Gazdaság

Útdíj – ingyenes lesz a Megyeri híd

A jövőben is ingyenesen lesz használható a Megyeri híd – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap. Lázár János a HírTV-nek nyilatkozva azt mondta, a díjmentesség fenntartásáról azután döntött szerdán a kormány, hogy mérlegelte az észrevételeket. A miniszter beszámolt arról, a nemzetgazdasági és a nemzeti fejlesztési miniszter tájékoztatta a kormányt az önkormányzatokkal és a szakmai érdekképviseletekkel

Új élményfürdő várja a vendégeket

Átadták a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszoda bővítésével kialakított új élményfürdőt vasárnap, a beruházásra félmilliárd forintot fordított az önkormányzat. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, országgyűlési képviselő az avatóünnepségen emlékeztetett rá, a hódmezővásárhelyi fürdőkultúra hagyományai száz évre tekintenek vissza, a mai fürdő építése pedig a két világháború között kezdődött el. Felidézte, hogy a város 2002-ben építette meg

Megtelnek a fürdők karácsonykor

Az ünnepi időszakra megtelnek a fedett, téli kapacitással rendelkező magyarországi fürdők a Magyar Fürdőszövetség előrejelzése szerint. Juhász Szabolcs, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára az MTI-nek elmondta: a kéthetes téli szünetben elsősorban a kiemelt, országos jelentőségű helyeken lesz kimagasló forgalom, ami akár 1 százalékponttal is hozzájárulhat az éves teljesítmény emelkedéséhez. Összegzése szerint 2014-ben a magyarországi fürdők változatos


Megnyitották az Arad-Nagylak autópálya egyik szakaszát

Megnyitották pénteken a forgalom előtt Romániában az Arad-Nagylak autópálya egyik szakaszát – közölték pénteken román hírügynökségek. A román hatóságok 28 kilométer hosszú autópályarészt nyitottak meg, amely Nagylaktól halad Aradig. Ez a szakasz két részre van osztva, eddig elkészült a Nagylak és Pécska (Pecica) közötti 22 kilométer, valamint további 6 kilométer a Pécska és Arad közötti

Orbán: Nem adjuk fel terveinket

A kormány áttekintette az orosz gazdaság helyzetét, és megállapította, hogy bár a rubelválság kedvezőtlenül érinti a magyar gazdaságot is, de „nem adjuk fel a terveinket”, csak azokat át kell ütemezni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, a Matolcsy György jegybankelnökkel közös sajtótájékoztatóján. A kormányfő közölte: vizsgálták egyebek mellett az oroszországi magyar beruházások helyzetét és

Pánik a rubel miatt Oroszországban. Nincs eladó euró és dollár, sorok a valutaváltóknál

A rubel árfolyamának zuhanása, napon belül is rendkívüli kilengéseket mutató árfolyama miatt az Apple Oroszországban leállította termékeinek internetes értékesítését, a fogyasztók megrohamozták az elektronikai cikkeket és bútorokat árusító üzleteket, sokan a valutaváltó helyeken próbálják megtakarításaikat valutára váltani és hiány van a külföldi új autókból. „Oroszországi online üzletünk jelenleg nem elérhető, amíg felülvizsgáljuk árainkat” – közölte


Soha nem látott mélységbe zuhant a rubel árfolyama

Ismét soha nem látott mélységbe zuhant a rubel árfolyama a moszkvai tőzsde devizakereskedésében: a dollárt 58,7, az eurót pedig 73,15 rubelen jegyezték hétfőn helyi idő szerint délelőtt 11 óra előtt 5 perccel. A pénteki záráshoz képest a dollár 52 kopejkával, az euró pedig 87 kopejkával drágult. A rubel gyengülése ezután is folytatódott. Szakértők azzal magyarázzák

Nagy a bizonytalanság az olajárral kapcsolatosan

A kőolaj piaci ármozgásával kapcsolatban az elmúlt napokban megszólalt elemző cégek, bankok, olajipari vállalatok mindegyike azzal számol, hogy az eddig várthoz képest alacsonyabb lesz az energiahordozó világpiaci átlagára jövőre. Ennek megfelelően rontották – sokan jelentős mértékben – az átlagárra vonatkozó becslésüket. Van aki szerint a 2015-ben az olajár akár 30 dollárra is süllyedhet hordónként, de

Orbán: Még mindig nem vagyunk elégedettek

Magyarország bebizonyította, hogy a gazdasági növekedés érdekében át kell lépni néhány hagyományos gazdasági dogmán – írta Orbán Viktor miniszterelnök a belgrádi Kína-Közép-Kelet-Európa csúcstalálkozó előtt a Tanjug szerb hírügynökség megkeresésére. A vasárnap közölt szöveg szerint a magyar kormányfő kiemelte: Európában általánosan elfogadott az az elképzelés, hogy néhány éven belül Közép-Európa válik az Európai Unió növekedésének mozgatórugójává.


December 22-én adja át az első A350-estó repülőgépet az Airbus

December 22-én adja át az első A350-es típusú repülőgépet az Airbus a Qatar Airwaysnek – közölte a gyártó vasárnap a Facebook-oldalán. A típust szombaton repülték volna ünnepélyes keretek között Toulouse-ból Dohába, a Qatar Airways bázisára, de szerdán a légitársaság bejelentette, hogy bizonytalan időre elhalasztják a hivatalos bemutatót. Az azóta megjelent sajtóértesülések szerint komoly hibákat kellett