 272 millió lejt, és perben állnak az adóhatósággal, mert kifogásolják ez utóbbi által megállapított tartozás nagyságát. Közben az adóhatóság bejelentette, hogy a következő időszakban zárolni

Románia 500 ezer eurót veszít naponta, mert nem építette meg a fővárost Brassóval összekötő autópályát

Románia több mint 1,5 milliárd eurót veszített a 2008-2015 közötti időszakban, mert nem építette meg a Brassó és Bukarest közötti autópályát – írta szakértői jelentésekre hivatkozva a Ziarul Financiar. Az autópálya hiánya miatt nem csak a befektetők kerülték el a térséget, hanem az közvetlen módon a vállalatokra és a helyi költségvetésekre is kedvezőtlen hatással volt.


Görcsösen ragaszkodik az adólazításokhoz Ponta

Akár sürgősségi kormányrendelettel, a parlamentet megkerülve is kész életbe léptetni az új adótörvénykönyvet Victor Ponta román kormányfő, aki a hét végén egy interjúban azt állította, olyan külső érdekek is állhatnak az államfő vétója mögött, amelyek kolóniaként tekintenek Romániára. A kormányzó szociáldemokraták ma döntenek arról, hogy összehívják-e a parlament rendkívüli ülését. A román kormánynak több megoldási

Romániában 1,1-2,8 százalékkal növekedhet a belföldi földgázkitermelés aránya

Emellett az import mértéke nem változna – írta tanulmányában az Országos Gazdasági Előrejelzési Bizottság (CNP). Idén amúgy 66,4 százalékkal csökkent a földgázimport mértéke múlt évhez viszonyítva, a belföldi kitermelés mértéke jövőre várhatóan 1,1 százalékkal, 2017-ben 1,7 százalékkal, 2018-ban pedig 2,8 százalékkal emlkedhet. Rádió Gaga

A júnus 1-jén kibocsátott 509 lej értékű pénztárblokkok nyertek a vasárnap rendezett nyugtalottó sorsoláson

Amennyiben több mint száz ilyen pénztárblokkot mutatnak fel a helyi adóhivatalokban, akkor a pénzügyminisztérium újabb sorsolást rendez, hogy a nyertesek száma ne haladja meg a százat. Így a szerencsések legkevesebb 10.000 lejt vihetnek majd haza az 1 millió lej értékű nyereményalapból. A nyugtalottó szabályzatán azt követően változtattak, hogy az első sorsoláson több mint 18.000 szerencsést


Eurofound: Az uniós tagállamok közül Romániában dolgoztak a legtöbbet a munkavállalók

A romániai teljes munkaidős alkalmazottak dolgoztak a legtöbbet tavaly az Európai Unió tagországai közül – tájékoztatott az EU munkaügyi alapítványa, az Eurofound. A tanulmányban a részmunkaidős állások nem szerepelnek. Eszerint Romániában heti 41 órát dolgoznak az alkalmazottak, ugyanannyit mint az elmúlt két évben. Kevéssel lemaradva a luxemburgi, a brit, a portugál, a német és a

Temesváron építik meg Románia legmagasabb épületét

Az ingatlan 24 emeletes és 155 méter magas lesz, 18 méterrel magassabb mint a jelenleg legnagyobb bukaresti Sky Tower. Megépítése után terjeszkedő multinacionális vállalatok székhelyeként fog működni. A projekt összértéke 200 millió euró. Rádió Gaga

Erdélyben takarékos, Olténiában tartozást halmoz a lakosság

Gorj, Iași és Bihar megye vezeti a legeladósodottabb megyék listáját Romániában – számította ki jegybanki adatokra hivatkozva a Ziarul Financiar. A bankhitelek és bankbetétek mértékének tekintetében Gorj megyében 180 százalék, Iași megyében 151 százalék, Bihar megyében pedig 148 százalék az adósság aránya. A legkevésbé eladósodottak között Hargita megye van a legjobb helyzetben 59 százalékos adósságaránnyal,