Gazdaság

Orbán: többen toljuk a szekeret, mint ahányan ülünk rajta

Oda jutottunk, hogy 10 millió emberből valamivel több mint 4 millió 100 ezer dolgozik, és mindannyian fizetünk adót; ez azt jelenti, hogy többen toljuk a szekeret, mint ahányan ülünk rajta – mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Szolnokon, a Béres Gyógyszergyár Zrt. új gyógyszergyártó részlegének avatásán. A beruházás összköltsége meghaladja a félmilliárd forintot. A miniszterelnök, párhuzamot

Ismét tiltakozik a bankszövetség

Ismét tiltakozik a magyar bankszövetség az utólagos jogszabályalkotások és a szektor tisztességtelenné minősítése ellen. A szervezet szerint az igazságosság társadalmi igénye is sérül, mert az alacsony kamatszintért árfolyamkockázatot vállaló devizahitelesek lényegesen jobban fognak járni, mint a nemzeti valutában eladósodottak. A közlemény szerint a visszamenőleges hatályú jogalkotás súlyosan sérti a jogállamiság elvét, az elszámoltatási törvény visszamenőleges

Csökkent a munkanélküliségi ráta

Romániában 6,7 százalék volt a munkanélküliségi ráta 2014 második negyedében, alacsonyabb mint az év első három hónapjában. A január és március közötti időszakban


Változás – csökkenhet a nyugdíjkorhatár

Többen nyugdíjaztathatják majd magukat korkedvezménnyel, amennyiben elfogadják azt a törvénymódosító javaslatot, amelyet kedden tárgyalnak a szenátusban. A kezdeményezés értelmében az I. munkacsoportban feltételként szabott legalább 6 éves tevékenységet 2 évre csökkentenék. A módosító javaslatot még a képviselőháznak is jóvá kell hagynia, hogy hatályba lépjen. ► mediatica

Kínai érdeklődés a csíki pityóka iránt

Együttműködési megállapodást kötött a csíki burgonyatermelők szövetsége és Hargita megye testvérrégiója, a kínai Ninghszia Huj régió mezőgazdasági hivatala. Az erről szóló dokumentumot szeptember 15-én, hétfőn írták alá a csíkszeredai megyeházán. A megállapodás célja a csíki burgonya, illetve a szövetség kísérleti állomásán alkotott burgonyamagok értékesítése, valamint burgonyafeldolgozó üzem telepítése Hargita megyében, kínai segítséggel. A szövetség tagja

Romániában is megjelenik a Telekom márkanév

Romániában is megjelenik szombattól a Telekom márkanév a távközkési piacon, miután a volt román állami telefontársaság, a Romtelecom és a Cosmote mobilszolgáltató egységesen ezen a néven szerepel majd. A Telekom márkanév eddig nem létezett a román távközlési piacon. A Romtelecom ezentúl vállalatként a Telekom Romania Communications nevet viseli, a Cosmotét pedig a Telekom Romania Mobile


Nagyot esett a román építőipar

Több mint 12 százalékkal csökkent a román építőipari termelés volumene az első hét hónapban a tavalyi azonos időszakhoz képest – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS). A kiigazított érték szerint a csökkenés meghaladta a 11 százalékot. Júliusban az építőipari termelés volumene 1,7 százalékkal esett vissza júniushoz képest, a kiigazított érték 0,2 százalékos zsugorodást mutatott.

Eltűnt a román ipar harmada

Húsz év alatt eltűnt a román ipar harmada, teljesen átrendeződött a rendszerváltás óta a román gazdaság. A rendszerváltással megváltozott piaci viszonyok, az elhibázott privatizációs politika és a rossz menedzsment csődbe vitte az legnagyobb román iparvállalatok harmadát – írta az Új Magyar Szó Online. A Ziarul Financiar gazdasági napilap összeállította a 100 legnagyobb feldolgozó ipari vállalat

Gyárfejlesztés Romániában

Az Airbus Helicpoters növelni kívánja aktivitását Romániában, és e szándék megerősítéseként együttműködési megállapodást írt alá a román kormánnyal – közölte a vállalat. ► vg.hu Teherautó-felépítmény alkatrészek olcsón, kifogástalan minőségben. Marosvásárhelyről bárhova!


Jelentős mértékben fejleszt a Wizz Air Romániában

Bővíti romániai kapacitásait a Wizz Air diszkont légi társaság, amely a kelet-romániai Jászvásárról indít járatokat, bukaresti telephelyén pedig növeli repülőgépeinek számát. A tervek szerint a Wizz Air 2015-től eggyel növeli bukaresti telephelyén repülőgépeinek számát, és így romániai flottája 17-re bővül. A légi társaság nyáron nyitotta meg az ötödik romániai telephelyét Craiován, ez utóbbin és a