Külföld

Három szélsőjobboldali csoportot oszlattak fel

A francia kormány három szélsőjobboldali csoport feloszlatásáról döntött, amelyek „magánmilícia jellegűek”, valamint diszkriminációra és gyűlöletre uszítanak – közölte a szerdai kormányülést követően Najat Vallaud-Belkacem kormányszóvivő. A három csoport a Harmadik Út (Troisieme Voie), a Forradalmi Nacionalista Fiatalság (Jeunesses Nationalistes Révolutionnaires – JNR) és az Álmodozás kedve (Envie de Rever) elnevezésű egyesület. Az érintett szervezetek szimpatizánsai

A Csendes-óceánba szivárog a sugárszennyezett fukusimai víz?

Először ismerte el a japán atomenergetikai hatóság, hogy „nagy valószínűséggel” a Csendes-óceánba is beleszivárog a súlyosan sugárszennyezett talajvíz a fukusimai erőmű területéről. A hatóság szerdán kiadott jelentésében egyúttal azt is jelezte, hogy az utóbbi hónapok eseményeinek fényében megkérdőjelezhető a létesítményt üzemeltető Tepco energiacég szavahihetősége, ezért független mérésekre is sor kerülhet Fukusimában. A Tepco kedden közölte,

Senki nem tudja, hogy mit forgat a fejében Snowden

Nem fél és nem bánt meg semmit Edward Snowden, az amerikai hírszerzés titkos adatgyűjtéséről információkat kiszivárogtató, az Egyesült Államok által hazaárulással vádolt informatikus. Snowden cáfolta, hogy az amerikai titkos adatgyűjtésről információkat szivárogtatott volna ki Kínának és Oroszországnak. Senki nem tudja, hogy mit forgat a fejében Snowden


Lemond a lehallgatott miniszterelnök

Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy lemond tisztségéről, miután ismeretessé vált, hogy az általa felügyelt titkosszolgálatnál törvénytelenségeket követtek el. A luxemburgi parlament vizsgálóbizottsága megállapította, hogy az ország titkosszolgálatánál számos visszaélés történt, így egyebek közt törvénytelen módon hajtottak végre lehallgatásokat, gyanús ügyleteket bonyolítottak le luxusautókkal. A bizottság szerint ezért Junckernek mint a szolgálatot felügyelő s

Hajsza indult az iszlamista mozgalom vezetői ellen

Elfogatóparancsot adott ki Egyiptomban az új vezetés az országot eddig irányító iszlamista mozgalom vezetői ellen. A Muszlim Testvériség és az iszlamista mozgalom pártja, az Igazságosság és Szabadság Párt vezetőit erőszak szításával gyanúsítják, az új hatalom szerint a megbuktatott elnök, Mohamed Murszi hívei az ő felszólításukra támadták meg hétfőn a hadsereg elitalakulatának számító Köztársasági Gárda székhelyét.

Az alelnök ajánlásokat tett Kínának

Az Egyesült Államoknak és Kínának erősítenie kell a kölcsönös bizalmat. Mindkét ország érdekeit szolgálja, ha Peking emellett felszabadítja fizetőeszközének árfolyamát, és elmozdul a fogyasztásorientált gazdaság felé – jelentette ki szerdán Washingtonban Joe Biden amerikai alelnök. Az alelnök ajánlásokat tett Kínának


Ha Egyiptomba megy, maradjon Hurghadán!

Továbbra is egész Egyiptom területén számolni kell tüntetésekkel, ezért bár a turisták által leginkább kedvelt tengerparti üdülőhelyeken egyelőre nyugalom van, a Külügyminisztérium nem javasolja, hogy a magyar állampolgárok az ország más részeibe utazzanak. A konzuli szolgálat honlapján közzétett figyelmeztetésben azt ajánlották, hogy kerüljék a nagyvárosokat, illetve az üdülőhelyeken kívüli kirándulásokat, látványosságokat, biztonságuk érdekében kerüljék el

Nagy erejű robbanás Bejrútban

Nagy erejű robbanás rázta meg ma a libanoni főváros, Bejrút egy síiták lakta déli negyedét, amely a radikális Hezbollah mozgalom egyik fellegvárának számít. A támadásnak biztonsági források szerint legkevesebb 18 sebesültje van. Nagy erejű robbanás Bejrútban


Beépített terrorista ölt meg egy szlovák katonát Afganisztánban

Négy másik szlovák katona könnyebb sérüléseket szenvedett. Az incidens helyi idő szerint kedden délben, közép-európai idő szerint reggel 9:45-kor, a NATO-egységek által használt kandahári repülőtéren történt. Az esetről Martin Glváč szlovák védelmi miniszter sajtótájékoztatón számolt be. Beépített terrorista ölt meg egy szlovák katonát Afganisztánban