Elhunyt az Aldi alapítója július 21, 2014 22:27 Szerző mediatica Gazdaság Kilencvennégy éves korában elhunyt Karl Albrecht, a németországi központú Aldi üzletlánc egyik alapítója – adta hírül a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német napilap hétfőn a honlapján. A diszkont élelmiszeráruház-modell egyik kidolgozóját esseni otthonában érte a halál még szerdán. A milliárdost – aki a Forbes magazin számításai szerint Németország leggazdagabb embere volt – hétfőn temették …
A Déli Áramlat építésének halasztását javasolta az EB Szerbiának július 20, 2014 23:19 Szerző mediatica Gazdaság A Déli Áramlat gázvezeték építésének elhalasztását javasolta az Európai Bizottság (EB) Szerbiának addig, amíg a projektet nem hangolják össze teljes egészében az érvényes uniós szabályozással – írta vasárnap a Politika című szerbiai napilap. Az EB szerint a Déli Áramlat terve sérti az uniós szabályokat, amelyek tiltják, hogy gázszolgáltatók egyben gázvezeték tulajdonosok is legyenek. Az illetékesek …
Tíz új modell jön az Audinál július 18, 2014 22:58 Szerző mediatica Gazdaság A következő években az Audi újabb 10 modellel jelenik meg a piacon a tervek szerint, ezzel hatvanra emelkedik a társaság modelljeinek száma – mondta el a konszern pénzügyekért és szervezeti kérdésekért felelős igazgatótanácsi tagja egy pénteki koppenhágai rendezvényen. „Középtávon piacvezetővé akarunk válni a prémiumszegmensben, ehhez pedig arra van szükség, hogy az egyre növekvő részszegmensekben ki …
Peugeot: a márka fennállása óta nem volt ilyen július 18, 2014 21:55 Szerző mediatica Gazdaság Növelte globális eladásait a Peugeot autógyár az első félévben – tájékoztatta pénteken az MTI-t a Peugeot Hungária Kft. A Peugeot SA francia autóipari konszern az idei első félévben 853 ezer autót értékesített, 45 ezerrel, 5,7 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az elért növekedés az európai és kínai értékesítés lendületes javulásának tulajdonítható. Európában a Peugeot …
Kiderült a nagy hazugság – így járta meg a Nokia július 18, 2014 17:24 Szerző mediatica Gazdaság Politikusok és szakszervezeti vezetők zavarodottan, dühösen reagáltak arra, hogy a Nokia 18 ezer fős leépítésének részeként Finnországban is elbocsátanak 1100 embert – írja a Financial Times. A Microsoft tavaly szeptemberben vásárolta meg a finn nagyvállalat mobiltelefon-gyártó üzletágat összesen 5,4 milliárd euróért, amelyet most karcsúsít. Mint ismert, Magyarországon 1800 ember veszti el állását a Nokia komáromi …
Goodyear-kutatás: az üzemanyagár és a szabályozás a fő kihívás fuvarozóknak július 17, 2014 23:13 Szerző mediatica Gazdaság Az európai közúti fuvarozóknak a fő kihívást az üzemanyagár és a nemzeti és uniós szabályozás jelenti, de a sofőrök megtartása is egyre fontosabb – derült ki a Goodyear gumiabroncsgyártó vállalat felméréséből, amelyet csütörtökön mutatott be online sajtótájékoztatón. A Goodyear kilenc európai országban mintegy 600 flottamenedzsert kérdezett meg az idén az iparág előtt álló kihívásokról és …
A Nokia mindenkit kirúg Komáromban és bezárja a gyárat július 17, 2014 17:15 Szerző mediatica Gazdaság November végéig bezárják magyarországi Nokia-gyárat, és a termelés Ázsiába vitelével több lépcsőben összesen több mint kétezer ember veszíti el állását, közülük 1600-an a komáromi gyárból, a többiek beszállítók és alvállalkozók – értesült a Népszabadság. A komáromi egységből már 2012 februárjában is kitettek több mint 2300 dolgozót az akkori 4400 közül, s már akkor utaltak arra, …
Szentgotthárd az Opel fő motorgyártója lesz július 16, 2014 22:46 Szerző mediatica Gazdaság Megkezdődött az Opel szentgotthárdi gyárában a kis hengerűrtartalmú benzinmotorok sorozatgyártása, amely az új Flex motorgyár fő terméke lesz. Ezzel teljessé vált a termékpaletta a mintegy 700 millió eurós beruházással épült gyárban, amely 2013 elején kezdte meg a termelést. Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán, Szentgotthárdon a gyártásindító ünnepségen hangsúlyozta: a mostani beruházás …
Jön a középkategóriás elektromos Tesla gépkocsi július 16, 2014 22:42 Szerző mediatica Gazdaság A Tesla 2016-ban mutatja be és 2017-ben kezdi meg középkategóriás elektromos autója, a Model III értékesítését – jelentette be a Tesla vezérigazgatója, Elon Musk a brit Auto Express lapnak adott exkluzív interjúban. A Tesla a prémiumkategóriás Model S elektromos személygépkocsit gyártja. Az idén mutatja be és viszi piacra a Tesla a Model X szabadidő autót, …
Egyharmaddal nőtt a román autópiac az első félévben július 16, 2014 22:37 Szerző mediatica Gazdaság Romániában egyharmaddal nőtt az új autók eladása az első félévben, ugyanakkor az autógyártás több mint 6 százalékkal csökkent a tavalyi hasonló időszakhoz képest. A romániai autógyártók és -importőrök egyesületének adatai szerint az első hat hónapban 47 037 új járművet adtak el Romániában, ami 32,4 százalékos növekedés a tavalyi év hasonló időszakához képest. A személygépkocsik értékesítése …