Jó hírek a Balatonról november 1, 2014 16:12 Szerző mediatica Gazdaság Idén január-augusztusban 1 millió 139 ezer vendég 3 millió 948 ezer vendégéjszakát töltött el a Balatonnál, így a vendégek száma összesen 40 ezer fővel, a vendégéjszakák száma pedig 111 ezerrel nőtt az előző év azonos időszakához képest – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján olvasható adatokból. A tóhoz érkezők háromnegyedét a belföldi vendégek …
Újabb bank ment csődbe az Egyesült Államokban november 1, 2014 16:10 Szerző mediatica Gazdaság Tizenhatra nőtt az idén eddig csődbe jutott bankok száma az Egyesült Államokban, tavaly összesen 24 bankot zártak be. Az állami betétbiztosítási alap (FDIC) szerint a csődhullám négy éve tetőzött, a bezárt bankok száma 2010-ben 157-re nőtt az egy évvel korábbi 140-ről. Három éve 92 bank ment csődbe, két éve 51. A 2007 vége óta csődbe …
Íme, miért jobb nagyvárosban élni november 1, 2014 16:09 Szerző mediatica Gazdaság A háztartások egy főre jutó havi fogyasztási kiadása mintegy 3,5 százalékkal növekedett az idén az első fél évben éves összehasonlításban, így 66,5 ezer forintot tett ki – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai tükör című friss kiadványából. Mivel a fogyasztói árak nem változtak a vizsgált időszakban, a fogyasztás volumene is azonos nagyságrendben emelkedett …
Ukrajna valamiért kevesebb gázt fogyaszt, mint korábban. A lehetséges magyarázat november 1, 2014 16:05 Szerző mediatica Gazdaság Ukrajna 18,3 százalékkal 16,112 milliárd köbméterre csökkentette gázimportját az idei első kilenc hónapban éves szinten. Az ukrán energiaügyi minisztériumnak az elvisti.com ukrán honlap által idézett adatai szerint szeptemberben csaknem ötödére, 986 millió köbméterre esett az ukrán gázbehozatal tavaly szeptemberhez képest. A minisztérium nem indokolta a visszaesést, ami azonban minden bizonnyal azzal függ össze, hogy tavaly …
Devizahitelek – Jön a fair bankokról szóló törvényjavaslat november 1, 2014 15:59 Szerző mediatica Gazdaság A jövő héten tárgyalja a kormány a fair bankokról szóló törvényjavaslatot, amelynek célja, hogy a bankok tisztességes hitelezési gyakorlatot folytassanak és erős fogyasztóvédelmi garanciák lépjenek életbe 2015-től – közölte az Igazságügyi Minisztérium szombaton az MTI-vel. A közlemény szerint az törvénytervezet elfogadása esetén vége lesz az „apró betűs korszaknak”, átláthatóvá válnak a szerződési feltételek, és a …
Két fontos bejelentés várható a jövő héten november 1, 2014 15:56 Szerző mediatica Gazdaság Jövő héten újra kamatdöntő ülést tart az Európai Központi Bank (EKB), miközben számos havi makrogazdasági adat és negyedéves vállalati hír alapján tájékozódhatnak a befektetők egy-egy ország gazdasági állapotáról, a cégek helyzetéről. A Moody’s pénteken közli éves országjelentését Magyarországról. Hétfő hajnalban hozzák nyilvánosságra az októberi kínai szolgáltatóipari beszerzésimenedzser-indexet (BMI), délelőtt az euróövezet ugyancsak októberi feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexét, …
Csökkenő almaár az orosz embargó miatt november 1, 2014 15:55 Szerző mediatica Gazdaság Az egyebek között az EU-ból származó gyümölcsökre kivetett orosz behozatali tilalom miatt Lengyelország nagy tételben helyez el almát Franciaországban, ahol a gyümölcs ára emiatt 10 százalékkal volt alacsonyabb októberben a tavalyi azonos hónaphoz képest. A FreshPlaza.com honlap által idézett Claude Rehlinger, a legnagyobb francia almaexportáló cég, a Blue Whale elnöke azt mondta, hogy Lengyelország évente …
Csökkenhet a lakossági hitelek kamata november 1, 2014 9:42 Szerző mediatica Gazdaság Pénzügyi szakértők szerint Romániában év végére várhatóan csökkeni fog a lakossági banhitelek után fizetendő törlesztőrészletek értéke, miután a bankközi hitelpiacon alkalmazott átlagos kamatráta is csökkent. A jegybank által meghatározott Robor-mutató zsugorodása mellett azonban ehhez arra is szükség van, hogy a pénzintézetek is csökkentsenek saját kamataikon – tájékoztatott a Digi24. A Robor-mutató Tovább… RG
Számítógépekre váltják a munkaerőt a pénzintézetek november 1, 2014 9:40 Szerző mediatica Gazdaság Nagy-Britanniában a Lloyds Bank a következő három év során 200 fiókintézményét bezárja, s elbocsátja személyzetének 10 százalékát, azaz 9 ezer alkalmazottját – tájékoztatott a Digi24. A bank tulajdonosai ugyanis úgy számolnak, hogy kifizetődőbb az interneten lebonyolítani a pénzügyi ügyleteket. Főleg, hogy az elmúlt egy év alatt megkétszereződött a Lloyds világhálón jegyzett forgalma. Tovább… RG
Javuló munkanélküliségi adatok Európában november 1, 2014 9:14 Szerző mediatica Gazdaság Az előző hónaphoz képest nem változott, de az egy évvel korábbi rátához képest mind az euróövezetben, mind az Európai Unió egészében csökkent a munkanélküliség szeptemberben. Az Eurostat, az EU statisztikai hivatala pénteken közzétett jelentése szerint az euróövezetben szeptemberben 11,5 százalék, az EU egészében pedig 10,1 százalék volt a munkanélküliek aránya, ugyanannyi mint augusztusban. Tavaly szeptemberhez …